KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Csatlakozva Horváth Béla képviselőtársam javaslatához, azt az alábbi gondolatokkal kívánom kiegészíteni.

Minden nemzet történelmében vannak olyan tragikus és súlyos események, amelyek kihatottak az egész népességre, és amelyek emlékét évszázadokon keresztül megőrzi a néphagyomány, még akkor is, ha azt a történetírás esetleg nem is regisztrálja. Hazánk évezredes történetében sok ilyen esemény volt, amelyek közül a két legsúlyosabb a tatárjárás és a 150 éves török hódoltság. Mindkettőnek az emlékét a hely és a történelmi évszám örökíti meg. Így tudjuk, hogy a tatárjárás tragédiája Mohinál történt 1241-ben, míg a török megszállással kapcsolatos tragédia Mohács és 1526 emlékét őrzi olyan mélyen a zsigerekben, hogy azt sem 800, sem 500 év elfeledtetni nem tudta.

A palóc feketehumor sajátságos történetlátással három dúlásról emlékezik meg hazánkkal kapcsolatban: ezek szerint volt tatárdúlás, törökdúlás és "felszabadúlás", amelyet az 1945-ös szovjet megszállással kapcsolatban őriz feledhetetlen emlékként. Tudjuk, hogy a tatárdúlás jóformán egy év alatt zajlott le, a törökdúlás 150 évig tartott, míg a harmadik "dúlásunk" 45 évig. Ez alatt a negyven esztendő alatt ékezethiánnyal felszabadulásról beszélt az államhatalom, és ilyen címen ünnepeltette a tragikusan tönkrement magyar polgárságot a szolgalelkű diktatórikus hatalom. Ezt egy másik formában is jól jellemezte a palóc humor: szent edények ünnepének nevezte április 4-ét, mondván: ekkor estünk cseberből vederbe. Mindez annak ellenére történt, hogy hazánk lakossága, szülők és nagyszülők élményein keresztül, tisztában volt azokkal a borzalmakkal, amelyek ezt a harmadik dúlást jellemezték.

Mindez nem legenda, hanem dokumentált, számokkal rögzíthető. Tudjuk azt, hogy hány százezer állampolgárt hurcoltak a Gulágokra, és ismerjük azt a néhány ezres létszámot is, akik onnan visszatérhettek. Természetes, hogy ezek a létszámok sokkal súlyosabbak a tatár- és a törökdúlás áldozatainak számánál, hiszen itt már rendelkezésre állt a modern technika szállítóeszközeinek lehetősége, sokezres vagontételben. Statisztikailag tudjuk azt is, hogy hány százezer magyar állampolgárságú nőt becstelenítettek meg, százezres nagyságrendben terjesztve az ázsiai szifiliszt, nem is beszélve az erkölcsi borzalmakról. Mindezekért soha senki semmiféle kárpótlást nem kapott.

A pusztítás és a pusztulás a nemzetnél is nagyobb mértékeket öltött, magába ölelve válogatás nélkül a nemcsak magyar nemzetiségű honpolgárokat is. Bár statisztikailag és történelmileg nincs feldolgozva, de tudjuk, hogy a bevonult szovjet csapatok sokszor magukkal hurcolták azokat a honpolgárainkat is, akik túlélve a náci poklot hazatértek, vagy pedig azokat, akik itthon a pesti gettóban szenvedték végig a borzalmakat. Ugyanígy kerültek a Gulágokra a honvédséggel együtt azok a munkaszolgálatosok is, akik pedig nem harcoltak fegyverrel a Szovjetunió ellen. Sorsuk egybeolvad a többi százezerével.

Csodálatos, hogy ezzel kapcsolatban még semmiféle kimunkálás és statisztikai kidolgozás nem történt, hogy hányan voltak azok, akik megszenvedve a náci üldözést, még kénytelenek voltak a kommunizmus rémtetteit is elviselni. Természetesen tudjuk azt, hogy a 45 év dúlása alatt, különösen az ötvenes években, majd '56 után voltak a kommunista rendszernek zsidó vallású magyar honpolgár áldozatai is. Ugyanígy az 1919-es első kommunista rémuralomról tudjuk, hogy az 590 ártatlanul legyilkolt magyar állampolgár között is 44 zsidó vallású honpolgárunk vesztette életét. Ezt sem tanították a 45 esztendő alatt, és nem mutatták be, hogy a kommunizmus bűnei válogatás nélkül mindenkit utolérhetnek.

Történetírásunk és az iskolai oktatásban használt történelemkönyvek ezeket a statisztikákat nem mutatják be, pedig a nemzet egységének kialakulásában lényeges lenne a valóság bemutatása minden vonatkozásban. Maradjunk Wiesenthal professzor úr Magyarországon tett nyilatkozatánál, amely szerint a kommunizmus bűntettei ugyanúgy elítélendők, mint a nácizmus rémtettei.

Visszatérve Horváth Béla képviselőtársam javaslatához, be kell mutatnom, hogy ki is volt tulajdonképpen Apor Vilmos püspök, és miért kell az ő tragédiájához, önfeláldozásához kötni ezt az emléknapot.

Apor püspök élete nyitott könyv az ország minden lakója előtt. Tudjuk, hogy kezdetben a szegények plébánosa volt, ha kellett, még a cipőjét is átadta a rászorulóknak. Amikor 1945 nagypéntekén mint győri püspök, a püspökség pincéjében oltalmat nyújtott a betörő szovjet barbárság ellen, nem válogatott, és megkülönböztetés nélkül mindenkinek megadta azt az oltalmat, amit életével pecsételt meg. Érdemes ezeket az eseményeket részletekbe menően megismerni, és átgondolni, ahogy a szovjet tiszt pisztolygolyója által a kommunizmus rémtettei jelentkeztek a győri püspöki palotában. Ezekről az eseményekről 45 éven keresztül beszélni sem volt szabad, sőt még a mártír püspököt is csak titokban tudták eltemetni, nehogy a megmentett asszonyok könnyet ejtsenek temetésekor. Talán így érthető, hogy nem rögeszme az az elgondolás, amelyik Apor püspök halála napját a kommunizmus áldozatairól való megemlékezés oltárára emeli.

Van egy bibliai mondás, amely szerint az a legnagyobb áldozat, ha valaki életét áldozza barátaiért. Ez történt Győrben is. Ha az iskolákban ezen a napon megemlékeznek a magyar történelmi tragédiák kommunizmus által okozott áldozatairól, talán a visszaemlékezés és az elpusztítottakért kiontott könnycsepp többet fog érni minden jóvátételnél, amit pótolni már úgysem lehet.

Ezekkel a gondolatokkal javaslom és feltétlenül szükségesnek tartom a Horváth Béla képviselőtársam által felszínre hozott megemlékezés napjának törvényben való rögzítését. Tudom, akad itt a parlamentben, aki rögeszmének minősíti ezt a megemlékezést, amint az az egyik bizottsági jegyzőkönyvben olvasható. Azonban az illető gondoljon arra, hogy ez nem nacionalista, hanem egy általános emberi megemlékezés, amelyik semmiféle különbséget nem tesz a hazánkban élt és élő nemzetiségek között, akik mint a hon polgárai, osztoztak a nemzetünket ért tragédiákban.

Az elmondottak alapján a H/2218. számon benyújtott kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló képviselői önálló indítványt támogatom.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu