MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt megmondom őszintén, hogy rossz ízűnek tartom azokat a megjegyzéseket, amelyek itt obstrukcióról beszélnek akkor, amikor épp az ellenkezőjéről van szó.
Arról van szó, hogy félretéve minden bizalmatlanságot és egyéb aggályt, valóban kollégákká váltunk - ahogy megkezdtem -, és kollegiális döntéseket hoztunk. Mindnyájan azon fáradoztunk, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának új passzusai minél pontosabbak, minél jobbak és minél elegánsabbak legyenek - mert ez sem mindegy.
Ezért tehát nem örülök ezeknek a megjegyzéseknek, ezeknek a szurkapiszkáknak, mert méltatlanok ahhoz a légkörhöz, ami itt kialakult. Kár érte, sajnálom.
A másik dolog, hogy Simicskó István felszólalásában nagyon helyesen rámutatott a magyar kisebbség helyzetére, és valóban már a békepartnerségi mozgalom megindulása után a békepartnerségben és a NATO felé törekvésben részt vevő szomszédos országoknak megváltozott a szemléletük, hiszen közös értékek vetődtek föl, közös asztalokhoz ültünk, és közös érdekek kezdtek kialakulni. Tehát párhuzamosodtak az erővonalak, ahelyett, hogy egymást keresztezték volna.
Persze, ezzel nem akarok idillikus képet fölfesteni, de valójában a Kárpát-medence békéje és a nagyobb térség párhuzamosítása szempontjából is igen jelentős volt a NATO-nak ez a szekunder vagy tercier szerepe. Ilyen szempontból úgy gondolom, hogy bizalommal tekinthetnek az ott élő, különböző nemzetekhez tartozó, de leginkább a minket érdeklő, magyar nemzethez tartozó személyek, hiszen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez tette lehetővé azt, hogy megváltozzon a helyzet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés