PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mostani tárgyalásunk témája az, hogy mennyire vegyenek részt a kerületek a rendeletalkotásban a helyi adókkal kapcsolatban. De látszik a vitában az is, hogy mindenki látja, mennyiféle hatása van ennek, mennyi minden konfliktus rendeződik a kérdés köré.

Azt sem rejtem véka alá, hogy nemcsak a konfliktusokról, nehézségekről szeretnék beszélni, hanem arról is, hogy úgy érzem, ennél tovább is kell lépnünk a gondolkodásban, és úgy érzem, hogy a kerületek önállóságának alátámasztására és a téves szándékok elkerülésére a szóban forgó helyi adónemeket egyértelműen a kerületekhez szükséges rendelni.

1990-ben, amikor az önkormányzati törvény született, a kerületeket és a fővárost, mint valami kétszintű rendszert alkotta meg a törvényalkotó. Egyszerre akart adni önállóságot mind a két oldalnak, és igyekezett úgy szétválasztani a gazdálkodást és a feladatokat, hogy ami ésszerűen közösségi, a kerületek közössége számára, a város valamennyi lakója számára érdekes, azokat rendelte a fővároshoz, és amelyek decentralizáltan jobban működhetnek, azokat a feladatokat a kerületekhez. Nem tagadhatjuk el, hogy a kerületek bizonyos feladatokat jobban tudnak ellátni, mert ott tartják a kezüket a lakosság ütőerén, ott nap mint nap találkoznak a fórumokon a helyi igényekkel, szükségletekkel, és annak megfelelően tudják felhasználni az erőforrásokat, a vagyont, a pénzt, az emberi erőforrásokat.

Hogyan is működik ma ez a rendszer? Ez ma úgy működik, hogy egy könyvvizsgáló képességével kell rendelkeznie egy fővárosi képviselőnek ahhoz, hogy kibogozza a legegyszerűbb témákról szóló anyagokat is, hiszen szándékosan rendezik, keverik össze úgy a témákat, számokat, táblázatokat, hogy abból csak a legalaposabbak tudnak helyes következtetéseket levonni. Látszik az évek során az, hogy az SZDSZ vezette főváros központosítani igyekszik a jogköröket, a pénzt, a gazdasági hatalmat; ezt támasztotta alá idézettel Nagy Gábor Tamás kollégám.

Hogy milyen feszültségek vannak a valóságban, hogy mi az, ami most itt fojtogat bennünket, arra hadd mondjam el, hogy 5-10 millió négyzetméter földút van ebben a városban. Ha '90-től világvárost építünk, akkor már '94-ben egy négyzetméternek sem lett volna szabad lennie, és ezt a szituációt még az is tetézi, hogy a földútjavításokat, a földutak fenntartását sem veszi figyelembe a forrásmegosztás. Most, a napokban készült el egy volt - egyébként SZDSZ-es - közgazdász polgármestertársunknak a nagyon igényes tanulmánya, amely kimutatja, hogy az elmúlt tíz évben éppen az a 40 milliárd forint nem került oda a kerületekhez, aminek kellett volna, és ez éppen ugyanaz a 40 milliárd, amely az infrastruktúra-különbségek kiegyenlítését nagyjából el tudta volna végezni, úgy, hogy közben ez a pénz megvan, ott van a 80 milliárdos értékpapír-tartalék kellős közepében.

Merem remélni, hogy az önkormányzati bizottság javaslata, amely a forrásmegosztás vizsgálatát indítványozza, hamarosan a tisztelt Ház asztalára kerül, és akkor a főváros és a kerületek pénzügyi viszonyainak szabályozása ebből a feketedoboz-elven működő rendből egy új rendbe tud majd átmenni, és kilépünk végre abból a csapdából, hogy a törvényalkotó annak idején nem tudta pontosan meghatározni a kiegyenlítő mechanizmus vonalait. Nem voltak pontos számítások, hiszen a vagyonügyek sem voltak még rendezve, és mivel nem tudtak számításokat végezni, a forrásmegosztásba burkolták be ezt az egészet. A forrásmegosztás aztán úgy működött, hogy az alkuk során mindig valahogy a központ felé húzódott el a pénz.

Persze vannak a fővárosnak olyan feladatai, amelyek valóban helyes, hogy közösen intéztessenek - ezek a hulladékkezelés, a tömegközlekedés, a hidak, a főútvonalak, a fő városképi, városszerkezeti elemek meghatározása. De vajon milyen legyen ez az arány a főváros és a kerületek között? Ki az önök közül, akinek van bátorsága kijelenteni, hogy nem lehetne pontosan kiszámítani a működési szükségleteket, azokat a pénzeket, amelyeket működésre kell fordítani, és azokat a szükségleteket, amelyek a felújításokra, beruházásokra szükségesek? Ezeket arányba lehet állítani, tehát lehet tisztességgel végezni ezt a munkát.

A szent tehén - szent tehénnek nevezem azt a fővárost, amely tíz évig megtehette, hogy így kormányozzon, így rontson le tömegközlekedést, így rontson le úthálózatot - rossz arányokat határoz meg, és a saját feladatait sem végzi el helyesen. Valami tehetetlenség van vagy valami sanda érdek emögött. Lehet, hogy amikor túl leszünk az akkurátus vizsgálaton, akkor egy kerületi kárpótlási törvényt kell beterjesztenünk, hogy rend legyen? Talán igen. De emellett senki sem érti, hogy miért fontosabb a kötvényállomány tartása, mint a városlakók életminősége, közlekedése.

Világvárost máshogyan kell építeni. Ma a turisztikailag legfontosabb főútvonalakon és tereken omladozó homlokzatok fogadják a látogatókat, szégyellnünk kell magunkat az Andrássy úton, a Március 15. téren, pedig ott minden Budapestre látogató turista megfordul. Behunyt szemmel, pazarlóan, a közlekedési viszonyokat elhanyagolva kormányozzák ma ezt a várost. Azt gondolom, hogy ennek feloldása egy, a kerületek érdekérvényesítését erősítő szabályozás lehet, egy jó szándék abban, hogy pontos számításokat végezzünk, és hogy a szégyenletes állapotokat megszüntessük. A lehetőség megvan rá, és egyértelműen azt gondolom, hogy a kerületekkel kapcsolatos rendeletalkotásban korlátozni kell a főváros jogait a kerületek többségének egyetértésére, azonban a szóban forgó négy helyi adónemet - az idegenforgalmi adót, a kommunális adót, az építményadót és a telekadót - a kerületekhez kell rendelni.

A sanda szándék abban nyilvánul meg, hogy évről évre mint valami fétist kezelik az előterjesztők azt az arányt, ami a főváros és a kerületek közti megosztási arány. Ha most ezekből az adónemekből központosítva a többszörösét szedi be a főváros, abban az esetben az arányt fétisnek tekintve a kerületek pozíciója romlik - ez a lényeg.

(21.30)

Ez a lényeg: nincsen szándék arra, hogy a kerületek arányosan együtt fejlődjenek.

Az idegenforgalmi adóval kapcsolatban hadd jegyezzem meg: ennek a célja pontosan az volt és az kellene legyen, hogy az ezen az úton nyert bevételekből az idegenforgalom élénkítését végezzük el, talán éppen pontosan az Andrássy úton, a Március 15. téren olyan parkolókra kellene fordítani, amelyekben a turistabuszok kulturáltan meg tudnak állni, és illemhelyek is tudnának ott működni; meg arra kellene fordítani, hogy a legfontosabb köztereinken az állatok ürüléke eltűnjön.

Még nagyon sok minden van, amivel közvetlenül az idegenforgalmat, ezt a fontos gazdasági ágazatot lehetne támogatni, de a főváros nem ezt teszi, mert akkor alapként kellene kezelni, hanem a kerületek egyéb működési kiadásaira osztja fel úgy, hogy a működésben közben még hiányt is hagy. Túlzás lenne azt mondani, hogy ezek közgazdasági anomáliák, mert ezek primitív számolási anomáliák, ilyet nem lehetne csinálni; az egyszerű, hétköznapi, a könyveléshez nem sokat értő embereket is felháborítják, hogy ilyet meg lehet tenni, hogy kerületeket igazságtalanul le lehet rontani, s néhány apró célra költeni nagyon sokat.

Arról még alig beszéltem, milyen hihetetlen pazarlás folyik a különböző beruházásoknál. Hogy csak egy példát mondjak, mert bizonyára érdekli önöket ez a dolog: nemrég fejeződött be egy beruházás vidéken, értelmi fogyatékosok otthonát tervezte meg a főváros úgy, hogy 8 millió forint esett egy rászorulóra, egy ellátottra. Majd kiderült, hogy mégse 200 férőhely van, csak 120, mert annyira szabálytalanul tervezték meg. Ebben a pillanatban viszont már 10 millió fölé került. Kérdezem: vajon szabad-e, meddig bírjuk, hogy minden 200 értelmi fogyatékos ellátottra 10 millió forint fölötti beruházást hozunk létre? Talán a többi feladatnál nem volna szükség arra a pénzre? Vagy nem kellene ugyanennyi pénzből több helyet kialakítani a fogyatékosok számára? Súlyos anomáliák vannak. És a súlyos anomáliáknak szinte senki nem érti a célját, a józan ész mintha valahol elveszett volna a főváros gazdálkodásában.

Most már csak abban bízom, hogy a tisztelt Ház józanul és előremutatóan fogja a szabályozást meghozni. Meg abban bízom, hogy ezek gazdaságilag és politikailag olyan ésszerűtlen viszonyok, amelyeket a választások közeledtével mindenkinek érdeke lesz orvosolni.

Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu