IMRE ZSOLT, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításának legfontosabb célja a lehetséges legteljesebb mértékű harmonizáció megteremtése a vonatkozó európai uniós szabályozással. A törvényjavaslat kizárólag a médiatörvénynek azokra a rendelkezéseire terjed ki, amelyek a közösségi követelményekkel nem állnak teljes mértékben összhangban.

Az 1996. évi I. törvény megalkotásakor az uniós követelményeknek legnagyobb részben megfelelő törvény került megalkotásra, ugyanakkor már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a törvény több ponton nem harmonizál a televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozó egyes tagállami törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló uniós irányelvvel.

A csatlakozási tárgyalások 1998-ban történt megnyitását követően a kultúra- és audiovizuális fejezetet az első fejezetek között tűzte napirendre az Európai Unió. A magyar kormány 1998 szeptemberében átadta tárgyalási álláspontját, amelyben a vonatkozó acquis átvételét a csatlakozás tényleges időpontjáig vállalta teljesíteni.

Fontos kiemelni, hogy a törvényjavaslat a médiatörvénynek kizárólag azokra a rendelkezéseire vonatkozik, amelyek nem állnak összhangban a közösségi követelményekkel. A módosítás tehát nem érinti a közszolgálati műsorszolgáltatókat, a műsorszolgáltatás támogatásával, pályáztatásával, illetőleg - egy pont kivételével - az ORTT jogállásával kapcsolatos jelenleg hatályos rendelkezéseket. Alapvetően tehát a közösségi szabályozás átvétele indokolja a médiatörvény jogharmonizációs módosítását. Ugyanakkor fontos látni, hogy a közösségi szabályozás célja az európai kulturális örökség, kulturális értékek védelme, ezen belül jelen szabályozással az audiovizuális és filmiparnak a védelme elsősorban a kontinensre áramló nagy mennyiségű amerikai dömpingprodukciókkal szemben. Nyilvánvaló, hogy ez az érdek nálunk is jelentkezik; ugyanakkor az európai művek védelmén keresztül védelemben részesülnének a magyar művek is az európai műsorszerkezeti követelmény átvételével.

Fontos hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat egységes szabályozást vezetne be a műsorszolgáltatókra vonatkozóan, miután a jelenleg távközlési tevékenységnek minősülő műsorszétosztást a médiatörvény hatálya alá vonná. Így egy egységes, áttekinthető és minden bizonnyal jobban működő rendszert sikerülne kialakítani.

A médiatörvény módosítása a törvény kilenc fejezetéből öt fejezetet érint, nem egyforma súllyal. Elsősorban az általános rendelkezésekre, illetőleg a második fejezetben a műsorszolgáltatás elveire és szabályaira vonatkozó rendelkezésekre vonatkozik. Lényeges változás, hogy új fejezetet is beiktat: mivel a műsorszétosztást a törvény hatálya alá vonná, ennek részletes szabályait külön fejezetben határozná meg.

Különösen szeretnék kiemelni egy, a bizottságunk számára igen fontos módosítási javaslatot: a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseknek a médiatörvény-beli módosítását. Jelen pillanatban is tartalmaz a médiatörvény rendelkezéseket a kiskorúak védelmére az alapelvek, illetőleg a reklámszabályok között, ugyanakkor a vonatkozó irányelv kimondja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók egyáltalán ne tegyenek közzé olyan műsorszámokat, amelyek a kiskorúak fizikai, szellemi, erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztetik.

(22.00)

Ilyenek a pornográfiát és erőszakot bemutató műsorszámok. Az olyan műsorszámot, amelyek csupán veszélyeztetik a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődését, meghatározott korlátozásokkal engedik közzétenni.

Az előterjesztő öt alapelvi szinten deklarálja a kiskorúak védelmét, és önálló címként, összefüggően szabályozza az erre vonatkozó rendelkezéseket. 1-től 5-ig terjedő kategóriákba sorolja, illetőleg meghatározza az egyes kategóriák legfontosabb ismérveit és az azoknak megfelelő műsorszámok közzétételének módját és feltételeit.

Az irányelvnek megfelelően rendelkezik kifejezetten arról, hogy az olyan műsor, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, erkölcsi és szellemi fejlődésének súlyosabb, kedvezőtlen befolyásolására, egyáltalán ne kerülhessen bemutatásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek szellemében a médiatörvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló előterjesztést az ifjúsági és sportbizottság megtárgyalta, 12 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu