KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Feljegyzésre méltó történelmi nap volt 1990. május 2-a, az első szabadon választott parlament alakuló ülésének napja. Ezen a napon történt meg a rendszerváltást előkészítő folyamat lezárása, és ezen a napon kezdődött az átalakítás sokszor keserves, de ma már elmondhatjuk, sikeres időszaka.

Amikor erre a napra emlékezünk, meg kell említenünk azokat, akik tevékeny részvevői voltak annak a folyamatnak, amelynek végén megalakulhatott a Magyar Köztársaság parlamentje. Gondolok itt a demokratikus ellenzék tagjaira, a lakitelki sátorverőkre, a Nagy Imrét újratemetőkre, az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetekre és az azt körülülő személyekre; azokra, akik tettek annak érdekében, hogy az átmenet békés legyen; azokra, akik részt vettek a nagy tömegdemonstrációkon, és persze azokra, akik a választásokon nagy számban részt vettek. Köszönet és hála illeti őket azért, mert felismerték a cselekvés lehetőségét, és különösen azért, mert tenni akartak és tettek is Magyarország jövőjének megváltoztatása, sorsának jobbra fordítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1990. május 2-i alakuló ülés előtt történt még valami, amit érdemes külön megemlíteni. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatósága érdekében megállapodást kötöttek. A megállapodás abból a felismerésből fakad - a preambuluma szerint -, hogy mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok különleges felelősséget viselnek a nemzet előtt. A politikai ellenfelek nem ellenségnek tekintik egymást, és lényeges kérdésekben megegyezésre törekszenek. A megállapodás fő szabályként kimondja, hogy a parlament egyszerű többséggel határoz a legtöbb kérdésben, ugyanakkor rögzíti, hogy a legfontosabb jogok és intézmények szabályozásánál minél szélesebb közmegegyezés szükséges. Ez volt a lényege annak a konszenzusos demokráciamodellnek, amelyet akkor komolyan gondoltunk, és amely kemény viták közepette bár, de mindvégig jellemezte a parlament első négy évét. Ez a szemlélet érvényesült akkor, amikor az 1994-ben összeült parlament többsége többletjogosítványokat biztosított az akkori ellenzéknek a bizottságokban, a vitanapok kezdeményezésében, a végrehajtó hatalom ellenőrzésében. Ez a szemlélet érvényesült akkor, amikor az akkori többség számos ponton lemondott kétharmadának érvényesítéséről.

Akik az első parlamentben is itt voltak, emlékeznek arra, hogy a működés szabályait menet közben közösen alakítottuk ki. Tanulságos ebből a szempontból áttanulmányozni az első napok és hetek üléseinek jegyzőkönyveit. A két legnagyobb vitakérdés a parlament két alapfunkcióját érintette: a törvényalkotást és a végrehajtó hatalom ellenőrzésének ügyét. Külön vita zajlott az interpellációk ügyéről. Vörös Vince a házbizottság ülésén azt javasolta, hogy kéthetenként legyen interpellációs nap. Az ellenzéki Orbán Viktor kifejtette, hogy ez az ellenzék számára elfogadhatatlan; mint mondta, Európában példátlan lenne az (Bauer Tamás: Így van! - Taps az SZDSZ soraiban.), hogy akár két napot kellene várni egy miniszteri válaszra az interpellációk kapcsán.

A vita után, tisztelt képviselőtársaim, ezt a véleményt akceptálva, a házbizottság állásfoglalást bocsátott ki, melyet a parlament 1990. május 31-i ülésének jegyzőkönyve rögzít. Ebből idézek: "Az Országgyűlés minden hét hétfői és keddi napján plenáris ülést tart. Az interpellációk és kérdések elmondására a keddi ülésnapon kerül sor." Később a Házszabályban a "minden hét" kifejezés a "hetente" kifejezéssel lett rögzítve. Ezt a "hetente" kifejezést sikerült az ügyrendi bizottságnak most úgy értelmeznie, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden héten van interpelláció, hanem csak azokon a heteken, amelyeken ülésezik a parlament.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet úgy megemlékezni az első szabadon választott parlament alakuló üléséről, hogy ne beszélnénk arról, mivé lettek az eredeti szándékok, hogy merre fejlődött az eredeti szándék szerinti konszenzuskereső demokrácia modellje. Nem lehet nem beszélni arról, hogy a kormánytöbbség a saját kénye-kedve szerint értelmezgeti a közösen kialakított szabályokat; hogy a háromhetes ülésezéssel lényegesen szűkülnek az ellenzék jogosítványai, megcsonkítva ezzel a parlamentet; hogy az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok egyébként kötelező felállítására nem kerül sor; hogy a parlament az ellenőrzés jogosítványaival egyre kevésbé él; hogy a parlamentet az elmúlt másfél évben kormányzati pecsétnyomóvá silányították; hogy a politikai ellenfelet egyesek megsemmisítendő ellenségnek tekintik; hogy lassan megszűnik a beszélő viszony a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, miközben ennek természetesnek kellene lennie.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tíz évvel ezelőtt egyetértettünk abban, hogy Magyarország az európai nemzetek családjába akar jutni, oda akartuk juttatni, hogy ki kell vívnunk függetlenségünket, hogy saját magunkról mi dönthessünk, hogy megteremtjük a jogállam garanciáit, és ennek határait tiszteletben tartjuk, hogy közösen lépünk fel mindenfajta diktatúra és ordas eszme ellen, hogy demokratikus határkorlátokat állítunk a végrehajtó hatalom elé.

(10.50)

És egyetértettünk abban, hogy mindezek egyik legfontosabb letéteményese a demokratikusan megválasztott és a demokratikusan működő parlament. Nekünk, a magyar parlament mai tagjainak közös felelősségünk a rendszerváltókkal szemben is, de a jövő parlamentjeivel és az utánunk következő generációkkal szemben is, hogy az előbbiek szellemében működtessük a Magyar Országgyűlést, hosszú távon is megteremtve a demokrácia írott és íratlan szabályrendszerét.

A mi felelősségünk, hogy be tudjuk-e teljesíteni az eredeti célokat; hogy keressük és megtaláljuk-e alapkérdésekben az egyetértést; hogy képesek vagyunk-e a parlament különböző oldalai között a normális viszonyok helyreállítására; hogy tudjuk-e egymást tiszteletre méltó ellenfélnek tekinteni; hogy belátjuk-e felelősségünket a rendszerváltás önhibájukon kívüli veszteseivel szemben, és tudunk-e tenni helyzetük javítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy a mi felelősségünk. Egyúttal azonban a mi lehetőségünk is. Éljünk vele!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu