LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az eltelt másfél óra is pontos képet adott az elmúlt hónapok vitáiról, hiszen a törvényjavaslat benyújtása előtt már élénk vita alakult ki mind a sajtóban, mind a közéletben.

A bizottsági vita során is, de most is kiderült, hogy ezek az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Az is kiderült az eddigi vitákban, hogy a többség, még az egymással vitatkozó felek sem vitatják, sőt nagyon is időszerűnek ítélik a törvénymódosító indítványok többségét. Például kevesen kifogásolják azt, hogy a tudományterületek felosztásában összhangba kerülünk az európai tudományfelosztási rendszerrel. Azt is kevesen vitatják, hogy az egyházi felsőoktatási intézményeket érintő kérdések tekintetében a kialakult szokásjogot immár törvényben kell rögzíteni, és a módosítás elfogadása esetén törvényi biztosítéka is lesz az egyházi felsőoktatási intézmények jelenlegi fenntartásának és fejlesztésének.

A legnagyobb ellentéteket a törvényjavaslat 10. §-a váltotta ki, mely szerint az oktatási miniszter az intézményi tanács előterjesztése és a Magyar Akkreditációs Bizottság egyetértő véleménye alapján terjeszti elő az egyetemi, illetve a főiskolai tanárok kinevezését. Ha az akkreditációs bizottság kinyilvánítja az ellenvéleményét, akkor a miniszter újabb megfontolásra a kinevezési javaslatot visszaküldi az intézménynek. A javaslattal szemben nagyon sokan megfogalmazták most, az elmúlt egy órában is az aggályaikat, és attól félnek, hogy a felsőfokú oktatás minőségének biztosítása ürügyén lényegesen sérül az egyetemi autonómia eddigi gyakorlata.

A Magyar Rektori Konferencia még azt a megoldást is ellenzi, hogy az oktatási miniszternek egyetemi személyi ügyekben bármiféle mérlegelési jogköre legyen. Itt kell megjegyeznem, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke is ellenzi a miniszter mérlegelési jogkörét és általában a miniszter feladatainak a növelését, például a képesítési követelményeknek való megfelelés ellenőrzését, amely ellenőrzési feladat a miniszter szokásos feladatai mellett nyilván csak formális lehet.

A Felsőoktatási és Tudományos Tanács elnöke szerint nincs szükség a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményezési jogának a bevezetésére, mivel a felsőoktatásról szóló törvény 51., 59. és 81. §-ai elégséges számú olyan követelményt támasztottak már eddig is a kinevezések elé, amelyek betartása esetén nem merülhetne fel a kinevezettek tudásának vagy oktatásának minőségi problémája.

Mind a bizottsági vitában, mind a közélet fórumain az az álláspont kerekedett felül, hogy szükség van az egyetemi tanárok kinevezésének a külső kontrolljára, hiszen világszerte ez a gyakorlat jól működik, és anélkül, hogy ezt bárki az egyetemi autonómia sérelmének tekintené. Lépni kell tehát ezen a téren, nehogy túlságosan belterjes érdekek mozgassák - ahogyan ezt az egyik bizottsági tagunk megfogalmazta - a kinevezési gyakorlatot.

Véleményem szerint az akkreditációs bizottságnak sem a mai tagjai, sem a júniusban kinevezett utódai nem lesznek rövid távon olyan helyzetben, hogy megfeleljenek a törvény szerint rájuk testált minőség-ellenőrző szerepkörnek. Célszerűnek tartanám ezért megfontolni a Magyar Akkreditációs Bizottságnak azt a javaslatát, hogy az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésével kapcsolatos véleményezési jogkör ne rögtön, hanem csak félévnyi haladék után, 2001. január 1-jétől lépjen hatályba. Az MDF képviselőcsoportja egyetért azzal az aggodalommal, hogy az azonnali bevezetés olyan formális döntésekre kényszeríti az új bizottság tagjait, amely döntések későbbi kritikája a tényleges minőség-ellenőrzés és véleményezés erkölcsi alapjait kérdőjelezné meg.

Az akkreditációs bizottság feladatai és hatásköre tehát nagymértékben megnövekszik a közeljövőben. Minden nagyobb hatalommal rendelkező intézmény tagjaival kapcsolatban felmerül a függetlenség és az összeférhetetlenség kérdése. A 14. § tömören csupán annyit ír elő, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke nem lehet köztisztviselő. Véleményem szerint ez a megszorítás nagyon kevés, nem elégséges. Azt a szokásos gyanút kivédi ugyan, amely gyakran az államhatalmat vádolja a tudományos függetlenség veszélyeztetésével, de azt a gondot nem oldja meg, amely éppen a kinevezések minősége körüli vitákat a felszínre hozta, azaz az egyetemi vagy szakmai összefonódások mai túltengését.

Előre látható, hogy mekkora pozícióharc lesz a közeljövőben az akkreditációs bizottsági helyekért, hogy milyen sokrétű technikával, eszközrendszerrel igyekeznek majd függő helyzetbe hozni valamelyik tagot. Nos, a törvénytervezet nem oldja meg ezt a gondot, hogy ma nem valamely köztisztviselőktől féltik az egyetemek kinevezéseik megvétózását, hanem inkább más, hasonló képzést folytató egyetemektől, vagy azoktól a rivális oktatóktól és kutatóktól, akik tudományterületükön, illetve rokon tudományterületeken dolgoznak. Az elmúlt évtizedekben a legtöbb oktató tudományos, munkahelyi vagy egyszerűen csak a megélhetési konkurenciából fakadó konfliktusba keveredhetett olyan pályatársakkal, akik vagy akiknek a jó ismerősei most kinevezése felett döntenek. Ez az igazi és veszélyes összeférhetetlenség. A törvénytervezetben sajnos kidolgozatlan az a kérdés, hogy az akkreditációs bizottsági tagok döntései mely esetekben egyszerűen összeférhetetlenek állásukkal, oktatási és kutatási szakterületükkel, akadémiai vagy más tudományos, tudománypolitikai pozícióikkal.

A törvényjavaslat legtöbbet vitatott részével azért foglalkoztam ennyire részletesen, mert véleményem szerint indokolt, de még kiforratlan az egyetemi és főiskolai tanárok kinevezésének a gyakorlatát módosítani szándékozó indítvány.

(13.30)

Még néhány további és ebben a törvényjavaslatban megoldatlan problémára hívom fel röviden a tisztelt Ház figyelmét.

Méltánytalan például a fizető, költségtérítéses hallgatók mai helyzete. Többségük azért költségtérítéses, mert egy-két pont híján nem teljesítette a felvételi követelményeket. Egy-másfél évig még rendben van a költségtérítése, de ha jól tanul, akkor már megkérdőjelezhető a költségtérítés indokoltsága. Miért viselje öt esztendeig egy-két pontnyi hátránya sok százezres költségeit, míg esetleg az akkor ponthatár felett felvett társa ma lényegesen gyengébb eredményt ér el. Sajnos, a törvényjavaslat nem orvosolja ezt a problémát.

Finomításra szorul a magánfőiskolák finanszírozása, illetve a költségtérítésre vonatkozó módosító javaslat. A magánfőiskolák több formában jelezték a bizottság tagjainak, hogy a tervezett változtatások lehetetlenné teszik anyagi helyzetüket. Megoldásként még azt is javasolták, hogy az általuk kért tandíjaknak ne legyen felső határa, de ezt a megoldást ma bizonyosan ellenezné a társadalom is. Egy ilyen döntés előtt vizsgálni kellene azt is, hogy tágul-e a jövedelmi rés az állami egyetemeken és főiskolákon, illetve a magánfőiskolákon oktatók és vezetők között.

Végezetük összegezve: a Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja és támogatja a T/2524. sorszámú törvényjavaslatot, és módosító indítványokkal, illetve módosító javaslatok támogatásával akarjuk a kívánatos gyakorlathoz igazítani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu