TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottsági beszámolókat meghallgatva az Állami Számvevőszék jelentését illetően a Szabad Demokraták Szövetsége teljesen egyetért azzal, hogy ez egy jó színvonalú, világos, jól szerkesztett jelentés a magyar költségvetés, a magyar pénzügyi helyzet legfontosabb adatairól. A problémát nem a jelentés tartalmával kapcsolatosan szeretném felvetni, hanem a jelentés felhasználására vonatkozó tapasztalatokat szeretném értékelni.
A jelentés - mint a korábbi években is megfogalmazott ÁSZ-jelentések - tipikus problémákat vet fel, amelyeket a számvevőszéki bizottság értékelő anyaga is tartalmazott. Három kérdést emelt ki: az egyik ilyen elégedetlenség az egészségügyi biztosítással kapcsolatos rendszer finanszírozásával függ össze; a másik kérdés az önkormányzati finanszírozás problémáinak áttekinthetetlensége és sok vonatkozásban irracionalitása, amelyet a jelentés tartalmaz; és e két alapvető fontosságú kérdés mellett mellékesen a Postabank-ügy kezelésének áttekinthetetlenségét is megemlítette a jelentés, és ezzel is teljesen egyetértek.
Miért tartom fontosnak ezeknek a kérdéseknek a megemlítését? Mert szép dolog az, hogy az Állami Számvevőszék rendszeresen beszámol arról, hogy a magyar intézmények a közpénzekkel hogyan gazdálkodtak, és hogy mit tart abból racionálisnak, és mit tart kevésbé racionálisnak vagy egyenesen rossznak. A probléma azonban az, hogy az Országgyűlés és a kormány az így meghatározott feladatokból, az így meghatározott elégedetlenségek kifejezéséből milyen következtetést tud levonni. A Számvevőszék elnöke itt egy pozitív folyamatról számolt be, arról, hogy az utolsó évben több kérdésre reagált a kormányzat, mint a korábbi években, és elmondott pozitív példákat.
Én támogatom a számvevőszéki jelentés tartalmát, amely az ezzel kapcsolatos elégedetlenséget fejezte ki. Nincs gyakorlatunk arra nézve, hogy a számvevőszéki jelentés bázisán meghatározzuk azokat a feladatokat, amelyeket a következő időszakban végre kell hajtaniuk a kormányszerveknek, az önkormányzati szerveknek, és amelyekről meghatározott időn belül a parlamentnek be kell számolniuk. Én azt javaslom, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezekre a kérdésekre tegyük most a vita során a hangsúlyt, és próbáljunk egy olyan rendszert bevezetni, ahol a felvetett hiányosságok kezelésének kérdésében egyértelmű határozatokat hozunk.
Megismétlem tehát: a jelentést jónak, tartalmasnak tartom, és a Szabad Demokraták Szövetsége annak elfogadását támogatni fogja. Javaslatunk nem a jelentés tartalmával, hanem a jelentés felhasználásával kapcsolatos, amire vonatkozólag azt kérem a tisztelt Háztól, hogy gyakorlatias, pragmatikus, ésszerű megoldásokat vegyen figyelembe, ami lehetővé teszi, hogy a problémák kezelésére, a nehézségek felszámolására, az irracionális döntések kialakulásának megakadályozására olyan rendszert alakítsunk ki, amelynek segítségével ezeket a kérdéseket az Országgyűlés ellenőrizni tudja; a társadalom nyilvánossága kapjon világos képet arról, hogy hogyan jár el ezekben az ügyekben a magyar állami, önkormányzati rendszer.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés