DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nagy öröm számomra, hogy sokan vagyunk ebben a Házban, akik Veres Pétert és a népi írókat közös örökségünkként tiszteljük.

Engedjék meg, hogy elmondjam: amikor Veres Péterről szólok, talán nem is elsősorban az íróról beszélek, mint inkább az egész életén keresztül a magyarság igazságát kereső emberről. Illyés Gyula "a kételkedő embernek" nevezte, s halálhírére ezeket a sorokat írta: "Nyomtuk tamásként tollunk mi mindig önszívünk sebébe, nem tintalébe."

Veres Péter, mint oly sokan a népi írók közül, élete delén kiábrándult a szocializmusból. Életműve is azt bizonyítja, hogy soha nem is tartozott a radikális baloldaliak közé. Bár a történelmi tényeket ismerve ez teljességgel érthető is, hiszen az a tény, hogy a háború utáni koalíciós időkben honvédelmi miniszterként meg kellett élnie, hogy az ÁVH rágyújtja egy vidéki kormányház épületét, nos, ez joggal tette óvatossá.

Ennek ellenére sokszor szándékosan használta a nevét úgy a konszolidálódó Kádár-rezsim, mintha ő mindenben egyetértene a rendszerrel. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1956 után semmivel sem vállalt többet, mint Illyés Gyula, Németh László vagy éppen Kodály Zoltán. Öregkorában a "Bölcs és balgatag őseink" című könyvében, egyértelműen csak a nemzetre koncentrálva, a László Gyula által feltételezett kettős honfoglalás mezsgyéjén haladva, a magyarság őstörténetének szálait bogozgatja, s próbál visszamenni írásos adatok alapján a honfoglalás előtti és a közvetlenül azt követő időkre.

A Kortárs című folyóirat fennállásának tizedik évfordulóján a Kossuth rádió által közvetített ünnepségen a következőket mondta: "Mint ahogyan Szent István korában a magyarság megmaradásának egyetlen módja a kereszténység felvétele volt, úgy napjainkban a kényszerszocializmusé." - majd egy hatásszünet után megismételte ezt a mondatot. Kényszernek tartotta tehát a szovjet típusú társadalmat. Az akkori rádióhallgatók zöme igazi, bátor tettként könyvelte el ezt a kijelentését.

Sajnálom, hogy nincs ma olyan könyvkiadónk, amelyik ennek a nem mindennapi írónak az életművét is felvállalná. Remélem, hogy az értékeinket - s Veres Péter, a nemzetért, a magyar parasztságért aggódó író ilyen érték - egyszer majd helyére teszi a könyvkiadás is: a teljesen magánkézben lévő és piaci szempontok alapján működő könyvkiadás.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu