DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1990-es években a falusi takarékszövetkezetek mind nagyobb szerepet vállaltak a kisparaszti mezőgazdasági hitelezés, a gazdaszövetkezetek és a falusi vállalkozások finanszírozásában. A szép eredményeket már 1997-ben be is árnyékolta a takarékszövetkezetek által 1989-ben létrehozott Takarékbank Rt. privatizációja. A Takarékbank fedezetlen és felelőtlen hitelek nyújtásával 17 milliárd forint veszteséget halmozott fel, amelyet a magyar állam az adófizetők pénzéből konszolidált.
A szorult helyzetben lévő Takarékbank közel 61 százalékos részarányú tulajdonrészéért a német szövetkezeti gazdák tulajdonában lévő Deutsche Genossenschaftsbank vezette konzorcium 532 százalékos árfolyamot fizetett. Privatizációs sikersztorinak azonban egyáltalán nem nevezhető az ügylet, mert az új gazda ezzel a takarékbanki privatizációval szabad bejárást szerzett a már akkor 180 milliárdos mérlegfőösszegű, vidéki kisvállalkozókat és falusi lakosságot legjobban ismerő és hitelező magyar takarékszövetkezetek 1800 fiókot számláló országos hálózatába.
(15.20)
A bankalapító magyar takarékszövetkezeteket már eleve meg se hívták a privatizációs pályázatra, csak kilátásba helyezték a részükre, hogy 5-10 év múlva visszaszerezhetik a többségi tulajdonrészt a német banktól. A most formálódó történések azonban ennek ellentmondani látszanak, ugyanis a Pénzügyminisztériumban egy jogszabálytervezet formálódik, amely szerint az integrációs kényszertagság a szövetkezeti hitelintézetek teljes körére vonatkozna. A tárcaegyeztetésen lévő jogszabály szerint a takarékszövetkezetek könyvelését, ügyvezetését teljes mértékben átvizsgálhatná az új integráló bank, és a részükre kötelező iránymutatásokat is adhat. Nem nehéz kitalálni azt, hogy az integrációs bankszerep a Takarékbankra, illetve az azt 1997-ben privatizáló német DG Bankra vár. Az integrációs bank kiterjesztett hatalma a jó működési eredményeket mutató, magyar tulajdonban lévő 192 takarékszövetkezet teljes körű privatizációját, gazdálkodásának és a falusi gazdálkodók felé megnyilvánuló eddigi önálló üzletpolitikájának az elvesztését jelenti.
A kérdéseim a miniszter úrhoz: nem szolgált-e elég tanulsággal a Magyar Hitelbank, a Budapest Bank, a Mezőbank, a Kereskedelmi Bank, az egész magyar bankrendszernek a külföldi bankok részére végbement áron aluli privatizációja és az azt követő, a hazai vállalkozásokat kiszolgáltatottá tevő hitelpolitika? A Pénzügyminisztérium milyen indokok alapján gondolja úgy, hogy a német DG Banknak üzleti érdeke lenne olyan hitelpolitikát folytatni Magyarországon, amellyel a magyar parasztokat versenyhelyzetbe hozná a német mezőgazdasági termelők teljesítményeivel?
Várom szíves válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés