DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bauer képviselőtársamnak szeretnék én is röviden reflektálni, mert ez idáig alapos embernek ismertem; feltehetően most a törvényjavaslat terjedelme volt az, ami összezavarta.
Ugyanis azt állítja, hogy ez elveszi a helyi adóztatás jogát a fővárosi önkormányzattól. Ha pontosan elolvasná a törvény szövegét, abban benne van, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendeletben határozza meg, és a Fővárosi Közgyűlés az, amelyik kiveti, tehát nem elveszi, hanem otthagyja, pontosan úgy, csak a véleményezési jog helyébe az egyetértés jogát helyezi; egyébként nem az összes kerületnek, mert az valóban működésképtelenséget eredményezne, hanem ahogy az '90-től '98-ig működött, a kerületek többségének egyetértési joga mellett biztosítja a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy rendeletben vethessen ki helyi adót.
Szeretném még elmondani, hogy persze a kerületek szabadon vethetik ki a helyi adót azon adónemek vonatkozásában a törvény alapján, amelyeket a főváros még nem vont el. Csak itt az a probléma, hogy a legutolsó elfogadott fővárosi rendelet az utolsó helyi adónemet is elvonta a kerületektől. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen szinten megosztásra kerül a kivethető helyi adónemek bevezetése a főváros és a kerületi szint között. Nem erről van szó, hanem arról, hogy joggal való visszaéléssel a Fővárosi Önkormányzat a kivethető összes helyi adót elvonja.
Innentől kezdve a kerületi önkormányzatnak egy alapjoga olyan értelemben is sérül, hogy nem marad nála helyi adóztatási lehetőség. Tehát össze-vissza keverünk mindent. Arról a 6 milliárdról, amit címzett támogatás címen megkapott most a Fővárosi Önkormányzat, nem is érdemes beszélni, meg arról a 35 milliárdról sem, amit Demszky Gábornak nyilvánvalóan sikerült a kiéheztetés miatt metróépítés céljából felhalmoznia. Lehetne még ilyeneket mondani, mint ahogy azt is lehet mondani, hogy nem tisztességes ez a javaslat.
Nem tisztességes, kérem szépen az sem, amit önök '94-ben csináltak az önkormányzati törvény módosítása címén és a fővárosi törvény megszüntetése címén. Egyébként beismerték, hogy hibáztak, de önök nemcsak '94-ben hibáztak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem '97-ben is, amikor ezt a törvény elfogadták az akkori kormány nyilvánvaló szakmai álláspontja ellenében.
Röviden ennyiben szerettem volna összegezni a mondanivalómat. (Varga Mihály: Politikai döntés volt!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés