VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/2537. számú törvényjavaslatban szereplő módosításokat a gazdasági bizottság az építésügyi albizottság javaslatára tette meg.
(13.50)
Ennek alapvetően az a célja és lényege, hogy a kormány lakásépítési programjának működését, nevezetesen a jelzálog-hitelezés felvételét a lakosság számára gördülékenyebbé és akadálymentesebbé tegye.
Tulajdonképpen három törvényt érint ez a módosítás: a jelzálog-hitelintézetekről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. számú törvényt, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt, valamint a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvényt. Ezek a módosítások gördülékenyebbé, egyszerűbbé teszik a hitelezés folyósítását, illetve a hitelek felvételét. Jellemző, hogy a gazdasági bizottság nagyon rövid vita után, teljesen egyhangúlag fogadta el és támogatta ezt a javaslatot.
Talán annyit emelnék ki a módosítás lényegéből, hogy egyrészt a jelzálog-hitelintézetek számára a számlavezetést is lehetővé kívánja tenni, valamint az öt évnél hosszabb lejáratú kölcsönök arányát 80 százalékról 70 százalékra kívánja csökkenteni.
A bírósági végrehajtásról szóló törvényben főleg a földhivatalok ügyintézésének könnyebbé, rugalmasabbá tételét célozzák meg a módosítások; a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényben javasolt módosítások pedig a kötelező négyéves előtakarékossági időt három évre kívánják csökkenteni.
Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a lakás-takarékintézetek szerették volna két évre csökkenteni, de bizonyos mérlegelés után a három évet tartjuk célszerűnek. Ez azt jelenti, hogy kevesebbet kell takarékoskodniuk a lakásépítésre vágyóknak, és hamarabb hozzájuthatnak a kedvezményes hitelhez.
Tulajdonképpen ez a törvényjavaslat a mi olvasatunkban hozzájárul a kormány családpolitikai elképzeléseinek támogatásához, hiszen családpolitikát, családok támogatását lakás-, otthonteremtés nélkül elképzelhetetlen megvalósítani. Sajnos nem a koncepcióknak, javaslatoknak és ötleteknek van híján a kormány, hanem az az érzésünk, az az érzésem, hogy az elmúlt időszak eseményei, történései talán a pénzhiányt is bizonyítják. Gondoljuk végig: belvíz sújtotta az országot, majd árvíz következett, jött a ciánszennyezés, és újra itt van az árvízhelyzet, melynek következményei mentén rengeteg kiadás merült fel. Pénzből lehet valamilyen otthont teremteni.
Ezzel együtt én úgy gondolom, mi úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat továbblépés az előzőekhez képest. Természetes módon továbbcsiszolásra, értelmezésre és továbbgondolásra szorul, hiszen jómagam és a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja is kifogásoljuk azt, hogy az otthonteremtési támogatásból hiányzik a használt lakások vásárlásához nyújtandó hiteltámogatási lehetőség, illetve a lakásbővítéshez sem lehet úgy hozzájutni, ahogyan ezt mi szeretnénk.
Egyértelmű, hogy a szociálpolitikai támogatássort is át kell gondolni, és a szociálpolitikai támogatást kapcsolni kell a használt lakások vásárlási lehetőségéhez is. Ez főképpen a vidék fejlesztését szolgálná nagymértékben, hiszen vidéken, itt már több képviselőtárs szájából elhangzott az, hogy bizony a lakásmobilitás, a lakásforgalom lelassult, majdnem stagnál, majdnem nulla ponton áll; az idős emberek nem tudnak a lakással mit kezdeni, egy használt lakással pedig nagyon szépen el tud indulni egy fiatal család annak a reményében, és esetleg elkötelezettséget is felvállalhat, hogy ezt a lakást majd felújítsa, esetleg későbbi ütemben bővítse, rendbe tegye, ezáltal a vidék népességmegtartó ereje is nagymértékben növekedhetne, és nem esne vissza.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez pénzkérdés. Úgy gondolom azonban, hogy ehhez mindenféle forrást igénybe kell venni, hiszen a fiatalok lakáshoz jutása tulajdonképpen meghatározza a jövőnket.
Ezzel együtt mi úgy látjuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén a kormány lakáspolitikai elképzelései a jelenleginél hatékonyabban és jobban fognak megvalósulni, és a Független Kisgazdapárt frakciócsoportja és a magam nevében a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom.
Köszönöm szíves türelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés