DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! "Vétkesek közt cinkos, aki néma." Babits Mihály gondolatát azért idézem, mert a magyar gazdák közül egyre többen úgy érzik, hogy segítség helyett kárt okoz a kormány.
Legutóbb tonnánként 2000 forint külön-exporttámogatásban részesítették azokat a kereskedőket, akik 100 ezer tonna kukoricát eladnak Oroszországba. Ez az intézkedés tovább drágította a már addig is csillagászati árú takarmánykukoricát. Az állattartó gazdák nem tudják megfizetni a takarmány árát, miközben leginkább ők szorulnának külön támogatásra, hogy ne legyenek kénytelenek elkótyavetyélni a termékeiket.
Ezt a helyzetet el lehetett volna kerülni, ha az illetékesek betartják a jogalkotás rendjére vonatkozó legelemibb előírásokat. Éppen ezért fordulok kérdésemmel az igazságügyi tárcához, hiszen a miniszter felelősséget visel azért, hogy a jogszabályok feleljenek meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.
Az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló kormányrendelet 1. § (3) bekezdés b) pontja szerint "az exporttámogatás feltételeiről és mértékéről a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a pénzügyminiszterrel és a gazdasági miniszterrel együttesen kiadott rendelete rendelkezik". Az exporttámogatásról tehát három miniszter együttes rendeletének kellene rendelkeznie. Ezzel szemben a kukorica jelzett exporttámogatásáról a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter önálló rendeletet adott ki - ez a 12/2000. számú FVM-rendelet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Köteles-e betartani az FVM minisztere a törvényeket? Elfogadható-e, hogy három miniszter együttes rendelete helyett önálló miniszteri rendelet intézkedjen a kérdésről? Hogyan orvosolható a törvénysértő módon kiadott rendelettel a gazdálkodóknak okozott kár?
Várom a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés