FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az 1990. évi LIII. törvény a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével összefüggő, korábban miniszteri hatáskörbe tartozó feladatokat az ÁNTSZ OTH-hoz telepítette oly módon, hogy azokat az országos tiszti főgyógyszerész útján kell ellátni.
A végleges törvényhozói döntést két megfontolás is alátámasztotta, nevezetesen: a kormány korábbi álláspontját megváltoztatva, amely szerint a Magyar Gyógyszerész Kamarához kerültek volna ezek a feladatok, a megismert végleges változat szerint látta biztosítva a feladatok ellátását; a másik: az egészségügy két szakmai köztestülete között egyensúlyt kell biztosítani, vagyis egyik se kapjon több felhatalmazást a maga szakterületén, mint a másik.
A Magyar Gyógyszerész Kamara elfogadta ezt a megoldást, mivel a törvény adott garanciát arra, miszerint a gyógyszertárakkal kapcsolatos hatásköröket a tiszti-főgyógyszerészi kar, illetőleg az országos tiszti főgyógyszerész gyakorolja.
Az új rendelkezés 1999. július 1-jével történt hatálybalépése óta eltelt idő eseményei nem minden tekintetben igazolták a kormányzati várakozásokat. Előttem ismeretlen okok következtében az országos tiszti főorvos és az országos tiszti főgyógyszerész között a kooperációs zavar fokozatosan konfliktussá mélyült: 1999 decemberében az ÁNTSZ fegyelmi tanácsa hivatalvesztésre ítélte az országos tiszti főgyógyszerészt, majd ezt a döntést hatáskörtúllépés gyanúja miatt az országos tiszti főorvos visszavonta. A sajtóban közzétett információk szerint a miniszter úr a közigazgatási államtitkár urat bízta meg az ügy kivizsgálásával, ezek után 2000. március 1-jével az országos tiszti főgyógyszerész közös megegyezéssel megvált hivatalától.
Az eltelt több mint egy hónap alatt általános lett az aggodalom a gyógyszerészek körében, mert az országos tiszti-főgyógyszerészi feladatokra hivatalosan senki nem kapott megbízást. A státus betöltetlensége veszélyezteti a gyógyszertárakkal kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátását, ugyanakkor sérül a gyógyszerészeknek az a jogos igénye is, amelyet a törvény biztosított számukra, hogy ezeket a feladatokat a tiszti-főgyógyszerészi kar lássa el.
Úgy tűnik, '99. július 1-jét követően nem jöttek létre azok a személyi és tárgyi feltételek, amelyek az új feladatok ellátásához szükségesek. Az országos tiszti főgyógyszerészre óriási munka nehezedett, és bár személyében mindent elkövet, hogy úrrá legyen a helyzeten, háttérapparátus hiányában jelenleg csak egyszemélyes hivatalként tud működni.
Mindezek alapján kérdezem a miniszter urat, milyen intézkedést kíván tenni a miniszter úr, hogy a gyógyszertárakkal kapcsolatos közigazgatási hatáskörök zavartalan gyakorlása érdekében az országos tiszti-főgyógyszerészi státus betöltésre kerüljön.
Időközben az Országgyűlés elfogadta az önálló orvosi tevékenység végzéséről szóló törvényt, amely felhatalmazta a Magyar Orvosi Kamarát a működtetési jog, praxisjog engedélyezésével kapcsolatos feladatok ellátására.
Kérdezem a miniszter urat, hogy ugyanazon elv alapján nem indokolt-e ismételten áttekinteni, hogy a gyógyszertárakkal kapcsolatos, korábban miniszteri hatáskörbe tartozó feladatokat milyen feltételekkel lehetne (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a Magyar Gyógyszerész Kamarához telepíteni. Várom válaszát.
Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés