KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem fogok élni a két percemmel, de mivel az államtitkár úr is megtapsolta Horváth János mondókáját, ebből adódóan remélem, hogy a ma délutáni kétórás hatpárti egyeztetés során a képviselő úr, illetve Csatári képviselő úr gondolatai is meghallgatásra találnak, és lehetőség lesz arra, hogy a viszontbiztosítás akár 100 százalékban is elismerhető legyen, illetve az alkuszi tevékenység során Csatári úr elképzelései is be fognak épülni már kormányvéleményként és -képviseletként ebbe a törvényjavaslatba.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu