VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Néhány eléggé elrémisztő adattal hadd támasszam alá mindazt, amit a képviselő asszony elmondott.

Egy tavaly augusztusi felmérés alapján a két kereskedelmi televízióban a korábbi 27 százalékról 60 százalékra, illetve 30-ról 69 százalékra nőtt az erőszakot tartalmazó műsorelőzetesek aránya - tehát a műsorelőzetesekről van szó. A legtöbb agresszió valóban az animációs filmekben jelenik meg, amiket - mint tudjuk - leginkább a gyermekek néznek. S bár a nemzetközi szabályozás és a magyar médiatörvény rendelkezései szerint este 11 és hajnali 5 óra közötti időszakban a szülők felelőssége az, hogy a televíziókészüléken keresztül milyen filmeket néznek a gyermekek, a 4-12 éves korosztály több mint 10 százaléka, a 13-17 év közöttiek több mint egynegyede ül a tévékészülékek előtt hétvégén ezeken az éjszakai órákon. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 300 ezer kiskorú nézi ezeket az agresszív műsorokat. A közszolgálati csatornán a hétvégén egyébként lényegesen alacsonyabb az agresszió aránya, ott nyilván a közszolgálati jelleget komolyan veszik és odafigyelnek rá.

November 19-én a kormány elfogadta, és a Ház elé terjesztette az ön által is említett médiatörvény módosítását, és külön fejezetet kívánunk szentelni annak, hogy az agressziót a törvény adta lehetőségekkel élve a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsuk a képernyőről. Nagyon sajnálom, hogy az általános vitában az ellenzék két pártjának - a Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének - a képviselőcsoportja azt mondta, hogy nem fogadja el a médiatörvény ezen módosítását a kuratóriumokban általuk vélt sérelmek okán. Nagyon remélem, hogy ez az álláspontjuk megváltozik a szavazásig, és - kétharmados szabály lévén - mégis hozzájárulnak nem magunk, nem az Országgyűlés, nem a politikai pártok, hanem a gyermekek védelme érdekében ennek a törvénynek a módosításához.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu