DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha jól értettem, Lezsák képviselő úr azt mondta, hogy nem kellene változtatni az egyetemi tanárok jelenlegi kinevezési gyakorlatán, mert akár rivális egyetemekről kikerülő oktatók bírálhatják el, és ilyen értelemben gátolhatják... Ha rosszul értettem, akkor elnézést kérek, én így értettem ezt a megjegyzést.

Én csak egyetlenegy dolgot szeretnék felvetni: ugyanez a típusú probléma akár az intézményen belül is fennállhat, a mindenkori intézményben. A jelenlegi kinevezési gyakorlat arról szól, hogy az intézményi tanács előterjesztése kell mindehhez. Ha intézményen belül is előállhat ilyen helyzet, értelemszerűen lehetnek persze kívül is... Éppen ezért azt gondolom, ha olyan országos szakmai szervezetek tudnak véleményt nyilvánítani ez ügyben, mint az Akadémia egyik oldalon, illetve az Akkreditációs Bizottság a másik oldalon, akkor talán ezeknek a veszélyét valamelyest lehet mérsékelni, tompítani. Százszázalékosan valószínűleg nehéz lesz kiküszöbölni, az emberi gyarlóság minden bizonnyal jelen lesz minden helyzetben és minden körülmények között.

Mindenesetre egy dolgot szeretnék még egyszer a képviselőtársak figyelmébe ajánlani. Az egyetemi autonómia megsértése nélkül is lehetne az egyetemi tanári kinevezéseket kezelni oly módon, ahogy én azt a hozzászólásomban már említettem, hogy habilitáció és akadémiai doktori cím az egyik vonalon - ilyen esetben az Akadémia jelenti azt a testületet, ami bírálni tud -, a másik oldalon a habilitáció, az akadémiai doktori címmel egyenlő tudományos, szakmai munkásság. Ennek a megítéléséhez kellene a MAB véleménye. Ennek ismeretében tudna aztán a miniszter dönteni, hogy felterjeszti-e hivatalos formában a köztársasági elnök úrnak kinevezésre, avagy nem. Ez hasonló, mint ahogyan az akadémiai doktorinál az opponensek bírálata alapján majd eldönti az Akadémia illetékes testülete (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy megítélik-e a címet, vagy sem. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu