MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kihangsúlyozni azt, hogy az árnyékban ott van a honvédelmi törvénynek a módosítása. Igen nagy jelentőségű az a szerény munka, amely abban megnyilvánul, ugyanis azokat a definíciókat, amelyekről állandóan szó van, kísérli meg pontosítani. Ezzel úttörő munkát végeztek azok, akik ezt létrehozták, hiszen a világ honvédelmi szférájában ezek a fogalmak nincsenek egyértelműen tisztázva.

Arra is szeretnék rámutatni, hogy sikerült végre leküzdeni azt a kishitűséget és azt a kisebbrendűségi komplexust, amit bizonyos szakértők mindig éreznek, hogy miért a kis Magyarország kis hadseregének a kis szakemberei legyenek azok, akik tisztázzák ezeket a kérdéseket. Igenis, ez azt jelenti, hogy jó szakembereink vannak, és nyíltan vállalhatjuk ezeket a definíciókat, amelyeket konszenzussal szentesítettünk.

Hadd tegyem hozzá, hogy nem szabad itt megállni, hanem tovább kell folytatni; azokat a nagyon nehéz és a nemzetközi életben is pontosításra szoruló definíciókat is jó lenne lerögzíteni, amelyek a béketeremtés különböző kategóriáira vonatkoznak. Adott esetben ez kihat a törvénykezésre is, hiszen amíg nincsenek pontos definíciók, azokra a pontatlan definíciókra épülő törvények és törvényi rendelkezések, bizony, mindig problémákat fognak jelenteni a jogalkalmazás, a jogértelmezés területén. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni.

Köszönöm szépen. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

Forrás: parlament.hu