BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Több mint négy hónappal ezelőtt a televízió reggeli adásában döbbenten láttuk, hogy lángol, füstöl a Budapest Sportcsarnok, Magyarország és a főváros legnagyobb fedett sportlétesítménye. A tűz három órán keresztül tombolt. Eredményeként egyetlen használható csavar sem maradt a Budapest Sportcsarnokban.

Már a tűzvész napján megfogalmazódott az igény, hogy a lehető legrövidebb idő alatt új csarnokot kell építeni a sportolók és a lakosság számára. A tűzvészt követő első pillanatokban nagyon sok magánszemély és szervezet ajánlotta fel segítségét a Sportcsarnok újjáépítéséhez. A közadakozás során mára több mint 93 millió forint gyűlt össze. Amennyiben minden megígért befizetés teljesül, úgy ez az összeg várhatóan meghaladja majd a 100 millió forintot is.

Tárgyalt a BS-ről a kormány, az Ifjúsági és Sportminisztérium, a sportbizottság, a parlamenti pártok és a szakma is. Az elmúlt év végén a Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormány a költségvetési tartalék terhére 425 millió forintot különített el, mely fedezetül szolgál a további kárenyhítésre és a szakértői felmérésekre.

Az újjáépítést konkrét és hasznos javaslatokkal segítették a parlamenti pártok és egyes képviselők is. Az úgynevezett egyszázalékos törvény meghatározza, hogy mely szervezetek, intézmények, központi költségvetésből finanszírozott alapprogramok részére rendelkezhetnek az adózók személyi jövedelemadójuk 1 százalékáról. A törvényjavaslat elfogadásával kerülhetett be ezen szervezetek körébe a Népstadion és intézményei - amely a Budapest Sportcsarnok vagyonkezelője -, és vált lehetővé magánszemélyek számára is, hogy a törvény kihirdetésének napjától három évig adójuk 1 százalékát felajánlhassák a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére.

A Sportcsarnok ügyében a parlamenti pártok egyetértése teljes. A Budapest Sportcsarnok újjáépítése - mint rendkívüli feladat - olyan, a szokásostól eltérő jogi megoldásokat is igényel, amelyek összhangban vannak a jogállamiság követelményeivel, ugyanakkor lehetővé teszik az újjáépítés során alkalmazandó eljárások egyszerűsítését és gyorsítását.

(19.40)

Az ifjúsági és sportbizottság március 13-án meghallgatta és elfogadta Fürjes Balázs miniszteri biztos újjáépítésről szóló beszámolóját. A miniszteri biztos az ülésen elmondta, hogy a minisztérium a megoldás előkészítésére három javaslatot alkotott. Az első variáció szerint a BS ép szerkezeti elemeinek felhasználásával épülne meg az új sportcsarnok, míg a második egy teljesen új csarnok terveit tartalmazza ugyanazon a helyen, mint ahol a leégett sportcsarnok áll. A harmadik javaslat is teljesen új csarnokról szól, de új helyen, egy zöldmezős beruházással. A miniszteri biztos szerint az utóbbi megoldásnak a legkevesebb az esélye, ugyanakkor a leggyorsabb megoldás az első változat elfogadása lenne, hiszen a tervezett átadásra így 2001. második felében kerülhetne sor. Ami jelenleg biztos, az az, hogy a bontást és romeltakarítást végző cég júniusban kívánja befejezni munkáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth László képviselő úr H/2294. számú önálló indítványa, amely az Országgyűlés hivatali szervei működési költségvetéséből 30 millió forint összeget átcsoportosít az Ifjúsági és Sportminisztérium ez évi költségvetésébe a Budapest Sportcsarnok újjáépítésének támogatása címén, szintén ezt a meglévő közmegegyezést jeleníti meg. Támogatni tudjuk a javaslatot, hogy az országgyűlési határozat formájában történjék az összeg felajánlása. Véleményem szerint a képviselők e döntéssel kinyilvánítják elkötelezettségüket a Budapest Sportcsarnok újjáépítésének ügye iránt. E döntéssel sikerült fenntartanunk a közmegegyezést, nagymértékben hozzájárulva ezzel egy, a XXI. század követelményeinek megfelelő sport-, kulturális és szabadidő-centrum felépítéséhez. Kérem, döntésükkel támogassák ezt a határozati javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu