DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim... Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a technikának is a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Szentgyörgyvölgyi képviselőtársunk elment, mert három rövid megjegyzést fűznék javaslataihoz.

A professzori cím bevezetését mi módosító javaslatok keretében javasoljuk a törvénybe bevenni - de erről majd részletesen akkor, amikor napirendre kerül.

A másik: a professzor, az egyetemi tanár természetesen egyszerre oktat és kutat; a kettő nem választható egymástól, azt gondolom, ezen kár vitát folytatni. Olyan professzor valószínűleg nincsen, aki pontosan 50-50 százalékban képviselné az egyik meg a másik habitust, nem is kell, hogy ilyen legyen; olyan ne legyen, aki csak 1 százalékban az egyiket és 99 százalékban a másikat, bármelyik oldalról is nézem.

A harmadik: nem hinném, hogy Hankiss György olyan tanítást fogalmazott meg, hogy a kormány minél több össze nem tartozó törvényt egyszerre nyújtson be a parlament elé módosításra, ez nagyon ellentétes lenne mindazzal, amit ez ügyben tőle hallottunk.

Én most még egy aspektusát mondanám el ennek, ami eddig elhangzott: Pokorni miniszter úr, a mostani oktatási kormányzat, azt gondolom, okkal volt büszke arra, és gyakran is hangoztatta, hogy a felsőoktatási törvény módosítását, azt a nagyon nehéz integrációs törvényt kilencven... - sok százalékkal fogadta el a parlament, nem volt politikai megosztottság.

Ezzel az együttes beterjesztéssel - látható már most is - elérheti, hogy 150 ellenszavazatot szerez annak a felsőoktatási törvénymódosításnak, amelyet egyébként, úgy gondolom, kompromisszumokkal meg tudnánk tenni. De lehet, hogy lesz - én most nem megyek bele a vitába, hogy miért, hogy jól értik vagy nem jól értik azt a két pontot - egy olyan ide nem tartozó eleme ennek a javaslatnak, ami miatt ez a 150 nem szavazat születik majd meg. Még talán most sem késő, hogy a kormányzat megtegye ezt az elválasztást. Úgy gondolom, mindkét szférának és magának a parlamentnek is jót tenne ezzel a módosítással.

Amit igazán mondani akartam, az az, hogy a javaslat egyik sarkalatos eleme a minőség kérdése. Azt mondtam mint kisebbségi vélemény megfogalmazója, hogy nem teljesen kidolgozott a törvényjavaslatnak ez a része, és ezt most néhány perc erejéig kifejteném.

A minőség kérdéskörének van egy rendszereleme, vannak személyi elemei, és vannak tárgyi, pénzügyi elemei. Ez a javaslat néhány rendszerelemet tartalmaz, mert valamilyen formában valóban meg kell szervezni egy minőségbiztosító, értékelő, hitelesítő rendszert az általános minőségpolitika keretében, és erre ez a javaslat több-kevesebb sikerrel vagy teljességgel vállalkozik is.

Azt nyilván megmondja, hogy a minőségbiztosítás elsődlegesen az intézmény feladata, bár a külső források léte vagy nemléte e tekintetben nem lényegtelen. Megmondja, hogy a végső értékelést, hitelesítést, az akkreditációt milyen testület végzi - helyesen -, de hogy közben az értékelést és egyéb minőséggel kapcsolatos tevékenységet kik, milyen formában látják el, arra például nem tér ki. Tehát azt gondolom, ezért nem kompakt a rendszer erről az oldalról.

A másik - ugyancsak ebből az aspektusból - a személyi kérdésekkel foglalkozik. A magyar felsőoktatásban, egyetemeken és főiskolákon egyaránt érvényes és általános az a négyfokozatú oktatói beosztásos rendszer, amelyik tanársegéd, adjunktus, docens, tanár kategóriákban gondolkodik és működik. Ez a négy fokozat nagyon nagy jelentőséggel bír, egyrészt mert más és más az egyes beosztásokban lévő oktatók feladatköre, más és más a minősége, más és más a teljesítménye, és így jogos ezeknek a kategóriáknak a megfogalmazása, működtetése. Ugyanakkor nagymértékben serkentő és ösztönző is, és e tekintetben fontos hozzájárulás a felsőoktatás minőségének biztosításához, javításához.

Erre sok helyen törekszenek, vannak orvosok, főorvosok, szakfőorvosok és mások, ugyanezt a mérnökökre is el tudom mondani. A tudományos kutatóknál már öt fokozat van: segédmunkatárs, munkatárs, főmunkatárs, tanácsadó és kutató professzor. Ahol nincs - és hadd hívjam fel erre akár a kormányzat figyelmét, de a magunkét is -, például a tanári pályán, ahol nincs előmeneteli lehetőség, rendkívül nagy hátrány, nagy hiány. Úgy gondolom, hogy ez a teljesítmény serkentésének, a stimulációnak a káros elmaradása, amit érdemes volna valamilyen formában megoldani. A főtanár most nem hangzik jól, fogalmunk sincs róla, hogy mit kellene vele csinálni, de hogy lehetne és kellene, azt nekem szent meggyőződésem.

Ennek a négy fokozatnak egy vagy másfél elemével foglalkozik a javaslat, hogy milyenek legyenek a professzori kinevezés, az egyetemi és főiskolai tanári kinevezés rendszerelemei, bizonyos változtatásokat javasol. Én most nem ezzel foglalkoznék, ezzel eleget foglalkoztak eddig a vitatkozók, hanem azzal, hogy ez nem elégséges, mert nem ott kezdődik az egyetemi tevékenység, hogy professzorok vannak, hanem ott végződik legfelső szinten.

Meg kellene fogalmazni világosan - az egyetemi vagy főiskolai tanársegédi és adjunktusi kategóriák közül valamelyikbe most már bejön egyébként a posztdoktori, meg benne van a doktoranduszi kategória is -, hogy milyenek a követelményeink. Ha ezt nem fogalmazzuk meg, és nem tudunk valós célt állítani a fiatal garnitúra elé, akkor enélkül nagy hiány áll, és mondhatom, hogy állt máris elő. Tehát ezt a kérdéskört kompaktul kellene kezelni, és akkor ebben a pillanatban - csak partikulárisan fogalmazhatom meg, de komolyan gondolom - a habilitációt érdemes volna a docensi kinevezés elé tenni, mert a tanársegéd és adjunktus határozott idejű szerződésekkel alkalmaztatik, az igazi, végleges állásra kerülést a docensi kinevezés jelenti.

(14.20)

A korábbi, akármennyire is vitatható rendszertől eltérően, ahol nagyjából az volt szokás, hogy úgy lett valaki docens, hogy kandidátusi fokozatot szerzett, most nincsen olyan belépő mérce ebbe a végleges közalkalmazotti, felső-, egyetemi oktatói kategóriába, ahol az illető igazán megmérettetne egy komoly egyetemi oktatói-kutatói követelményrendszeri mérce szerint. Most ugyanis az történik a habilitáció során, hogy 25 éve előadó-oktató kollégánkról mondjuk azt ki a habilitáció végén, hogy "igen, te alkalmas vagy oktatónak, tudsz előadni", igaz, hogy 25 éve ezt csinálja, és ha véletlenül valakiről meg azt mondjuk, hogy nem alkalmas, attól függetlenül még tovább oktat. Úgy gondolom, hogy a dolog abszolút nincs a helyén.

Amikor '93-ban ez a törvényjavaslat ilyen formában és törvényként is megszületett, más volt a szituáció, mert az akadémiai törvény még nem dőlt el, és akkor még ott lebegett mindenki szeme előtt, hogy az akadémiai doktori fokozat ilyen funkciót betölthet. Az elhangzott statisztikákból látszik, hogy ezt már régen nem tölti be, úgyhogy itt volna az ideje, hogy kompakt rendszerben, a kályhától elindulva végiggondoljuk ennek a minőségi kérdéskörnek nemcsak a szervezeti, nemcsak a személyi - aminek bizonyos elemeire most utaltam -, hanem egyébként még a pénzügyi, technikai, anyagi feltételeit is. Ezt javaslom, és azt gondolom, hogy a következő törvénymódosítás egyik nagyon fontos fejezete lehet, ha ezt a kérdéskört így, tényleg komplexen, kompaktul végiggondoljuk, és a magyar felsőoktatás minőségének javítása érdekében meg is fogalmazzuk és el is fogadjuk.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu