DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Elnézést, ezen a szakaszán a bizottsági ülésnek nem voltam ott, de akkor nem kellett volna Pósán képviselőtársamnak megvédenie azt, amit én javasoltam. Ugyanis ő is kétszer ezt használta, Révész Máriusz képviselőtársunk is ezt használta: "azonos követelményrendszer", és ez már más, mint az "azonos követelmény", és akkor ebben egyet fogunk érteni, mert a 95 meg a 90 pont nem azonos követelmény, az csak egy azonos követelményrendszerben meghatározott szempontok szerinti különbségtétel.
A másikat illetően: a mostani törvényben az van, hogy a felsőoktatási intézmény évenként az FTT állásfoglalásának figyelembevételével állapítja meg a szakra, karra, intézménybe felvehető hallgatók számát. Nincs benne sem a miniszter, és ha egyszer már a szakról átmegyünk szakcsoportra, akkor tényleg azt kell csinálni, amit Révész képviselőtársam is mond, hogy egy nagyobb egységet, mert az intézmény ezen belül... A szakcsoporton belül ugyanis a finanszírozás ugyanaz. Tehát nem jön elő az, hogy valaki ügyes taktikával olyan hallgatókat vesz fel olyan szakra, ahol nagyobb a finanszírozás, és ebből pénzügyi következmények vannak, ami alkalmasint nehézséget okoz.
Tehát azt gondolom, hogy itt tényleg ki kellene hagyni a miniszter jogköréből a szakokat mindenképpen, a szakcsoportok pénzügyi okok miatt maradhatnak, és az intézmény döntse el a szakcsoporton belül a szakok keretszámát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés