MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. A hatalom a május 1-jei nagygyűlést fontos, önerősítő, önszuggeráló eseménynek, demonstratív fegyverténynek tekintette, és minden rendelkezésére álló eszközzel, burkolt vagy nem is titkolt nyomást alkalmazva, szervezte. A pártszervezetek utasítást kaptak, melyik, hány személyt hozzon a felvonulásra, sok kisembert megfélemlítettek: aki nem jön velünk, az ellenség.
Ekkor már felütötte a fejét a munkahelyi létért való szorongás. Üzemi munkások és kistisztviselők kiszolgáltatott rétegei, a meósok, raktári adminisztrátorok, bérelszámolók, futószalag mellett ülők, de még a legtöbb szakmunkás is félni kezdett. Erősítette ezt a nagy számú internálás, a munkástanács-vezetők sorozatos felmorzsolása, letartóztatása, elbocsátása. Közvetlenül május 1-je előtt is nagy számú preventív letartóztatás történt. Magam nem láttam, ekkor már keresett a rendőrség, kerültem a nyilvánosságot.
Idézem viszont a szemtanút, Zimándi Piuszt: "A nagygyűlést Kádár melletti kiállásnak minősítették, ezért nem akartam a hivatalos menetben menni. De kíváncsi voltam. Ezért 'maszek' alapon egyedül kimentem a járdára. A pódiumon három hatalmas kép, Engels, Marx és Lenin. A pódium elé kipróbált kommunistákat helyeztek és sok-sok munkásőrt. A tömeg betöltötte a teret és a Dózsa György utat kétoldalt. Ahol én álltam, a Sztálin szobor mellvédéig értek. Igen érdekes érzés volt, látni elmenni a régi felvonulások színhelyén az embereket úgy, hogy a Sztálin szoborból csak két vascsonk maradt. Az emberek kezében piros és három színű zászlók - emberek, pártvezetők képeit nem vitték. Körülöttem a tömeg egész idő alatt közömbös volt. Beszélgettek, újságot olvastak, nem tapsoltak, nem lelkesedtek. Úgy viselkedtek, mint akiknek muszáj volt eljönni, mint akiket kivezényeltek. A pódium előtti tömegből, magáról a térről fel-feltört taps, de a környező emberek ritkán vették át, a Dózsa György úton lévők egyszer sem tapsoltak. Marosán vezette be és zárta a gyűlést. Ügyes demagóg. Kádár nem szónok, egyórás unalmas beszédet mondott, pontosabban olvasott."
Hasonlóan számolt be Regéczy Nagy László később nekem a börtönben, aki angol diplomatákkal hivatalból, a követség alkalmazottjaként szemlélte az eseményeket.
De néhány tízezer meggyőződésből is lehetett ott, hiszen 32 év múlva a népszavazáskor mintegy kettőszázezren szavaztak arra, hogy maradjon meg a munkásőrség és munkahelyen a pártszervezet. Ez is, az is törpe, erőszakos minoritás. De akkor végtelenül elszomorító volt.
Budapesten kivégzik a fegyverrejtegetés vádjával halálra ítélt Geczkó Istvánt és Alapi Lászlót. Győrben letartóztatják Szigethy Attila országgyűlési képviselőt, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökét.
A kádári hatalom öntudata és ezzel erőszakossága ugrásszerűen megnőtt. Sorba kezdik visszavenni azokat a kis engedményeket, amelyeket félelmükben tettek. Elkezdték kikezdeni a Kossuth-címert is. A "Magyarország" című lap szerint nem időszerű, nincs már Tátra és Fátra, se négy folyó, mit keres ott a kereszt, hiszen fakultatív hitoktatás van. A pártvezetés ekkor már döntött a kiherélt címerpajzs mellett a vörös csillaggal és a trikolórral, amelyet egy hét múlva az összehívott Országgyűlés megszavazott.
Az Országgyűlés '56 augusztusa óta először ült össze, utólagosan szentesítette az Elnöki Tanács működését, a Kádár-kormányt, amelyet átalakítanak. Megfosztanak mandátumuktól 28 képviselőt, sztálinistát és '56-ost egyaránt. Így többek között Gerő Ernőt, Rákosi Mátyást, de Kopácsi Sándort, Földváry Rudolfot, Lukács Györgyöt, Márton Andrást, Szigethy Attilát, Vas Zoltánt. 30 új képviselőt kooptáltak. Meghosszabbították a saját mandátumukat két évre. Alkotmányt is módosítottak, bekerült a "magyar forradalmi munkás-paraszt kormány" elnevezés, amelyből, tudjuk, egyetlen szó sem volt igaz. A zászlóról pedig leszedték a címert, talán azért, nehogy még egyszer lehessen lukas zászlót alkotni.
Kádár alá vélt sikerei lovat adtak. Elengedte magát. A zárszóban faragatlanul viccelődött egyházzal, emberekkel, az amerikaiakkal. A vaskos szavak sikert arattak. Vihorászások közepette követelte a megtorlást, a legsúlyosabb büntetéseket. Similis simili gaudet.
(21.00)
A Népszabadság így lelkendezik: "A képviselők felvillanyozottan tárgyalták a miniszterelnöki zárszót. Még Veres Péter is elégedett volt, pedig azt mondják, ez nagy szó. Csak úgy harsogott a kupolacsarnok, amikor a büfé felé menet tetszésének adott kifejezést: így kell a magyar néppel beszélni."
Köszönöm, elnök úr, holnap folytatom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés