DR. CSAPODY MIKLÓS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság május 16-án egyhangúlag támogatta ezt az előbb említett beszámolót, és egy ajánlást terjeszt az Országgyűlés elé H/2727. szám alatt.
Azért támogatjuk ezt az ajánlást, mert az Országgyűlés bizottsága előtt rendszeresen van alkalmunk - csakúgy mint az ad hoc bizottságban - találkozni a kisebbségi ombudsman úrral. Ennek következtében azóta, amióta az Országgyűlésben elkezdődött a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény előkészítésének hosszú folyamata, a korábbiaknál még szorosabb kapcsolatban vagyunk. Ez a témakör az ő beszámolójának az egyik szerves fejezetét érinti.
Azonban, ha csak ezzel indokolnám, akkor keveset mondanék. Hiszen az a beszámoló, amelyet az Országgyűlés bizottsága és most javaslatunk alapján a tisztelt Ház egésze megismerhet - a másik két biztoséhoz hasonlóan - jól szerkesztett és jó fejezeti tagolású összeállítás és elemzés.
(13.20)
A kisebbségi ügyek teljes problémahalmazát tartalmazza. Itt a tükörkép metafora most már sokadszor visszatér, azonban nem pusztán tükörképet ad az évről évre ismétlődő problémákról és természetesen az újonnan felmerültekről, hanem megoldási javaslatokat is, különösen a függelékben. Ugyanis ez a könyv nem pusztán elemzés és helyzetleltár, hanem számos olyan ajánlás, javaslat - mint már említettem -, a kisebbségi törvény-előkészítéshez is nagy segítségül szolgáló dokumentumok közleménye is a mellékletben, amelyek egyébként forrásként is használhatóak lesznek, és nem csupán egy az általunk megalkotandó új vagy módosított kisebbségi törvény adott munkaszakaszára nézve.
Stílusában teljesen különbözik ugyan a másik két jelentéstől, de ugyanaz a felelősségtudat és szemlélet - természetesen speciális területnek megfelelően - idekapcsolja, vagy a két másikhoz kapcsolja ezt is. Idén teljesen megújult szerkezetet mutat az összeállítás, amelynek külön előnye tömörsége és a mellékletben szereplő részletes statisztikák, táblázatok és grafikonok is, a kisebbségi biztos hazai és nemzetközi szereplését, sőt, publikációkat is felmutató vagy felsoroló összegzés is, amely arra mutat, hogy nem pusztán egy különleges jogorvoslati lehetőségről van szó, hanem tudományos műhelyről is.
Az I. fejezet pontos információkat közöl a kisebbségvédelmi tendenciákról Európában, illetve a kisebbségi biztosnak az Európa Tanáccsal közösen megrendezett konferenciájáról, a lundi deklarációról és a kisebbségi biztosnak mint Magyarország ECRI-be delegált képviselőjének a tevékenységéről. A bizottság a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa jelentésének tárgyalásakor ugyanakkor könnyű helyzetben is volt, hiszen Kaltenbach Jenő úr rendszeres vendége a bizottságnak, mint említettem.
A bizottság a kisebbségi biztos éves beszámolójával egyidejűleg megtárgyalta a bizottság e félévi munkatervében is szereplő, a lakóhely szabad megválasztásához fűződő alkotmányos alapjog érvényesülésével, illetve a roma kisebbség szegregációjával kapcsolatos jelentést is, tekintettel arra, hogy a beszámoló VII. fejezetének 3. pontjában ugyancsak sok szó esik e fontos alkotmányos alapjog diszkriminatív korlátozásáról, amelyet szinte kizárólag a cigány kisebbség sérelmére valósítanak meg, vagy az ő sérelmükre estek meg ezek az esetek.
A beszámoló súlyának és jelentőségének megfelelően foglalkozik a diszkriminációtilalmi alkotmányos szabályok történeti gyökereivel, a nemzetközi háttérrel, illetőleg a diszkrimináció alkotmánybírósági értelmezésével. Szóbeli kiegészítőjében a kisebbségi biztos az e tárgyú EU-direktívára is felhívta bizottságunk figyelmét, és határozott véleményét fejtette ki, hogy az alkotmányosan védett értékek nem különböztethetők meg azon az alapon, hogy az egyikben már létezik ez a bizonyos uniós direktíva, a másikban pedig még nem.
A kisebbségi biztos ezenkívül még négy fontosabb témakörben tett kiegészítést. Felhívta a bizottság figyelmét - és a bizottság előadójaként jómagam is a tisztelt Házét - arra, hogy a mellékletben szereplő említett törvénytervezet a magyarországi nemzeti kisebbségek jogairól nem törvényjavaslat, így tehát nem is egy komplex kisebbségi kódexként kezelendő, hanem a mi bizottságunknak, illetőleg a törvényt előkészítő ad hoc bizottságnak a törvény-előkészítő munkáját előkészítő szakmai anyag.
Bizottságunk nagyon jónak tartja, hogy ez, valamint a kisebbségi biztos alkotmánybírósági beadványai is bekerültek a kötetbe. Megítélésünk szerint a hivatal által nyújtott szakmai segítség nagymértékben hozzájárul a bizottsági munkához, és segítheti is azt, sőt, mint ezen bizonyos ad hoc bizottság egyik tagja, ahol minden párt egy képviselővel képviselteti magát, nyugodtan mondhatom, hogy bár bizottságunk munkája látszólag néha beleveszik a száraz szakmai részletekbe, az ombudsmani hivatallal és a biztos úrral való együttműködés az oka többek között annak, hogy a pontosan két évvel ezelőtt, tehát nem a ciklus végén, hanem a választások után azonnal megkezdett törvény-előkészítő munka eljuthatott odáig, ahol most tart: kész szövegváltozatok formájában. Ez jórészt ennek is köszönhető.
A bizottság egyetért a kisebbségi biztossal abban is, hogy mielőbb fontos a kisebbségi törvényhez kapcsolódó más törvények, például a választójogi, az oktatási, a kulturális autonómiára vonatkozó törvények és más hatályos rendelkezések módosítása is, illetve a kisebbségi joganyag teljességének a felülvizsgálata. A kisebbségi biztos - kétszer ma már ez előfordult, említésre került - a lakhatási ügyekkel kapcsolatban éppen egy akkor legfrissebb ügyről is beszámolt, részletesen kitérve a közmunkával kapcsolatos jogszabályváltozások negatív kihatásaira is; itt is - sajnos - különös tekintettel ugyancsak a roma kisebbségre, illetve a cigány gyerekek speciális kisegítő iskolában történő oktatásával kapcsolatos vizsgálati jelentésre.
Végezetül szeretném megemlíteni, amikor elfogadtuk és támogatásra ajánljuk a Háznak ezt a beszámolót, sok szó esett idén is a bizottságban az országgyűlési biztosok, ezen belül a kisebbségi biztos sajátos hatásköréről, az országgyűlési biztosok más hatóságokhoz való viszonyáról, illetve ennek sokágú dilemmájáról. A bizottság arra biztatta az országgyűlési biztost, hogy ajánlásait - hatásköri keretein belül - határozottabban fogalmazza meg, és felajánlotta ezek bizottsági megvitatását is. A bizottság nagyon fontosnak tartotta, hogy az országgyűlési bizottságok a kisebbségi ombudsman ajánlásait is megtárgyalják.
A bizottság mind a beszámolót, mind pedig a szóbeli kiegészítést egyhangúlag elfogadta, és azt az Országgyűlésnek - általános vitára való bocsátását természetesen támogatva - feltétlenül elfogadásra ajánlja.
Mindezeket azért szerettem volna még egyszer nyomatékosítani, mert a szóbeli kiegészítések a jegyzőkönyvben olvashatóan nem kerülhetnek mindnyájunk elé, azonban ez a kötet, ez a beszámoló nemcsak beleilleszkedik abba a sorba, amely a kisebbségi ombudsman beszámolóit alkotja, hanem új tendenciákra is felhívja a figyelmet, és még egyszer mondom, az Országgyűlésnek mint testületnek a figyelmét arra irányítja rá, hogy az ország határain belül, illetve azon kívül legyen még aktívabb a kisebbségi jogok ügyében, végezze el a hatáskörébe tartozó feladatokat, és álljon ki azoknak a sérelmeknek az orvoslásáért, amelyeket nap mint nap a közeli szomszédságban is tapasztalhatunk.
Álláspontom, amelyben az emberi jogi bizottság véleményét és pozitív ajánlását ismertettem, egyúttal a Magyar Demokrata Fórum álláspontja is, hiszen nemcsak szükségtelen mindezt más szavakkal még egyszer megismételni, hanem indokolatlan is. Ezért tehát kérem a Házat és az elnök urat, hogy tekintse így.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés