MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, hogy abszurd ez a helyzet, és a háromhetes ülésezési rend teljes csődje, ami ezen a héten van. Már maga a kiadott program is, késő estig tart a hét öt napján, a péntek kivételével ülésezést a Ház. Ezeket minden nap túlteljesítettük. Nagyon fontos törvényekről van szó, ezen kívül hatpárti, honvédelmi egyeztetés is folyik a héten, pénteken alkotmánymódosítás lesz.

Úgy gondolom, hogy a választók akaratából az ország vezetői fiatal és értelmes emberek. Érthetetlen számomra az a csökönyös konokság, amellyel kitartanak a háromhetes ülésezés mellett, ami egyszerűen megbukott. Ez csak arra jó, hogy ledaráljuk a törvényeket...

Forrás: parlament.hu