ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim szíves elnézését kérem, én nem vagyok jogász, a Házszabályt sem ismerem úgy, mint a jelen lévők jelentős többsége. Azt azonban tudom, hogy még az általános vitánál is kötelező a témakörnél maradni, és azt tapasztaltam Szabó képviselőtársam felszólalásában, hogy az igénybe vett közel 15 perces időtartamnak több mint a felében a sérelmeit, személyes és pártsérelmeit hangoztatta, illetve más pártokat rágalmazott, olyan témában, amelynek az égvilágon semmi köze nem volt az itt tárgyalt témához.
Tisztelettel kérem az elnök asszonyt, hogy a rendet ebben az esetben is segítsen nekünk megőrizni, mert az idő meglehetősen késői, és azt hiszem, aki reggel óta idebent van, nem óhajtotta végighallgatni Jeremiás siralmait Szabó úrtól.
Köszönöm. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés