FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban a 199. és a 237. ajánlásokkal szeretnék foglalkozni, melyet Göndör Istvánnal és Kovács Tiborral együtt nyújtottam be.

A 199. ajánlás a törvény 23. § f) pontjával foglalkozik. A törvénytervezet azt mondja ki, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítsa meg az elvégzett szolgáltatás alapján az ingatlantulajdonost terhelő díj legmagasabb mértékét. A módosítási javaslatunk mindössze egy szónak a kihagyására irányul. Mi azt mondjuk, hogy az önkormányzat képviselő-testülete ne az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, hanem az alkalmazható díj mértékét határozza meg.

Mi úgy gondoljuk, annak nem sok értelme van, ha egy önkormányzat megmondja, hogy mi lehet a legmagasabb díj. Annak van értelme, ha konkrétan megfogalmazódik, hogy mi ennek a díjnak a mértéke. Ez természetesen többféle is lehet, különböző szempontok által lehet meghatározott, nem feltétlenül egyetlenegy összeget jelent, de semmiképpen nem látjuk jónak, ha a legmagasabb díjról beszélünk. Egyáltalán, ha a legmagasabb mérték lenne meghatározva, akkor felmerül bennünk, hogy ki mondaná meg most már a legmagasabb díj alapján, hogy milyen konkrét mértékű lesz a jövőben ez a díj. A bizottsági vitában elhangzott, hogy ez olyan esetre is érvényes lehet, amikor, mondjuk, az önkormányzat valóban a legmagasabb mértéket mondja ki, és a szolgáltató viszont ennél alacsonyabb áron is szolgáltathat, alacsonyabb díjat is meghatározhat.

A mi véleményünk akkor is az volt, amikor a javaslatot benyújtottuk és a bizottsági vitában is, hogy ha az önkormányzat megmondja a legmagasabb díjat, akkor a szolgáltatónak - amit egyébként a törvénytervezet alátámaszt, hogy sok tekintetben a szolgáltatót preferálja, erre már Lotz képviselőtársam is utalt - miért lenne érdeke, hogy egy ennél alacsonyabb díjat állapítson meg, amikor már a legmagasabb mérték is el van fogadva.

(15.20)

A másik: ha, ne adj' isten, a szolgáltató mégis alacsonyabb díjat állapítana meg ennél, akkor miben rögzítené ezt a díjat, hogyan lenne ez szabályozva? Ő maga készítene erről egy tervezetet, és ezt ismertetné meg a lakossággal? Ez feltételezi, hogy esetleg különböző szempontok szerint módosítgatja a díjakat, és valakiket ehhez képest előnyben részesít vagy hátrányos helyzetbe hoz. Úgy gondoljuk, amennyiben mégis arról lenne szó, hogy a szolgáltató hajlandó alámenni a legmagasabb mértéknek, és megmondja, hogy milyen differenciálást kíván alkalmazni - vagy legyen az alacsonyabb mérték -, akkor ezt úgy is megteheti, ha az önkormányzattal egyezteti, és akkor az önkormányzat a rendeletébe nem mint legmagasabb mértéket, hanem konkrét mértékként azt fogja kihirdetni. Ezért gondoljuk, hogy a "legmagasabb mérték" megnevezés helyett a "konkrét mérték" megjelölésére lenne itt szükség.

A 237. számú ajánlás szintén egy újszerű elképzelést tartalmaz, amivel - megmondom őszintén - törvényeknél még nem találkoztam; részben hasonló a helyzet a példamutatás elvéhez. Itt a törvény 32. § (7) bekezdéséhez adtunk be módosító javaslatot. Azt mondja ki a törvénytervezet, hogy "a veszélyes hulladék ország területére történő behozatalakor a jogszabályban meghatározott feltételek szerint kell eljárni", és itt jön az az elem, amit javasolunk kivenni a törvényből: "figyelembe véve a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és ártalmatlanításának ellenőrzéséről szóló baseli egyezmény előírásaira".

Úgy gondoljuk, ez nem célszerű. Ha van egy nemzetközi egyezmény, akkor véleményünk szerint a magyar törvényhozásban egy konkrét törvényt annak az egyezménynek a szellemében kell kibontani és meghatározni, hogy abból az egyezményből - most konkrétan a hulladék-, illetve veszélyeshulladék-gazdálkodásra nézve - mi vonatkozik Magyarországra, az itt élő vállalkozókra, vállalkozásokra. Ha ezeknek a vállalkozásoknak közvetlenül a baseli egyezményt kellene olvasgatniuk, akkor sok tekintetben nem lenne szükség a törvény ilyen jellegű megfogalmazására, mert mindenki tanulmányozhatná a baseli egyezményt.

Két eshetőséget feltételezhetünk arra vonatkozóan, hogy ez ide mégis bekerült. Az egyik: a törvénynek vannak olyan hézagai, amelyeket a törvényhozó úgy próbál pótolni, hogy a hiányos részeknél a baseli egyezményre utal; tehát akkor, ha hiányosságok vannak. Úgy gondoljuk, a törvényben ilyeneknek nem volna szabad lenni, és a hulladékgazdálkodási törvényben ezeket a hiányokat - ha léteznek - be kellene tömni. A másik: elképzelhető, hogy azért szerepel a törvényben a baseli egyezmény előírásaira való hivatkozás, mert nincsenek ugyan hiányosságok, de a törvény bizonyos esetekben nincs összhangban a baseli egyezménnyel. Tehát a törvényben előírunk különböző dolgokat, de ezek ma még nincsenek a baseli egyezménnyel összhangban. Ebben az esetben szintén van értelme felhívni a figyelmet erre az összhangra.

Úgy gondoljuk, ez sem célszerű. Ha még nem tudunk bizonyos feltételeknek megfelelni, akkor azt különböző ütemezéssel vagy valamilyen rendeleti módon kell áthidalni, nem pedig erre az egyezményre való hivatkozással. Szépen belegondoltam, ha ezt a formát továbbvinnénk, és, mondjuk, az adótörvényeknél vagy más törvényeknél mindig azokra az egyezményekre hivatkoznánk - akár nemzetközi, akár két ország közötti egyezményekre -, akkor igen érdekes törvénnyel kellene számolnunk. Véleményünk szerint ez az újítás talán ebben az esetben sem célszerű, ezért azt el kellene hagyni.

Forrás: parlament.hu