DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Csak a két előttem elhangzó kétpercesre szeretnék reagálni.

Szocialista képviselőtársaim azt mondták, hogy itt semmiféle aránytalanság nincs, és Szolnok és Békés megyei adatokat hoztak fel. Azért megjegyzem, hogy a Szolnok megyei képviselőtársam például meg se említette, hogy a MIÉP-nek Szolnok megyében hány pártirodája van, tehát a felsorolásból a MIÉP kimaradt. Akkor beszélhetünk aránytalanságról vagy arányosságról! (Tóth Károly: Békés megyében...) És azt is mondta, hogy az MSZP-nek 34 százalékos a parlamenti aránya és 25 százalékos az ingatlanjuttatása.

(15.30)

Ha egyenlő feltételekről beszélünk, akkor nem a parlamenti arányok szerint kell az ingatlanokhoz jutást szabályozni, hanem valóban a működés feltételeit egyenlően kellene szabályozni. Ha egy parlamenti pártnak egyáltalán nincs irodahelyisége egy megyében, akkor egyszerűen nevetségesnek tartom itt egyenlő feltételekről és az aránytalanság kérdéséről beszélni.

Ami a Békés megyei helyzetet illeti, megjegyzem, hogy Békés megyében éppen két-három héttel ezelőtt jártam, ott a MIÉP-nek hat önkormányzati irodahelyisége van. Hozzáteszem, hogy ennél jóval több alapszervezetünk van Békés megyében, és nem jut hozzá a többi MIÉP-szervezet önkormányzati irodahelyiséghez, mert vagy MSZP-s, vagy SZDSZ-es polgármester van azokon a településeken, és nem jutnak hozzá. Tehát amikor arról van szó, hogy Békés megyében teljes az egység és senkinek nincs igénye, akkor csak jelzem, hogy nem így van.

Tehát azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy ne vezessék félre a parlamentet, a televízió nézőit, mert óriási aránytalanságok vannak, és ha az MSZP bizonyos helyeken bent van és azt látja, hogy a kormánypártoknak is van irodája, az még nem azt jelenti, hogy mindenkinek az igénye ki van elégítve. Messze nincs egyenlő feltétel biztosítva a parlamenti pártok között, és amikor erről beszélünk, akkor kérem, vegyék figyelembe azt is, hogy van egy olyan parlamenti párt, amelynek a legtöbb megyében vagy egyáltalán nincs irodája, vagy csak itt-ott.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu