DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A magyar felsőoktatás kérdése - még ha a részleteket illetően vannak is viták, nézetkülönbségek, eltérő álláspontok - a lényeget illetően eddig többnyire élvezte a különböző politikai pártok kompromisszumos egyetértését.

Ma Magyarországon mindenki egyetért abban, hogy a felsőoktatás a nemzetgazdaság szempontjából is fontos ágazat, hiszen ha a globalizálódó világban egy kis nemzet a versenyképességét nem arra akarja alapozni, hogy olcsó munkaerőt biztosít, akkor magas hozzáadott értékű termékkel kerülhet csak a világ élvonalába, tehát kiemelten és nagy odafigyeléssel kell foglalkozni az oktatási ágazattal, ezen belül különösen a felsőoktatással.

Az új és új kihívásokra a politikának időben és gyorsan kell reagálnia, és nem szabad hagynia azt, hogy a törvényi keretek és a valóság távol kerüljenek egymástól. Ahogy az államtitkár úr is említette, ez indokolta eddig is, és indokolja most is azt, hogy a felsőoktatási törvény korszerűsítésre szorul. Ez az oka annak is, hogy alig fél esztendővel a felsőoktatási törvény módosítását követően - mely annak idején megteremtette az egységes, többkarú, integrált egyetemeket - most a parlament újból napirendre vette a felsőoktatásról szóló törvény módosítását.

Még az előző kormány 1997 júniusában megállapodást írt alá az Apostoli Szentszékkel a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány egyéb, vagyoni természetű kérdésről. A megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt az Országgyűlés 1999. június 15-én fogadta el. Tekintettel arra, hogy az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodásban szereplő kérdések a többi történelmi egyház esetében is valós rendezést igénylő problémák, a polgári kormány ezen egyházakkal is hasonló tartalmú megállapodásokat kötött.

A parlament elé terjesztett, T/2524. számú törvényjavaslat egyházakat érintő paragrafusai ily módon tehát két kormány törvény-előkészítő munkájának keze nyomát viselik magukon, és ez a tény talán már a törvénytervezet vitájának kezdetén feljogosított bennünket arra a reményre, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan most is sikerül a megfelelő konszenzust kialakítani, és a felsőoktatási törvény módosítása széles körű támogatottsággal kerül majd elfogadásra.

A történelmi egyházakkal kötött megállapodások az egyházi fenntartású felsőoktatási intézményekre vonatkozó fejezeteket is tartalmaznak, ami szükségessé teszi a hatályos felsőoktatási törvény és a megállapodások felsőoktatási vonatkozású fejezetei közötti összhang megteremtését.

A törvényjavaslatnak azon részeire, amelyek a finanszírozás kérdéseire vonatkoznak - mivel erről az államtitkár úr részletesen beszélt -, külön nem kívánok kitérni, csak szeretnék hangsúlyosan utalni arra, hogy ez az egyenjogúságot fogja biztosítani a különböző felsőoktatási intézményekben, függetlenül a fenntartótól. A normatíva kérdésében ugyanez érvényes, mint ami a pályázati egyenjogúság kérdésében, ezért engedtessék meg, hogy a törvényjavaslat számos egyéb részletére térjek még ki.

Mivel a törvényjavaslat számos kérdést érint, amelyek, azt gondolom, nem megkerülhetőek és fontosak, valószínűnek tartom, hogy a legtöbb módosító javaslat is ezekkel fog a későbbiekben foglalkozni, ezért a Fidesz álláspontját is szeretném most ezzel kapcsolatosan ismertetni.

Magyarország jövőbeni versenyképességének fenntartása és erősítése, a tudásalapú társadalom szükségessé teszi, hogy a felsőoktatásban folyó képzés és kutatás a minőségelvű fejlesztést és a minőséget helyezze előtérbe. Éppen ezért, összhangban az Európai Unió gyakorlatával, a minőségbiztosítás rendszerén belül a felsőoktatási törvény vonatkozó fejezeteit a minőségértékelés és minőségbiztosítás feladataival kell kiegészíteni.

A törvénymódosítás pontosít, illetve definiál különböző fogalmakat, kifejezéseket, amelyek között voltak korábban többféleképpen is értelmezhető fogalmak, illetve behoz új fogalmakat is. A jogszabály gyakorlati alkalmazása szempontjából ezekre a pontosításokra mindenképpen szükség van. A jelenleg hatályos szabályozás eddigi megengedő fogalmazása helyett a most előttünk lévő törvénymódosítás kötelezővé kívánja tenni a felsőoktatás szervezetébe illeszkedő társadalmi tanácsok működését. A cél az, hogy erősítse ily módon az újonnan kialakított felsőoktatási központok térségi kötődését, szakmai és társadalmi támogatottságát. Összetételüknél fogva reményeink szerint a társadalmi tanácsok alkalmasak lesznek arra, hogy a felsőoktatási képzésben érvényesüljenek társadalmi, gazdasági, munkaerő-piaci szempontok. Ezért a törvény e tanácsoknak meghatározott véleményezési jogot is kíván biztosítani az oktatási és tudományos feladatokat illetően.

A legtöbb vitát minden bizonnyal az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésére vonatkozó előterjesztés fogja kiváltani, ami azért is érthető, mert a felsőoktatási szféra a jelenleg hatályos felsőoktatási törvény idevonatkozó előírásait is évek óta kritikával illeti, de a tekintetben, hogy milyen irányban kellene ezt a kérdést módosítani, tudomásom szerint sem a felsőoktatásban érintettek, sem pedig a politika nem tudott többé-kevésbé egységes álláspontot kialakítani.

Amiben konszenzus mutatkozik, az az - legalábbis verbálisan mindenképpen -, hogy a minőségi elvet fontosnak ítéli minden érintett rész és szereplő. A tekintetben azonban, hogy a gyakorlatban hogyan kell érvényesíteni a minőségi elvet, a vélemények már nagyon is megoszlanak. Mivel az oktatási tárca előterjesztése és a Fidesz oktatáspolitikusai között sincs mindenben egyetértés e tekintetben, magától értetődik, hogy több ponthoz - így az egyetemi tanári kinevezésekhez is - módosító javaslatokat fogunk benyújtani.

Arról azonban nincs vita a frakció és a minisztérium között, hogy az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések előkészítésében legyen egy olyan fórum, amely az egyes intézményi érdekeken túl a kinevezési követelmények országos, szaktudományonkénti összehasonlítása alapján állást tud foglalni az intézmények által javasolt személyekről.

Erre annál is inkább szükség lenne, mert az elmúlt évekre visszatekintve bizony előfordulhatott, hogy kirívóan egyenetlen teljesítmények álltak ugyanazon egyetemi tanári cím mögött. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a világon mindenhol megbecsülést, elismerést, komoly tudományos, oktatói rangot és presztízst jelentő egyetemi és főiskolai tanári címek az egyes intézményekben jelenleg is más-más szintre helyezett mérce miatt devalválódjanak.

A hazai felsőoktatásnak alapvető érdeke, hogy országosan egységes és magas szintű minőségi követelményeket támasszunk akár egy-egy intézmény pillanatnyi külön érdeke ellenében is, hiszen a társadalmi igények alapján egyre inkább tömegesedő felsőoktatás csak így tarthatja fenn korábbi színvonalát. Azt fogjuk javasolni, hogy az egyetemi tanári cím kétféle módon legyen elnyerhető; úgy, hogy mindkét esetben legyen egy-egy tudós, a felsőoktatási intézményeken kívüli szakmai testület, amely országosan egységes elvek szerint állást tudna foglalni az egyetemi tanári kinevezéseket illetően.

Eszerint az egyik út, az egyik megoldás, amely mentén egyetemi tanárrá kinevezhető valaki, a következő feltételeket jelenti a törvényben előírt feltételeken túlmenően: habilitált és akadémiai doktori címmel rendelkezik valaki. Ilyen esetben a Magyar Tudományos Akadémia jelentené az egyetemen kívüli szakmai testületet, amely országosan egységes elvek szerint tudna mérlegelni.

A másik lehetőség pedig, hogy valaki habilitációval és az akadémiai doktori címmel egyenértékű tudományos munkássággal, saját szakterületén kimagasló gyakorlati eredménnyel rendelkezik. Ennek a megítéléséhez lenne szükség a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményére. Ilyen értelemben tehát ez lenne a másik olyan tudós szakmai testület, amely egyetemen kívüli, és mérlegelésre, állásfoglalásra országosan egységes elvek szerint alkalmas.

Ahogyan az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésének módjában eltérő a tárca és a Fidesz politikusainak álláspontja, úgy abban a kérdésben is mutatkozik némi eltérés - legalábbis a törvénytervezet szövege alapján -, hogy kinevezhető-e a főiskolai tanács előterjesztése alapján főiskolára is egyetemi tanár. Álláspontunk szerint nem. E téren szükséges lenne világos és egyértelmű képet és helyzetet teremteni, hogy a főiskola és az egyetem e tekinteten ne keveredjék. Az egyetemi tanári cím ugyanis nemcsak a tudományos munkássághoz kapcsolódik, hanem elnyeréséhez olyan feladatkörök is társulnak, amelyek a főiskolán nem gyakorolhatóak, amelyekre csak az egyetemeken van mód és lehetőség. Csak egyetlenegy példát szeretnék említeni: ilyen a doktori programok vezetése.

(12.30)

Ha az egyetemi tanári kinevezéseknél lehetőség lenne arra, hogy egyetemi tanárok főiskolán is kinevezhetőek legyenek, és ilyen értelemben az egyetemi tanári címekhez különböző feladatok társulnak, attól függően, hogy egyetemen vagy éppen főiskolán van-e az illető, akkor megint csak eltérő teljesítmény és feladatkör alapján ítélünk oda ugyanolyan címet, ilyen értelemben pedig szintén előállhat annak a veszélye, hogy devalválódik a professzori cím.

Mindemellett szeretnénk a minisztérium figyelmét felhívni annak a veszélyére vagy annak a lehetőségére is, hogy az egyetemi tanárokat felvonultató főiskolák tanszékei vagy akár majd karai egy idő után megpróbálkozhatnak azzal, és értelemszerűen formállogikailag (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) lesz rá lehetőségük - elnézést, elnök úr -, hogy akkreditáltassák magukat. Azt gondolom, nem célunk ennek a képzésnek az ilyen irányú szaporítása.

Merem remélni, hogy a parlament, ahogyan az előző felsőoktatási törvényt, úgy ezt a módosítást is legalább 90 százalékos támogatottsággal tudja majd támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu