DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, hogy az előző felszólalásomban számos dicsérő szót ejtettem - s ezeket nem kívánnám visszavonni - az Országgyűlés adatvédelmi biztosának jelentésével kapcsolatban. Mégis kénytelen vagyok az egyéb kritikák mellett most elmondani azt a kritikát, amelyet, ha előre tudom és előre hallom a végszóban elmondottakat, amiket az országgyűlési biztos a rá is vonatkozó 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdésével kapcsolatban elmondott, ott mondtam volna el. De tekintettel arra, hogy ez a kritika él, és érvényes arra is, ami tárgya a mostani napirendnek, itt is szólnék róla.
A vita arról szólt, illetve szól, hogy az ombudsman milyen körben vizsgálódhat, illetve milyen kör határozza meg az ombudsman illetékességét és hatáskörét. "Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv (továbbiakban együtt hatóság) eljárása, ennek során hozott határozata, intézkedése, illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte." Ez lényeges része a dolognak. Nagyon sajnálom, de pozitívan kell megemlítenem, hogy a bankok esetében egyre nagyobb gond ez a fajta meghatározás, mert a magánbankok tekintetében nehéz lesz az eljárás, nehéz lesz ezeket hatóságnak tekinteni - de éppen ezért tettem ezt szóvá -, az országgyűlési biztos esetében pedig igen nehéz azoknak a magánkézben lévő idősek otthonainak az esetében hatékonyan eljárni, amelyek szintén nem tekinthetők hatóságnak. Amit majd ott vizsgálni fog vagy vizsgálni tud, az az a hatóság, amely hatóság felügyeli azt a szervezetet, amiről szó van, csakhogy az anomáliák rendszerint nem a hatóságnál, hanem valahol az idősek otthonánál következnek be.
Tisztelt Ház! Őszintén meg kell mondanom, hogy az adatvédelmi biztos úr beszámolója tekintetében számos olyan kritikai elem van, amit nem tudok elhallgatni. Mindeddig dicsérő szavak hangoztak el, de úgy gondolom, úgy korrekt, úgy teljes az elemzés, ha azok a szavak is elhangzanak, amelyek nem teljes mértékben a dicséret hangján szólnak.
Az adatvédelmi biztos úr beszámolója nézetem szerint számos problémával terhelt. Mindenekelőtt azért, mert a beszámoló azt igazolja, hogy az adatvédelmi biztos bizonyos esetekben nem tartotta magát távol a politikai küzdelmektől, sőt azokba vitatható módon beavatkozott. A beszámoló 19. oldalán jelzi, hogy vita alakult ki közte és a belügyminiszter, illetve a nemzetbiztonságot felügyelő tárca nélküli miniszter között. A miniszterek egybehangzóan azt állították, hogy "az adatvédelmi biztosnak nincs joga arra, hogy azt állítsa, egy minősítési jelzéssel ellátott irat minősítése nem történt meg". A tárca nélküli miniszter szerint az adatvédelmi biztos véleménye még a jogbiztonságot is sérti.
Az adatvédelmi biztos ezzel szemben azt adja elő, köztudott, hogy ő nem először teszi ezt, illetve azt is előadja, köztudomású, hogy az adatvédelmi törvény igen erős jogokat ad részére, amely addig terjed, ha a minősítést indokolatlannak tartja, a minősítőt a minősítés megváltoztatására vagy megszüntetésére köteles felszólítani. És ez igaz is, ez teljes mértékben igaz. Csak azt a jogot nem adja az adatvédelmi biztosnak, hogy önmaga legyen bírája az ügynek, és ő maga döntse el, hogy fennáll-e ez a védelem vagy nem áll fenn, mert ez már a bíróság joga. A "saját érdek"-ből kiderül, hogy végképp nincs ilyen lehetőség, hiszen azok az érvek, amiket az adatvédelmi biztos úr előad, ezt egyértelműen igazolják. Ha ugyanis az előbbi érvekből következően nem volt jogszerű az államtitoknak a minősítése - ami lehetséges -, ebben az esetben a törvény világosan rendelkezik, a 26. § (4) bekezdése megadja a bírósághoz fordulás jogát, és majd a bíróság jogosult ezt a tényt megállapítani. Ez az, ami nézetünk szerint az adott szituációban elmaradt.
Ezért sajnálattal meg kell állapítani, hogy az említett ügyben az adatvédelmi biztos - nézetünk szerint - törvényt sértett, s mindezt egy erős politikai vita középpontjába került küzdelemben tette, ami bizony - megítélésünk szerint - hiba volt.
Azt sem lehet elhallgatni, hogy a törvény értelmezésében az adatvédelmi biztos úr nem mindig egy mércével mért, hiszen az előző esetnél úgy érvelt, hogy ha egy titokvédelmi szabály a minisztert ruházza fel egy joggal, akkor ennél alacsonyabb minősítési joggal rendelkező személy számára nem adhatja át a miniszter a rá ruházott jogot. Mindeközben azonban az adatvédelmi biztos saját jogkörét aggálytalanul átruházhatónak tartja munkatársaira. Lehet, hogy jó lenne, ha ez így lehetne, de ehhez törvényt kellene módosítani.
A beszámoló 41. oldalán leírtak azt igazolják, hogy az adatvédelmi biztos tevékenysége során igyekszik háttérbe szorítani a bíróságok szerepét, és a következőket adja elő: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény érvényesülésének fő biztosítéka az adatvédelmi biztos mint független, csak a törvénynek alárendelt parlamenti ellenőr intézménye. Ehhez képest az idézett törvény 21. §-a kifejezetten a bíróságot emeli ki és helyezi előtérbe, egyébként teljes mértékben a hazai jogrendszerrel egyezően és illeszkedően, és értelemszerűen nem az adatvédelmi biztos hivatalát, hiszen az más rendeltetésű.
Tisztelt Ház! Az, hogy a kritikai észrevételeket elmondtam, távolról sem azt jelenti, hogy a Független Kisgazdapárt ennek a beszámolónak az öt fejezetét mindezen hibákkal terhelten is nem tartaná elfogadhatónak. Megítélésünk szerint ugyanis ebben kifejezetten alapos és jó munkarészek vannak. De nem tartanám korrektnek és tisztességesnek, ha az észrevételeinket nem itt mondanánk el, hanem valahol máshol. Ha nem tartanánk alkalmasnak ezt a beszámolót, annak már jó ideje hangot adtunk volna. Meggyőződésünk szerint ezt a beszámolót el lehet fogadni, mert alkalmas. De az talán nem hiba, ha ezen javítani is lehet.
Tisztelt Ház! Az a fejezet, amelyet előttem már Rubovszky képviselő úr is érintett, pár rövid mondatot még megér. Ha jól emlékszem, ez a VI. fejezet. Ezt hiba volt beletenni ebbe a beszámolóba. Ez lehetett volna valamiféle sajtónyilatkozat, sok minden lehetett volna, de semmiképpen nem a beszámoló tárgya. Még inkább hibának gondolom azt, hogy nem volt jó ízű a VI. fejezetben sok minden mellett az, hogy az érvek alátámasztására ellenzéki képviselők felszólalásait idézi a biztos úr. Ellenzéki képviselők felszólalásait most is lehet majd idézni, mert azok egyértelműen dicsérőek, csak pozitívumokat emelnek ki, de amelyek egyértelműen elítélőek lesznek a kormányoldallal szemben. Ez a dolguk, csak ennek nem kell a beszámolóban megjelennie.
Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint mindezen hibákkal terhelten is, mindezen kritikai észrevételek mellett is elfogadásra ajánljuk a beszámolót, illetve magunk is elfogadjuk.
Egy rövid észrevételt szeretnék még tenni, ami, azt gondolom, a jövőre nézve talán valamelyest segíthet. Tény, hogy korábban ez a fajta vita az alkotmány- és igazságügyi bizottságban zajlott le, majd ezt követően jószerével különösebb kritikai él nélkül itt elfogadtuk. Most fordítva van. Talán érzékelte a biztos úr, hogy az alkotmány- és igazságügyi bizottságban kormánypárti oldalról nem történt hozzászólás, csak ellenzéki oldalról voltak hozzászólások, ami a jegyzőkönyvből is megállapítható. Ennek pedig az az oka, hogy nem kívántunk olyan további vitát provokálni, amely esetleg rosszízűvé teszi ezt az egész eljárást. De itt, ebben a Házban el kell mondani mindazt, ami nézetünk szerint fontos, és amely a jövőben segíti ezt a munkát.
Mindezek alapján tisztelettel el kívánjuk fogadni a beszámolót. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés