SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az köztudott, a kormány nemrég arról döntött, hogy az ország legnagyobb fejlesztési programját, a 600 milliárd forintos autópálya-építési beruházást pályáztatás nélkül, az átlátható, fair versenyeztetés szabályainak kijátszásával, a közbeszerzési törvény megkerülésével, már-már a tragikomikum határát súroló titkolózások közepette indítja el, s inkább lemond még a lehetséges európai uniós pénzek igénybevételéről is, visszavonva az erre előzetesen beadott pályázatokat.

Minderre az ad alapot, hogy a kormány - mint azt egyébként még büszkén hirdeti is - megtalálta azt a jogi kiskaput, amellyel elkerülheti a közbeszerzést, amellyel a közbeszerzési törvény betűjét nem, csak annak szellemét sérti meg otromba módon, bemutatót tartva minden állampolgárnak a törvények nevetségessé tételének megengedhetőségéből. Mindez akkor történik, amikor az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése a közbeszerzési törvényben előírtak hatékonyabb betartását, sőt a törvény szigorítását javasolja, s többször visszatérően megállapítja, hogy hazánkban legjelentősebb gondunknak a korrupciót tartja. Mindez akkor történik, amikor a Közbeszerzések Tanácsának az Országgyűlés számára pár nappal ezelőtt elkészített beszámolója rögzíti, hogy "A közpénzek minél átláthatóbb felhasználása úgy biztosítható, ha a beszerzések mind nagyobb hányadára biztosítják a közbeszerzés szabályait."

A kormány hirdetett célja, hogy az autópálya-építkezéseket olcsóbbá, gyorsabbá és a kisebb cégek számára is hozzáférhetővé tegye. Ezek támogatható, csak sajnálatos módon éppenséggel egymást kizáró célok, azaz irreálisak, mivel egyidejűleg nem teljesülhetnek. A kormány be nem vallott, ám vélhetően fő célja, hogy az óriásberuházást kivonva a versenyeztetés szabályai alól, annak finanszírozását a banktitok és üzleti titok leple mögé bújtatva, a pénzköltés részleteit a nyilvánosság és a parlament elől is elrejtse. Ez nem támogatható, de a kormány eddigi gyakorlatát ismerve nagyon is reális lehetőségnek tűnik.

Kérem, miniszter úr, ismertesse velünk, hogy milyen jogi kiskapuk kihasználásával, milyen technikával válik a költségvetés pénze, azaz az adófizetők pénze a kormány, a Magyar Fejlesztési Bank és a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság bank- és üzleti titok által védett magánpénzévé, amit minden elszámolási kontroll alól kivonva tetszésük szerint költhetnek el. Várom válaszát. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu