DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hónapok óta hallgatom nagy tisztelettel Répássy Róbert alkotmányos tévelygéseit és a bérleti viszonnyal kapcsolatos tudatos ferdítéseit.

Az első mindenképpen az, hogy az állam és az önkormányzatok viszonyát rosszul fogalmazta meg, legalábbis nem az alkotmánynak megfelelően, a tulajdon tekintetében meg különösen.

A második tétel pedig az, hogy elfeledkezik arról, hogy a Fidesztől kezdve az összes keresztény-konzervatív párt 1990 óta ingyen lakik Magyarországon az önkormányzatok ingatlanaiban, és ha most csak a polgári jog szabályai szerint a pécsi Fidesz-szervezetnek benyújtanám épp a számlát, amit köteles lenne már régóta fizetni (Dr. Répássy Róbert: Ez a különbség!) - nem most, nem az ÁSZ-vizsgálattól, hanem korábban, hisz mindenki tudta, hogy az ingyenes használat párttámogatás, de volt legalább egy helyi konszenzus, amit most önök voltak olyan kedvesek felrúgni -, ha azt a számlát benyújtanánk, akkor éppen 10 millió forinttal tartozna most a Fidesz a pécsi önkormányzatnak. És mondhatnám azt, hogy a szegény emberek zsebéből és a segélyalapból kilopta a Fidesz a 10 millió forintot, mert nem fizetett eddig bérleti díjat. Vagy a három és fél darab KDNP-tag, aki éppen Pécsett van, teljesen ingyen egy 131 négyzetméteres kincstári ingatlanban lett elhelyezve, senki nem beszél róla - ugyanakkor befogadtak még három-négy szatellit szervezetet.

Önök, képviselő úr, összekeverik a szezont a fazonnal, nyilvánvalóan a volt székházügyüket próbálják egy újabb székházüggyel elhomályosítani. Az embereket - hozzáteszem, ön nagyot téved - alapvetően nem érdekli ez a történet. Az érdekli, hogy béke és normális viszony legyen a pártok között, amit önök nem hajlandók tudomásul venni. Jobb lenne, ha ez irányba gondolkodnának!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu