TARDOS MÁRTON, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Természetesen a foglalkoztatási bizottságban is vita volt erről a kérdésről, és furcsa helyzetbe kerülök most, amikor kisebbségi véleményt adok elő a többségi vélemény elhangzása nélkül. Tehát azzal kezdem, hogy a bizottság 11:9 arányban általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést.

(19.30)

A helyzetemből következik, hogy természetesen a saját mondanivalómat, vagy annak a mondanivalónak a hangsúlyát kell elmondjam, amit én is képviseltem a vitában. El fogom mondani a véleményem szerinti ellenérveket is.

Nem vitattuk azt a kérdést, hogy jó vagy kevésbé jó az a parlamenti határozat, törvényerejű rendelkezés, amely megszüntette a kötelező kamarai tagságot, a kamarákat a közigazgatási feladatok elvégzésétől elválasztotta, és a közigazgatási feladatokat állami szerveknek adta át - ez bekövetkezett. Most a törvényhez való alkalmazkodás kérdésében egy szükséges előterjesztés általános vitára való alkalmasságát volt csak a feladatunk megítélni.

Az a tizenegy képviselő, aki amellett érvelt, hogy az előterjesztés alkalmas az általános vitára, ugyanúgy érvelt, ahogy most az államtitkár úr előadta a mondanivalóját, nevezetesen, hogy létre fog jönni egy olyan állami intézményi rendszer, amely állami intézményi rendszer jobban fogja tudni ellátni a feladatokat, mint ahogy az eddig el volt látva, mint ahogy a felépülő, még nem felépült és nem véglegesen kialakult kamarai rendszer erre képes lett volna.

A kisebbségi vélemény amiatt alakult ki, amit a költségvetési bizottság nevében is felszólaló Veres képviselőtársam már elmondott, mint a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét: véleményünk szerint nem lehet az Országgyűlés elé terjeszteni egy jelentős átalakulást és ezért nem jelentéktelen pénzösszegeket, invesztíciókat követelő előterjesztést anélkül, hogy ennek a terheit ne mondanák meg világosan. Világos a számunkra, hogy ez nem olcsó mulatság, senki sem állította, hogy az, de hogy mennyibe kerül, arról semmilyen információt nem kaptunk.

Azt az információt, amelyik itt már elhangzott, hogy a költségvetésben erre rendelkezésre álltak volna eszközök, semmi nem bizonyította. Erre nem álltak rendelkezésre eszközök. Lehet, hogy a kormány úgy gondolja, hogy képes lesz mozgósítani erre eszközöket, de hogyan fogja mozgósítani, minek a kárára fogja mozgósítani és mennyit fog mozgósítani ezekre a célokra, azt nem tudjuk.

A kérdésnek volt egy másik megközelítése is: nevezetesen az, hogy azok a szervek, intézmények, vállalatok, amelyeknek az adminisztrációjával ez az új szervezet fog foglalkozni, könnyebb vagy nehezebb helyzetbe kerülnek abból a szempontból, hogy meg tudják közelíteni, tárgyalni tudnak egy felkészült szakmai apparátussal, lényeges szakmai kérdésekről.

Az államtitkár úr elmondott mondataiban, ugyanúgy, mint az előterjesztést támogató képviselők véleményében, optimista hangnemű közlést hallottunk erre vonatkozóan. A kisebbségi vélemény úgy alakult ki, hogy azt gondoljuk, az az okmányirodai rendszer, amelyik ma még nincs kifejlődve, de amelyiknek számtalan feladata van, amelyekkel nehezen birkózik meg, és amelyekkel szemben elégedetlenség van, a többletfeladatok ellátását nem fogja tudni megoldani. Nem fogja tudni olyan sikeresen megoldani - az az ígéret, hogy minden javuljon, az egyablakos rendszer megközelítése és működése jobb legyen holnaptól, az indulás kezdetétől fogva -, mint amilyen jelenleg a kamarák működésében. Ez bekövetkezett, ennek a valószínűségét nem láttuk bizonyítva. De nemcsak hogy nem láttuk bizonyítva, erre a jóindulatú megjegyzéseken kívül semmilyen érv nem hangzott el.

Elhangzott az előterjesztés védelmében, tehát a többségi vélemény oldaláról az az állítás is, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ez majd a jövőben tisztázva lesz...

Forrás: parlament.hu