PUSZTAI CSABA, a számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A számvevőszéki bizottság április 25-ei ülésén tárgyalta meg a számvitelről szóló T/2517. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

Néhány olyan kérdést szeretnék mindenképpen kiemelni, amelyről úgy gondolta a bizottság, hogy itt el kell hogy hangozzék, és amely a későbbiekben jelentősen befolyásolja a törvény tényleges elfogadhatóságát.

(10.30)

Jelentős várakozás előzte meg a törvény beterjesztését. A várakozás alapja alapvetően két tétel. Az egyik, hogy már nyolc éve hatályos az a jogszabály, tehát volt alkalom minden oldalról megismerni a működését, és kiküszöbölni a működésből eredő problémákat.

A másik fontos kérdés, hogy '98-ban Brüsszelben megtörtént a törvény átvilágítása, tehát erről az oldalról is megkaptuk azokat az adatokat, információkat, amelyek alapján létre lehetett hozni az új törvényt. Ehhez képest sajnos olyan változások következtek be, amelyeket több képviselő is úgy értékelt, hogy nem megfelelő irányba viszik az új számviteli törvényt. Alapvető kérdés volt a kerettörvény, illetve a részletes törvény közötti ellentmondás, hiszen az Európai Unióban ma már az a gyakorlat, hogy részletes törvény helyett kerettörvényt hoznak létre, és számviteli sztenderdekkel próbálják a megfelelő irányokat megszabni.

Nos, a számviteli sztenderdekkel kapcsolatban csak a 176. § rendelkezik, az is oly formában, hogy egy későbbi, homályos időpontra helyezi ezeknek a nemzeti sztenderdeknek a kialakítását.

A másik, nagyon fontos problémaként merült föl, hogy jó néhány, nagyon fontos kérdésben nem rendelkezik a törvény, illetve felhatalmazást ad a kormánynak. Ez konkrétan a 178. §-ban érhető tetten, miközben más területeken pedig nagyon részletes, mindenre kiterjedő szabályozást ad. Itt mindig fölmerül az a probléma, hogy a parlament ellenőrző, befolyásoló szerepe hogyan érvényesül egy biankó felhatalmazás kapcsán.

Nagyon lényeges kérdés - de ez már évek óta visszatérő probléma -, hogyan kerül összhangba egymással a számviteli törvény és az adótörvények kérdése, hiszen jó néhány olyan tétel van, amiben az adótörvények és a számviteli törvény egymásra épülnek. Utaltunk a bizottsági ülésen az eszközök értékelésére, amelynek jelentős befolyása lehet az adóalapokra és ezen keresztül a társasági adók mértékére.

Összességében a bizottság úgy foglalt állást, hogy az európai uniós jogharmonizáció érdekében, valamint remélve, hogy a bizottsági ülésen felmerült kérdéseket ki lehet javítani, mégiscsak általános vitára alkalmas ez a törvénytervezet. A szavazás végeredménye: 11 igen, 1 tartózkodás és ellenszavazat nélkül a bizottság ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu