KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény 1997-ben történt elfogadása azt jelentette, hogy hosszú idő után - megfelelően - újraszabályozásra került ez a nagy hagyományú és rendkívül fontos mezőgazdasági termelési ág, amely hagyományaink miatt többet jelent egy egyszerű művelési ágnál. A törvény hatásosnak mutatkozott a nagy mennyiségű hamisítás csökkentésében, a minőségi és jellegvédelmi igények javításában, most mégis előttünk fekszik az újabb, igen kiadós módosítás, amely a viszonylag fiatal törvény szövegét sok ponton módosítja.

Az általános indoklás szerint a változás legfontosabb oka az EU-csatlakozással kapcsolatos jogharmonizáció, de szükségesek ezek a változtatások azért is, mert nagymértékben fogják emelni a magyar borok eredetének, feldolgozásának hitelességét, ezzel a más, nem EU-s piacokon történő eladásuk lehetőségét is.

Azzal is egyet tudunk érteni, hogy meghatározott történelmi borvidékeken csak azokat az államilag ellenőrzött fajtákat telepítsék, amelyek az országos hírűvé vagy világhírűvé tették az ott termelt bort. Ezzel a feladattal a törvénytervezet egy újabb ellenőrző, felügyelő, esetleg bírságoló jogkörű, a miniszter által kinevezett hatóságot hoz létre, véleményünk szerint feleslegesen, neve nagy kezdőbetűvel írva: Szőlőfajta Használati Bizottság lesz, ami meglehetősen rosszul hangzik.

Attól eltekintve, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye szerint hazánkban a gazdatársadalom a törvénytisztelet még ma is biztosan álló végvára, ezért helytelenítjük az FVM által kiadott vagy kezdeményezett jogszabályokban egyre inkább elhatalmasodó tendenciát, amely így szól: ellenőrizzük, büntessük, és ezt túlozzuk el, közadók módjára hajtsuk be ennek a bizottságnak a feladatait, amit elláthatna úgy az OBI, mint a hegyközségi tanács, de természetesen nem ebben a szellemben. Ez a megoldás olcsóbb, természetesebb és célravezetőbb lenne, mert nem váltana ki újabb félelmet a sok mindenért fenyegetett gazdák körében; ezek közül csak egy pár dolgot sorolnék fel: növényvédelmi bírság, földregisztrációs bírság s a többi. Ezek a kilátásba helyezett bírságok nem emelik a kormány tekintélyét a választópolgárok előtt.

A törvénytervezet növeli az engedélyek, igazolások, határozatok számát is, az FVM a végrehajtási rendeletekben feltehetően újból elárasztja a szőlőtermelőket mellékletekkel, hivataljárással, úgy, mint ahogy ezt már a polgári törvénykönyvet és a polgári perrendtartást együttesen meghaladó FVM-támogatási rendelettel is megtette. Az ilyen és ehhez hasonló szigorú államigazgatási szankciók az elmúlt korszak parasztnyomorító intézkedései miatt sem korrektek, mert ezek az emberek még emlékeznek a beadás, a tagosítás keserveire, ha nem is személyes emlékeik, hanem a szülők elbeszélése alapján.

Ugyanez vonatkozik a 28. § (4) bekezdésének a módosítására is, ami véleményünk szerint az (5) bekezdésre vonatkozik, csak elírás történt, mivel az utóbbi bekezdés rendelkezik a minőségvédelmi bírság megfizetésének módjáról.

A 12-17. §-ban leírt borkészítmények összetételét törvény helyett célszerű lett volna törvényi felhatalmazás alapján kormányrendeletben rögzíteni, annál is inkább, mert az esetleges új európai készítmények előállítása és forgalomba hozatala előtt az Országgyűlés döntésére lesz szükség. Ez a hosszadalmas eljárás az új termék piacra jutását hátráltatja; igaz viszont, hogy történelmi borvidékeink borait védeni szükséges az új keverékekkel szemben, mert az új keverékek, az új termékek piaca hosszú távon bizonytalan, és ezek a termékek az emberi egészségre nem egyértelműen jó hatásúak.

A 7. § a palackozott bor és az úgynevezett kannás borok forgalmát rögzíti. Megnyugtató, hogy a törvény előírásainak betartása esetén a palackok címkéjén a kötelezően feltüntetett adatok vonatkozásában a törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi a hamisítványok forgalomba kerülését.

A 32. § 2. pontjában a hegybíró személyére vonatkozó előírást találunk. A módosított szakasz (4) bekezdése szövegében 1999. január 1-jei dátumot találunk, ami - tekintettel arra, hogy a törvény hatálybalépése előtti időpontot állapít meg - mindenképpen visszamenőleges hatályú, az előzményektől függetlenül, és ezért sérti az alkotmányt. Új törvényszöveg esetén csak a hatálybalépés napja vagy az azt követő időszak valamely időpontja lehet meghatározva valamely szabály vagy kötelezettség kezdeteként.

A Magyar Igazság és Élet Pártja elsősorban azért fogja támogatni a törvénymódosítást, mivel az meggyőződése szerint segítséget fog jelenteni a nemzeti kincsnek számító, világhírű magyar borvidékek és az ott termő borok hírnevének fennmaradásában. Biztosra vehető, hogy a jobb minőségű és pedigrésebb bor a termelőknek is magasabb jövedelmet fog hozni, ami biztosabb megélhetést jelent a számukra - ez egybeesik a Magyar Igazság és Élet Pártja célkitűzéseivel -, ez a magasabb jövedelem azonban csak akkor valósulhat meg, ha a termelő piaci védelme is megfelelő lesz.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu