ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A tudatosan gerjesztett, folyamatos stressz a diktatúra demokrácián belül gyakorolható, legális érvényesülési formája. A kapcsolataitól, értékeitől, életcéljaitól, önértékelésének biztonságától megfosztott, magányossá tett, szorongó ember tetszés szerint felhasználható a szükséges funkcióra, kicserélhető, manipulálható. Egyvalamire azonban bizonyosan alkalmatlan: ihletett, magas színvonalú előadó-művészi teljesítményre. Ezt egy jobb zeneiskolai tanár is tudja, amikor a növendékét dobogóra küldi szerepelni.

Április 11-én a Nemzeti Filharmonikusok ügyében elhangzott interpellációmra a miniszter úr megnyugtató választ adott, amit ezért elfogadtam. Most ezt visszavonom: önt megtévesztették, s így engem is. Az ott hivatkozott minősítési rendelettervezet azóta végső formát öltött 7/2000. (IV.26.) NKÖM számon, egyúttal megőrizte az általam említett legsúlyosabb szakmai hibáit, megtoldva azokat az egyéni meghallgatás műjegyzékében fellelhető tizenkilenc ponttal, amelyekről csak remélni merem, hogy nem kerülnek nemzetközi szakértők szeme elé - az lenne aztán a blamázs.

A zenekar szakmai és jogi szakértői teljes odaadással fáradoznak e végrehajthatatlan rendelet korrekcióján és egyeztetési munkáin. Polgári engedetlenség természetesen nem lesz, tisztességes magyar zenekar nem hagyja cserben közönségét.

Megkérdezem, hogy mikor ébred rá végre a tisztelt kulturális tárca, hogy a zenekarral kapcsolatos, vitathatatlanul jó szándékú terveit csak és kizárólag a zenekarra támaszkodva tudja megvalósítani, ellenükre viszont soha.

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu