DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Tisztelt Farkas Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos úr hét fejezetbe tagolta mondandóját az Országgyűlés számára, és - mint mindig - statisztikai adatokkal is érzékelteti éves tevékenységét. Ezúttal a statisztikai adatok értékelése rövid, ami érthető, mert a biztos úgy gyakorlatilag elintézi ezt a kérdést azzal, hogy a tendenciák és az arányok ugyanazok, amiket már az elmúlt években tapasztaltunk, ugyanazok a - hozzáteszem - szomorú arányok. A 435 eset közül 61 százalék foglalkozik a cigányság kérdésével, és ez nemcsak a cigányság létszámarányaira utal, hanem a cigányság országon belüli körülményeire is utal, hogy ilyen nagy ezeknek az eseteknek a száma, és ez az, ami nyilvánvalóan sajnálatos.

(13.40)

A 435 eset közül 114 megkeresés települési önkormányzatokat érint, szemben a rendőrséget érintő 25-tel. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert ha az ember a médiát figyeli, és ilyen médiaeseményekkel találkozik, akkor azt gondolná az ember, hogy a rendőrség negatív értelemben kitüntetett szerepe ennél jóval nagyobb. Meggyőződésem egyébként, hogy az igazi gondok nem a rendőrségen jelentkeznek; ott is jelentkeznek, de sokkal inkább jelentkeznek a települési önkormányzati világban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, amikor a statisztikának azt a részét nézzük, hogy a kisebbségi biztos hány esetben fordul kezdeményezéssel vagy ajánlással valamilyen intézmény felé, ezeknek a száma egyébként 36, ebből a 36-ból 20 települési önkormányzatok felé fordul.

Tehát ha a számok belső arányait nézem, akkor látszik az, hogy a kisebbségi biztos még az esetszámokat illetően is nagyobb számban fordul a települési önkormányzatok irányába. Tehát ez jelzi azt, hogy leginkább ott jelentkeznek igazán azok a gondok, amelyek a diszkriminációval vagy a kisebbségi jogsértésekkel jellemezhetők.

Fontosnak tartanék kiemelni még egy számot: 117 esetben a kisebbségi biztos tájékoztatóval fordul a megkereső felé. Én a biztosoknak ezt a tevékenységét sokra értékelem, amikor a folyamat azzal zárul, hogy megmagyarázza az illetőnek azt, hogy mi a tényleges jogi helyzet, hová kell fordulnia, vagy megnyugtatja a jogkereső állampolgárt.

Ha azt nézem, hogy ez a hét fejezet milyen gondolati síkon épül fel, akkor én is kiemelem azt, amit a kisebbségi biztos az expozéjában már megtett, mert jól kitapintható, hogy végül is két dologról szól ez az előterjesztés. Az egyik nyilvánvalóan a megkülönböztetés, a diszkrimináció problémája, a másik nagy kérdéskör pedig a kisebbségeknek a közéletben való részvétele. Az első a hangsúlyosabb felfogásom szerint, mert a diszkrimináció problémájából bontja ki gyakorlatilag a kisebbségi biztos a második témát is. Nézzük akkor ebben a sorrendben azokat a fontos megállapításokat, amivel, azt gondolom, egyetérthetünk, és amit a kisebbségi biztos tett!

Fontos megemlíteni még azt is, amit ő kiemelt - ennek én is hangsúlyt adok -, hogy egy olyan ügyes csomagolásban tálalja elénk ezt az anyagot, hogy mindkét problémakör mögé odatesz egy nemzetközi eseményt, aminek alapján egy ilyen gondolati háttérként számunkra megmutatja ezeket a jelenségeket. A diszkrimináció vagy a megkülönböztetés kapcsán ez az az Európai Unió intézményeiben formálódó tervezet, ami kibontaná a diszkrimináció problematikáját, és ebben a gondolati síkban mutatja meg a kisebbségi biztos a magyar jogintézményeket, és tesz javaslatot arra, hogy felfogása szerint hol és milyen irányban kellene korrekciót tenni ezen a joganyagon.

Érdekes az az eszmefuttatás, pontosabban: tanulságos az az eszmefuttatás, amikor a strasbourgi bíróság vagy a magyar Alkotmánybíróság a diszkrimináció fogalmát elemzi, sőt a kisebbségi biztos diszkriminációfogalmáról is képet kaphatnak az országgyűlési képviselők. Ezt követően kategorikusan a kisebbségi biztos gyakorlatilag arra az álláspontra jut - és ezzel alapozza meg a második témakört, amiről majd részletesebben szeretnék szólni -, hogy önmagában az a tény, hogy a kisebbségi joganyag néha csak formális jogokat biztosít a kisebbségeknek - vagy a kisebbségeknek tíz év óta nincsen parlamenti képviseletük -, önmagában ez a tény már diszkriminációra utaló tény, és itt az államnak kötelessége lépni ezekben a kérdésekben. A mérlegelés csak a tekintetben van, hogy hogyan töltse meg tartalommal ezeket a hiányzó jogintézményeket.

Akkor részletesebben szeretnék szólni a második témáról, és ez a kisebbségek közéletben való részvétele. Itt a kisebbségi biztos - ahogy azt említettem - egy másik nemzetközi eseményre építi fel az egész gondolkodásának menetét, illetve ebbe ágyazza, és ez a Lund-deklaráció.

Én is azt gondolom, hogy ez egy fontos nemzetközi jogi termék - lehet, hogy ez egy erős kifejezés -, egy ajánlás, ami nincsen még benne a magyar köztudatban, még azok tudatában sincsen benne, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, ezért ez izgalmas olvasmány a parlamenti képviselőknek. Izgalmas olvasmány akkor, amikor a kisebbségek megoldatlan parlamenti képviseletének megoldásán kísérletezünk, ezért javaslom képviselőtársaimnak, hogy csapják fel ennek a deklarációnak a (2) bekezdését, ami a döntésekben való részvételről szól, és ott is a központi kormányzati szintű megoldásokat kínálja fel ez a deklaráció.

Számomra ez is azt mondja, hogy van és lehet sokféle alkotmányos megoldás, csak a Magyar Országgyűlésnek végre el kellene már szánnia magát, amikor ennek a jogintézménynek a továbblépésén, illetve a megvalósításán gondolkodik.

A kisebbségi biztos a kisebbségek közéleti részvételének szerepvállalását vizsgálva gyakorlatilag két dolgot feszeget. Az egyik és legfontosabb a valós autonómia, ami felfogása szerint ma nem létezik a kisebbségek világában, és az összes többi ajánlási pont, amit gyakorlatilag megfogalmaz, arra ad valamiféle fogódzót, hogy hogyan lehet a kisebbségi autonómiát - ez gyakorlatilag a kisebbségi törvény jogintézményeit jelenti - valós tartalommal megtölteni.

Az ad hoc bizottság elnökeként én magam is megerősítem azt, amit Csapody képviselő úr a bizottság tagjaként és az MDF vezérszónokaként is megfogalmazott, magam is úgy értékelem, hogy a kisebbségi biztos és munkatársai az elvárhatónál is nagyobb segítséget nyújtanak az ad hoc bizottságnak ahhoz, hogy a feladataival megbirkózzon.

Hiszem azt, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán az Országgyűlés ezt a folyamatot befejezve, amit mi most már egy éve elkezdtünk, ezt a megújított kisebbségi törvényt meg fogja alkotni, és így a kisebbségek valós autonómiához is jutnak.

Bauer Tamás képviselő úr itt van már a teremben, hogy azt a rövid kis polémiát, amit az előző napirend kapcsán elkezdtünk, valamelyest is folytassuk. Én két példát hozok fel önmagam érvei mellett arra, hogy ha, mondjuk, a kisebbségi jog területén, ami azért az emberi jogoknak nyilvánvalóan egy szerves része, valahol korrekciókat teszünk - és ezt mondom én, hogy korrekciókat teszünk -, ez nem jelent feltétlenül visszalépést.

Az idő rövidsége miatt én csak utalok ezekre a törvényhelyekre, a kisebbségi törvény 7. § (1) bekezdése a kisebbségi önazonossággal foglalkozó tételeket fogalmazza meg, a kisebbségi törvény 7. § (2) bekezdése pedig a kettős vagy többes kötődés problematikájával foglalkozik. Erről eddig a kisebbségi törvény valamit állított. Mi, akik az ad hoc bizottságban ténykedünk, egyébként a kisebbségi vezetőkkel egyetértésben és a kisebbségi biztossal teljes egyetértésben, az eddig megfogalmazott tételeken korrekciókat tennénk, és megfogalmaznánk azt, hogy ennek az önazonossági jognak hol találjuk meg egyébként a korlátait. Ezek eddig is működtek, csak a törvény nem ezt deklarálta, és ugyanez igaz a kettős vagy többes kötődésre.

Idő hiányában ezt nem tudom kifejteni, de Bauer képviselő úr úgyis meg fogja találni ezeket a törvényhelyeket, és majd egy más fórumon akkor erről beszélni tudunk. De ugyanilyen fontosak a kisebbségi biztosnak azok a megfogalmazásai, amit a szószóló kapcsán megfogalmaz, a kisebbségi önkormányzati elnök jogállását illetően megfogalmaz, ezeket az ad hoc bizottság reményei szerint a kisebbségi törvény elfogadásával vagy a kisebbségi törvény módosításával be fogjuk építeni a készülő törvénybe.

Azt gondolom, hogy a legfontosabb azonban az, amit a kisebbségi biztos a kisebbségek intézményfenntartó joga kapcsán megfogalmaz, az egész törvénymódosításnak gyakorlatilag ez lesz a veleje, és ezen keresztül fogunk érdemi autonómiát biztosítani a kisebbségeknek. Hogy az időmet ne lépjem túl, fontos megemlíteni még egy tételt - és ez is a diszkriminációval függ össze -, ez pedig a hadigondozottak kárpótlása.

A kisebbségi biztos jelzi, hogy '96 óta fordul különböző minisztériumokhoz ebben a kérdéskörben, én hiszem azt, hogy a holnapi napon az Országgyűlés elkezdi érdemben tárgyalni ezt a kérdést, és ezt a több éve húzódó problémát úgy oldja meg, hogy az érintettek és a kisebbségi biztos igényeit is kielégíti majd ez a megoldás.

Köszönöm a figyelmüket, és javaslom a beszámoló elfogadását. (Taps.)

Forrás: parlament.hu