DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A számvitelről szóló irdatlan terjedelmű joganyag leginkább úgy jellemezhető, hogy az előterjesztőt a feltétlen megfelelés szándéka vezérli. Úgy igyekszik megfelelni a piacgazdaság követelményének, hogy egyfelől érvényesüljenek a közelgő uniós csatlakozásból fakadó jogharmonizációs elvárások, másfelől hasznosuljanak a '92 óta hatályos törvény alkalmazásának tapasztalatai. Azt, hogy a többirányú megfelelés szándéka az előterjesztésben miként valósul meg, leginkább a szabályozási célkitűzések és a hozzárendelt normaszöveg tükrében értékelhetjük. Értékelésünkhöz azonban célszerű előbb néhány általános észrevételt mérlegelnünk.

A fejlett piacgazdaságok számvitelében - mint ahogy erről már többször szó esett - általános gyakorlat az, hogy törvényi szinten keretszabályozást alkalmaznak, és a részleteket az úgynevezett számviteli sztenderdekbe foglalják. Ezt tűzte ki célul az előterjesztő is, ellenben a megvalósításához szükséges úgynevezett nemzeti számviteli sztenderdek megalkotása, és főként a befogadásához szükséges jogi háttér kiépítése, például az adózási vagy a bírói joggyakorlat tekintetében késedelemben van.

A javaslat ezt érintő rendelkezése, a 176. § nem több, mint szándéknyilatkozat. Ez viszont nem csupán technikai kérdés. Ez a múltra tekintve is figyelmeztető, hiszen a hatályos törvényt az elmúlt években szinte minden évben módosították, az egyre terjedelmesebb és részletezőbb lett, keret jellegét végképp elveszítve vált szinte áttekinthetetlenné.

Mindennek egyenes folytatásaként kell szembesülnünk azzal, hogy az előterjesztő meglehetősen szövevényes, egyben abszolút speciális szakmai kérdésekkel foglalkoztatja a tisztelt Házat. Meg kellene állítani ezt a folyamatot, át kellene térni egy olyan szabályozási rendre, amelyben a parlament csak a valóban odatartozó elvi keretekkel foglalkozik, a piacgazdaság hullámzásait pedig kövessék a nemzeti számviteli sztenderdek, ez utóbbit pedig bízzuk az ezzel foglalkozó specialistákra.

Mindezt azért is jelezzük, mert a túlzottan részletezett szabályozás hátrányosan érinti a kisvállalkozókat is, miközben a kormány adminisztrációs terheik csökkentését szorgalmazza - nem kis ellentmondás. A javaslat százezernél is több kisvállalkozás sorsát keseríti meg, mert a számukra releváns szabályok kiszűrése és alkalmazása komoly fejtörés és többletköltség okozója. Ebbe a körbe természetesen az egyéni vállalkozók nem tartoznak bele. Ez is külön misét érdemelne, hogy ennek mi az előnye és hátránya, viszont tény, hogy a törvény hatálya rájuk nem vonatkozik.

Most már csak az a kérdés, hogy akkor mit tegyünk. Minthogy a szabályozás struktúrájában tér el a nemzetközi gyakorlattól, ezért azt is mondhatnánk, hogy a kormány gondolja újra a készülő számviteli törvény sorsát. Ezzel viszont késleltetnénk a jogharmonizációs lépéseket, és azzal együtt konzerválnánk - legalábbis egy időre - az agyonmódosított és több pontjában már valóban túlhaladott rendelkezéseket. Ezt sem szeretnénk, ezért hát abban reménykedünk, hogy a törvényalkotással kapcsolatos meditációnk értő fülekre talál, még az előterjesztők körében is.

Mindezek fenntartásával elemezzük most már részletesebben is az előterjesztés erényeit és fogyatékosságait!

A szabályozás célja abban foglalható össze, hogy a piac szereplői jussanak hozzá mindazokhoz az információkhoz, amelyek döntéseik megalapozásához szükségesek. A szabályozás az információs végtermékre, a beszámolóra helyezi a hangsúlyt. Az arra vonatkozó részletes előírások, továbbá a számviteli alapelvek érvényesítése a biztosíték arra, hogy a beszámolóban a gazdálkodó megbízható és valós képet adjon vagyoni és pénzügyi helyzetéről, jövedelmének alakulásáról, más oldalról viszont a beszámoló ne tartalmazzon olyan eredményt, amelynek realizálása bizonytalan.

Mindez funkcionális megközelítésben azt jelenti, hogy a piacgazdasági viszonyok között a számvitelnek a piac szereplői, azaz többek között az eladók és vevők részére kell hasznos és szükséges, egyúttal megbízható információt szolgáltatni.

A számviteli törvény jellegében változik, legalábbis annyiban, hogy az eddig meghatározónak tekinthető óvatosság elve némileg gyengül, ugyanakkor markánsan erősödik a valós, megbízható kép adására való törekvés, és ez így rendben is van. Az ismertetett rendezőelvek érvényesítése a törvényjavaslatban olyan szakmai követelmény, ami feltehetően politikai vita tárgyát nem képezi.

Ellenben az kifogásolható, hogy a törvényhez szorosan kapcsolódó külön szabályozási feladatok teljesítése csak a későbbiekben valósul meg, és abból is a kormány által szabályozandó kérdések nem kerülnek a tisztelt Ház elé, így azok áttekintésére sincs lehetőségünk. Ugyanakkor a számvitel újraszabályozása más törvényeket közvetlenül is érint, a társasági adót, talán az iparűzési adót is, amelynek tárgyalása csak a későbbiekben történik meg, noha azok érdemi változása mellett a várható központi és helyi költségvetési összefüggéseket is illene megismernünk.

Megjegyzem: ez az előterjesztés úgynevezett hatásvizsgálatából, főként a jövő évre kitekintve aligha olvasható ki. A képviselők valós döntési helyzetbe csak akkor kerülnek, ha az előterjesztett javaslatot annak kapcsolódó szabályaival együtt ismerhetik meg. Ez, sajnos, sem a kapcsolódó törvények, sem pedig a kapcsolódó kormányrendeletek esetében nem teljesül.

Külön gondot jelent a javaslat 5. §-a, amely szerint az államháztartás szervezetei beszámolási kötelezettségét, a beszámolót alátámasztó könyvvezetési kötelezettségét, a beszámolás és könyvvezetés során érvényesítendő sajátos fogalmi meghatározásokat kormányrendelet szabályozza majd. Mindezt megerősíti a javaslat Felhatalmazás című fejezete is, ahol az előbb említettek mellett további négy különböző szabályozási kérdésben kap felhatalmazást a kormány külön rendelet alkotására, valamint ötödikként a pénzügyminiszter a mérlegképes könyvelői képesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek szabályozására.

A szóban forgó feladatok szabályozásáról készítendő rendelettervezetek bemutatása nélkül, amelyek egyébként az előterjesztés mellékletei lehettek volna, a tisztelt Ház biankó csekket bocsát ki. De ami még ennél is rosszabb, az az, hogy a javaslat szerint kormányrendelet szabályozza az úgynevezett államszámvitel ügyét. Ez indokolatlan különbségtétel a vállalkozók, pontosabban a gazdálkodók könyvvezetése és az államháztartás szervezeteinek könyvvezetési és beszámolási rendszere között.

Úgy tűnik - kérem, cáfolják meg, ha tévedek -, hogy az államszámvitel szabályozása alacsonyabb rendű feladat a gazdálkodókénál, legalábbis szabályozás tekintetében. Tudjuk, a törvényi szabályozás nagyobb garanciát jelent a kormányrendeletnél, főként a szabályozás stabilitása és kiszámíthatósága tekintetében, a demokratikus játékszabályokról nem is szólva.

Ezért indokolt lenne felülvizsgálni a javaslat 5. és 178. §-át azzal, hogy az államháztartás számvitelének szabályait kormányrendelet helyett, a sajátosságokra is figyelemmel külön törvény határozza meg. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a javaslat nem tesz különbséget a nemzeti számviteli sztenderdek készítésének, kidolgozásának, illetőleg azok elfogadásának és bevezetésének feltételeiben. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy az államháztartás szervezeteinek számviteli sztenderdjei legalább olyan speciálisak, mint a vállalkozóké.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Koncepcionális kérdést vet fel a törvényjavaslat értelmező rendelkezései között szereplő ellenőrzés megfogalmazása, eszerint a törvény alkalmazásában ellenőrzésre, jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott, beszámolóval lezárt üzleti évek adatainak a gazdálkodó, illetve adóhatóság általi utólagos ellenőrzése, az önellenőrzés, illetve az adóhatósági ellenőrzés keretében.

Álláspontunk szerint ez nincs összhangban a számviteli törvény előírásait érintő más ellenőrzések, például az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogkörének szabályozásával. A javaslat egyébként is egy kalap alá veszi az úgynevezett gazdálkodó fogalmi körében a vállalkozót az államháztartás szervezeteivel, éppen ezért megítélésünk szerint egyértelműen kellene szabályozni azt, hogy az adóhatóság ellenőrzése nyilván nem foghatja át és nem is helyettesítheti az ÁSZ külön törvényben meghatározott ellenőrzési feladatait.

(11.10)

Ugyancsak aggályos, hogy a törvényjavaslatban nem szerepel a bizonylati rend és bizonylatkezelési szabályzat készítésének kötelezettsége. Ez már csak azért is elgondolkoztató, mert a számviteli politika kötelezően készítendő szabályai között sem szerepel. A vállalkozóra lett bízva, hogy a számviteli politikájában önkéntesen szabályozza-e a bizonylati rendet. Aggályunkat a törvényjavaslat indokolása is alátámasztja, hiszen megállapítja: "A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a bizonylatokat sok esetben nem az előírásoknak megfelelően használják, a bizonylatok hiányosak, megőrzésük nem biztosított, a szabálytalanul kiállított bizonylatok használatával esetenként visszaélnek."

A jelzett problémát csak fokozza, hogy a javaslat 168. §-ában szigorú számadási kötelezettség alá vont bizonylatokról, nyomtatványokról készítendő nyilvántartás vezetését is a kezeléssel megbízottra vagy a kibocsátásokra jogosult személyre bízza. Mindezek alátámasztására idézem: "Olyan nyilvántartást kell vezetni, amely biztosítja azok elszámoltatását." A kérdés csupán az, hogy milyen az "olyan" nyilvántartás.

A törvényjavaslat 19. §-a szerint az üzleti jelentés nem része az éves beszámolónak, csak a beszámolóval egyidejűleg kell elkészíteni. Ennek alapján érdemes fontolóra venni, hogy az éves beszámoló kötelezően tartalmazza a cash flow kimutatását.

Hasonlóan fontos lenne felülvizsgálni a mérleg tagolására vonatkozó 23. § rendelkezését olyan szempontból, hogy a vállalkozók kezelésében lévő vagyonkezelésre átadott kincstári vagyon a mérlegben külön soron jelenjen meg. Ez ugyanis olyan tartós vagyonkezelésre átadott eszköz, amely folyamatos működtetést igényel, és nem idegeníthető el, mint például az erdővagyon.

További gond - megkockáztatható, hogy a törvény céljának érvényesülését veszélyezteti - a javaslat 22. §-ában megfogalmazott úgynevezett összevonási lehetőség, annak fenntartása ugyanis csökkenti a mérleg információtartalmát. Ezt elkerülendő indokolt lenne a kifogásolt összevonási lehetőség mellőzése.

A szabályozás áttekinthetőségét javítja a sok címre tagolt szakaszolása, ám a végrehajtás szempontjából alapvető fontosságú a fogalmak pontos és következetes használata. Ez ügyben ugyancsak van mit tenni; a pontosítás érdekében a teljesség igénye nélkül jelzünk néhány korrekcióra szoruló fogalommeghatározást.

A javaslat 3. §-a részletezi az értelmező rendelkezéseket, amelyek közül néhány nincs összhangban más törvények hasonló megnevezéssel rögzített fogalmával, vagy hasonló tartalmú fogalmat másképpen neveznek meg. A gazdasági társaságokról szóló törvény például nem ismeri a kapcsolt vállalkozás fogalmát.

Hasonló gond mutatkozik a javaslat 42. §-ában, amely az alárendelt kölcsöntőke mérlegbeli elkülönítéséről szól. Az alárendelt kölcsöntőkének mint pénzintézeti kategóriának általános bevezetése nem célszerű, mivel más ágazatokban nem ismert, ezért az ilyen fogalom használata félrevezető lehet.

Hosszan lehetne még sorolni a fogalmak pontatlan vagy következetlen használatát a javaslatban, amit mindenképpen teljeskörűen kellene áttekinteni, korrigálni a későbbi értelmezési zavarok megelőzésére.

A törvényjavaslat pozitívumai körébe sorolhatók az egyszerűsítési törekvések. Így például könnyíti a kisvállalkozók helyzetét az, hogy az év végén esedékes értékelések körében a javaslat több egyszerűsítést enged meg, amennyiben az nem zavarja a beszámolóban bemutatott vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetet tükröző összkép megbízhatóságát. Ilyen egyszerűsítés például a devizában fennálló kötelezettségek és követelések átszámításának új rendje, amit a jövőben azonos árfolyamon kell értékelni.

Ugyanakkor elgondolkoztató a 2006-ra ütemezett átállás az egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre, ami persze nem érinti az újonnan megalakuló és eleve kettős könyvvitellel induló cégeket. A meghosszabbított türelmi idő álláspontunk szerint inkább szolgálja a bizonytalanságot, azzal együtt a megbízható, valós kép igényének torzulását, mint a zökkenőmentes átállást.

Az előterjesztés vitathatatlan pozitívumai mellett látnunk kell azt is, hogy az uniós felzárkózás jegyében fogant javaslat aligha tekinthető végleges, időálló megoldásnak, ennek hiányában pedig adott egyfajta jogbizonytalanság.

A még megoldásra váró feladatok ismeretében a kisgazda frakció most azzal a kompromisszummal tudja támogatni a számvitelről szóló törvényjavaslatot, hogy az előterjesztő mérlegelje a szabályozást érintő koncepcionális felvetéseinket, és még az uniós csatlakozást megelőzően vissza kell tértünk a fejlett piacgazdaságok szabályozási gyakorlatát követő megoldás kimunkálására, illetőleg az annak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megfelelő előterjesztés megvitatására. Egyúttal szívesen vennénk, ha koalíciós partnereink akceptálnák lényegi pontokat érintő észrevételeinket, és közösen korrigálnánk az előterjesztett törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt és a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu