DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg nem is készültem felszólalásra, mert úgy gondoltam, hogy annyira egységes volt az álláspont, hogy talán a frakciók álláspontjainak kifejtése nem is szükséges, de ha már a többi frakció elmondta a véleményét, akkor nagyon röviden én is hozzátenném a MIÉP álláspontját.

Természetesen éppen azért, mert hatpárti az előterjesztés, az látható, hogy támogatjuk az elképzelést. Annyit még hozzátennék, hogy természetesen teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a közjogi méltóságok juttatásait rendezni kell nemcsak a hivatalban létük idejére, hanem a hivatali idejük megszűnése utáni időre is, sőt esetleges haláluk idején a túlélő házastárs, az özvegy juttatásait is rendezni szükséges. Ez az előterjesztés szerencsésre ezeket a problémákat is kiküszöböli. Azért tartjuk helyesnek ezt az elgondolást, mert nagyon méltatlan lenne, ha egy közjogi méltóság hivatali idejének megszűnése után az előző tisztségéhez méltatlan helyzetbe kerülne, vagy akár az özvegye kerülne olyan helyzetbe, ami a közjogi méltóság tisztségéhez nem méltó. Gondoskodni kell úgy a közjogi méltóságról nyugdíjba vonulása idején, mint a halála esetén az özvegyéről valamilyen szinten.

Üdvözöljük azt is, hogy a javaslat megszünteti azt az anomáliát, amely abban állt, hogy nem a legmagasabb közjogi méltóság kapta a legmagasabb illetményt, hanem a hierarchiában alacsonyabb szinten álló volt a legmagasabban díjazott. Az, hogy ez a nivellálás, ami most kialakul, helyes vagy nem helyes, azon lehet vitatkozni.

(9.30)

Amennyiben az idők folyamán úgy látszik, hogy indokolt ezen változtatni - Turi-Kovács Béla is mondta, hogy ezek a közjogi tisztségek azért nem teljesen egyformák -, akkor még lehet változtatni, de most, hogy ilyen sürgető volt ennek a törvénynek a megalkotása, el tudjuk fogadni, hogy most egységes legyen ez a juttatás.

Összességében azt tudom mondani, hogy szükségesnek ítéltük meg az előterjesztést, nagyon sok pontját kifejezetten jónak, a többi pontját pedig elfogadhatónak tartjuk, s mint jeleztem, a nivellálás esetén továbbgondolandónak javasoljuk, értékeljük, de természetesen meg fogjuk szavazni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu