SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében benyújtottam ezt a törvényjavaslatot, amely azt célozza meg, hogy a kialakult konfliktusos helyzetben egy újabb megoldás szülessen meg, és ez a megoldás már a javaslatom szerint is kompromisszumos megoldás.

A megoldás lényege az, hogy a különböző, közszolgálati tévét, rádiót felügyelő kuratóriumokba minden parlamenti képviselőcsoport delegálhasson egy személyt, így biztosítva a pártoknak a médiatörvényben előírt lehetőségét, és így biztosítva azt is, hogy valamennyi képviselőcsoport jelen tudjon lenni anélkül, hogy külön megállapodást kellene kötni akár az ellenzéki oldalon, akár a kormánypárti oldalon.

Ez a törvényjavaslat a médiatörvény, a '96. évi I. törvény 55. §-ával kapcsolatos, ahol is a közszolgálati műsorszolgáltatók működésének felügyeletét ellátó közalapítványok kuratóriumi elnökségének összetételéről és megválasztásáról van szó; tehát a kuratóriumi elnökségről, amely elnökség része a kuratóriumnak. Az elnökségek 1999. és 2000. évi választása e paragrafus szabályainak maradéktalan alkalmazásával történt meg. Ez a törvényszakasz egy általános és egy speciális jogi formát tartalmaz.

Az általános része arról szól, hogy az ellenzéki és a kormánypárti oldalnak meg kell egyeznie, közös jelölést kell tennie, és a közös jelölés után a parlament dönt a kuratórium elnökségének felállításáról. És tartalmaz egy speciális szabályt is, amely úgy szól, hogy amennyiben a képviselőcsoportok különböző oldalon nem tudnak megegyezni, akkor milyen megoldási javaslatot tesz a törvényjavaslat, a törvény. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben valamelyik oldalnak nem sikerül megállapodnia, akkor az nem akadálya annak - szól az 55. § (8) bekezdése -, hogy a kuratóriumi elnökség fölálljon.

Vagyis amikor 1999-ben és 2000-ben nem sikerült az ellenzéki oldalnak megállapodnia, akkor a kormányoldal koalíciós partnerei a törvény szakaszának megfelelően járt el, a törvényjavaslat szellemének és betűjének megfelelően. Erre a megállapításra jutott egyébként az Alkotmánybíróság is, amely felhívja a panasztevők figyelmét arra, hogy az általános szabályon kívül speciális szabály is van, külön szabály is van, és a külön szabály szerint jár el a magyar Országgyűlés teljes egésze.

Az ezután kialakult helyzet teszi számomra szükségessé azt, hogy a törvény vonatkozó rendelkezéseit újraalkossuk, és mindössze annak érdekében, hogy az elnökség választása olyan rendben történhessék, hogy nemcsak jogi, hanem politikai szempontból is alapvetően mindenki számára megfelelő megoldást tudjon adni, az Országgyűlés bármilyen lehetséges összetétele mellett. Ez egy hangsúlyos kérdés.

Ez a megoldás megoldást jelent arra is, hogy a parlament, a mindenkori parlament különböző politikai arányokban áll föl, és ezek a politikai arányok más-más számban jelennek meg az ellenzéki, illetve a kormányoldalon. A törvényjavaslat, amit benyújtottam, az Országos Rádió és Televízió Testület összetételére és tagjainak megválasztására vonatkozó rendelkezéseket emeli át, ami megfelel, kielégíti a fenti követelményeket. E normák problémamentesen érvényesülnek, a testület legutóbbi megválasztásakor valamennyi országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező párt élt jelölési jogával, és valamennyi párt jelöltjét meg is választotta az Országgyűlés.

Erre figyelemmel a javaslat célja, hogy a kuratóriumi elnökségekre vonatkozó egyértelmű szabályozás iránti igényt e bevált minta átvételével elégítse ki.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy nagyon fontos különbséget kell tenni az előző napirend vitája és a jelenlegi napirend vitája között.

(15.30)

Ez az alapvető különbség pedig abban áll, amiről szól külön-külön a két javaslat. Az előző napirendben szereplő javaslat számomra arról szól, hogy a Magyar Országgyűlés az európai uniós előírásoknak megfelelően módosítja a médiatörvényt, és ez az uniós csatlakozás szempontjából közös érdekünk. Eddig valamennyi, parlamentben ülő párt úgy nyilatkozott, hogy a külpolitikai prioritásai közé beemeli az európai uniós integrációt. Ennek felel meg az előző törvényjavaslat. Ez az európai uniós integrációs törekvés eddig támogatottsággal bírt, és azt gondolom, ezt a támogatottságot meg kell tartani.

Amiről a mostani törvényjavaslat beszél, arra a problémára próbál megoldást találni, ami egyébként kialakult az országban. Külön kell választani ezt a dolgot, hiszen azt gondolom, hogy abban, amiről az államtitkár úr beszélt az előbbiekben - ahol az uniós csatlakozás érdekeit, illetve a kiskorúak védelmét mondta el -, ebben az Országgyűlésben, de a magyar társadalom egészében is konszenzus van. Ha ezt a konszenzust akarja megtörni az ellenzék, összekapcsolván a médiahelyzet más megoldásával, akkor azt nem teszi jól, álláspontom szerint, mert sérti azt a közös érdeket, amelyet egyébként a magyar polgárok közös akaratával már többször is kifejezett, és amit egyébként a magyar parlamentben több törvényjavaslat meghozatala során figyelembe vettünk, és ilyen irányba alakítjuk át a magyar jogrendet.

Egy zárójelet is érdemes megtenni, ami egyébként a magyar filmipart, a magyar filmgyártást illeti, amely kihat arra a politikára, arra a gazdaságpolitikára, ha úgy tetszik, amely a magyar ipar védelmét is célul tűzte ki. Hiszen amennyiben nem sikerül megoldanunk az uniós integráció során néhány törvényalkotási pont módosítását, abban az esetben a magyar filmgyártás, a magyar filmipar megrendelésektől, pénzügyi forrásoktól, uniós pénzügyi forrásoktól esik el. Tehát hármas szempontja is van ennek a dolognak, ami a másik törvényben elrendezendő. Azért szeretném ezt a kettéválasztást megtenni, mert szeretnék utat nyitni, lehetőséget adni arra, hogy a másik törvényjavaslat megszavazásakor dönthessünk az uniós csatlakozásról, a kiskorúak védelméről, az európai uniós forrásokhoz való hozzájutásról, és ennél a törvényjavaslatnál beszéljünk azokról a kompromisszumos lehetőségekről, ami megoldja azt a helyzetet, ami az ellenzék meg nem állapodása miatt alakult ki. Ez a javaslat tehát kizárólag ennek a problémának a feloldását célozza, elfogadása nem teszi feleslegessé a médiatörvénynek a jövőben feltétlenül esedékes technikai, jogi szempontú, átfogó felülvizsgálatát, illetve, ahogy az előbb is mondtam, a jogszabály - jelenleg az Országgyűlés előtt lévő - európai jogharmonizációs szempontú módosításának elfogadását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Összefoglalva tehát, a javaslatom egy újabb megoldási javaslat kíván lenni, azokhoz a kísérletekhez, azokhoz a megoldási próbálkozásokhoz kapcsolódik, amelyek egyébként a kulturális bizottságban, a sajtóalbizottságban, a hatpárti tárgyalásokon fölmerültek. Ez a törvényjavaslat egy olyanfajta lehetőséget biztosít, olyan konstrukciót alakít ki, amely egy működőképes modellhez kapcsolódik, és amelynek során valamennyi parlamenti párt delegálhat az adott testületbe képviselőt, delegáltat. Olyan testületekbe kerülnének a parlament által megválasztott személyek, amelyek egyébként a kuratórium részei. A jelenleg hatályos törvények szerint és a bíróság által is bejegyzett kuratóriumok egyébiránt 29-31 fősek, amely kuratóriumokba a társadalmi szervezetek közül azok a szakmai szervezetek delegálnak nagyon sok embert, akik ennek a területnek a szakmai felelősei: az újságírók szövetsége, az operatőrök, filmgyártók, rengeteg olyan társadalmi szervezet, történelmi egyházak képviselői vannak jelen, amelyek bizonyos szempontból reprezentálják a magyar társadalmat. Ez a reprezentáció tehát teljes körű, ezt a reprezentációt egészítené ki az, ha az ellenzéki pártok is e konstrukció keretén belül jelölteket állítanának, és a jelölteket ezután a parlament megválasztaná, mint ahogy megválasztotta egyébiránt az Országos Rádió és Televízió Testület valamennyi tagját ebben az Országgyűlésben.

Azt szeretném, ha a hatályos törvény keretén belül nem tud megoldást találni az ellenzék, akkor alkossunk egy új konstrukciót, amelyben könnyebb, egyszerűbb, átláthatóbb módon valamennyi párt delegálhatna ide képviselőt. Ez a szándékom, erre tesz javaslatot, megoldási kísérletet ez a javaslat, tisztelettel kérem valamennyi frakció támogatását ebben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu