DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy az ismert, az Alkotmánybíróság 1998-ban, 27/1998. számú döntésével hatályon kívül helyezte a Házszabály rendelkezését, amely arról szólt, hogy 15 képviselő alapíthat képviselőcsoportot. Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében 1998. szeptember 1-jei hatállyal kötelezte az Országgyűlést, hogy pótolja a hiányos rendelkezést. Ez a mai napig nem történt meg, az Országgyűlés '98. szeptember 1-je óta mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy a Házszabály vonatkozó rendelkezéseit nem pótolja. Előterjesztésünk ennek az alkotmányos mulasztásnak a pótlására irányul.

Szeretném idézni az Alkotmánybíróság döntését szó szerint annak érdekében, hogy ne legyen vita arról, hogy alkotmányos-e az általunk javasolt megoldás, vagy sem. Az Alkotmánybíróság 27/1998. számú döntése kimondja azt, hogy az Alkotmánybíróság nem a 15 fős frakciólétszám miatt helyezte hatályon kívül ezt a rendelkezést, hanem, idézem: "azért, mert a Házszabály nem volt tekintettel a választási törvény alapján listás mandátumok megszerzésére jogosulttá vált, a választók által kifejezetten pártként támogatott pártok sajátos jogállására és egyenlőségére".

Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy hogyan lehet alkotmányosan pótolni a mulasztást. Idézem: "Az Országgyűlés a Házszabályban többféleképpen is szabályozhatja a képviselőcsoport létrehozásához szükséges létszámot. Úgy is, hogy a legkisebb, listán bejutott párt mandátumainak számát alapul véve, egységesen határozza meg a küszöböt, és úgy is, hogy a parlamenti működés követelményéből kiindulva általános szabályként számszerűen, vagy az összes képviselő létszámának százalékával meghatározott létszámot ír elő, és azt el nem érő, listán mandátumot szerzett párt frakcióalakítási jogát külön szabállyal biztosítják."

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Benyújtott javaslatunk az utóbbi megoldást választja. Vagyis: a parlament működési követelményeiből kiindulva... (Egyre erősödő zaj. Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu