GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még ha arra is figyelemmel vagyok, amit Csúcs László képviselőtársam elmondott, akkor is azt gondolom, hogy ez egy szerencsétlen dolog, és most mi, akik itt vagyunk, nekünk azért bűnhődni, hogy a parlamentben a hetente háromhetentét jelent, azt hiszem, nem szerencsés. Valóban arról van szó, hogy most kezdjük meg az általános vitát. Ha megnézik, miközben arról volt szó, hogy körülbelül 23 óráig tart a mai nap, a forgatókönyvben már 24 órára van tervezve a még ezt követő napirendi pont, amelynek már egyébként megkezdődött az általános vitája.
Azt gondolom, hogy fontoljuk meg, mérlegeljük, mert nem kis dologról van szó. Ez egy nagy jelentőségű törvény. Ezért arra kérem önöket, hogy támogassák Bauer Tamás, vagy mondhatom úgy, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének javaslatát, és kerítsünk valamikor egy másik ülésnapon erre lehetőséget, hogy megtárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés