DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 16., 22., 27., 65., 67. és 79. számú módosító indítványaimhoz szeretnék némi szóbeli kiegészítést fűzni.
A módosító javaslatok egy része a hallgatói jogok ügyével foglalkozik. Ezen a ponton szeretném megerősíteni mindazt, amit Szabados Tamás képviselő úr az imént elmondott. Hibának tartanánk, ha a törvény eredeti szándékához képest a módosítás most megkettőzné a hallgatói érdekképviseletek országos szintjét. A törvényjavaslat ugyanis ezt teszi. Kiemeli a hallgatói önkormányzatok köréből a Doktoranduszok Országos Szövetségét, és egyenrangú érdek-képviseleti jogosítványokkal kívánja felruházni országos szinten.
Amikor 1996-ban a felsőoktatási törvény módosítása nyomán egységessé tettük a hallgatói érdekképviseletet, ezt akkor a politika és maguk a hallgatók is megelégedéssel fogadták, tudniillik kölcsönösen mind a két fél érdekét szolgálta ez a fajta egységes érdekképviselet. A politikait azért, mert végre volt egy meghatározott partner, akivel ezentúl tárgyalhatott, egyeztethetett hallgatókat érintő ügyekben, kérdésekben. De a hallgatókat is megnyugtatta ez a rendszer, hiszen innentől kezdve nem kellett szembenézniük azzal a veszéllyel, hogy több hallgatói szervezet esetén a politika kedvére játszhat velük, szembefordíthatja egymással őket, mindig a véleményéhez legközelebb eső hallgatói szervezet véleményére hivatkozhat.
Azt gondolom, hogy ezt az egységes hallgatói képviseletet hiba lenne megbontani. Nem véletlen, hogy ez ellen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is felemelte a szavát. Azt gondolom, hogy az sem véletlen, hogy az oktatási bizottságban döntő többséggel megszavaztuk azokat a módosító indítványokat, amelyek a hallgatói érdekképviselet egységét megpróbálják megtartani, megpróbálják így érvényesíteni. Bízom abban, hogy ezt a parlament is támogatja. Már csak azért is, mert a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az összes magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgatót magában foglalja; ez mintegy 300 ezres létszám. Ugyanakkor a Doktoranduszok Országos Szövetsége - amely önkéntes választási alapon működő szervezet - mindössze 1200-1300 tagot foglal magában.
Azt gondolom, hogy nagyon egyenlőtlen dolog lenne egyenrangú félként kezelni a két szerveződést egy érdekegyeztető tárgyaláson. Azt gondolom, hogy az eddigi törvény kellőképpen biztosította a doktoranduszok megjelenését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájában, hiszen a törvény eddig is kimondta, hogy a tíz tagú elnökségben két helyet fenn kell tartani a Doktoranduszok Országos Szövetsége delegáltjai számára.
A hallgatói jogok ügyében még egy módosító javaslatról szeretnék szólni, ez a 16-os...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés