DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az adatvédelmi biztos beszámolójával kapcsolatban magam is azzal szeretném kezdeni, amiről itt a biztos úr is a beszámolója első részében említést tett. Nevezetesen, hogy ez a beszámoló sok érdekeset tartalmaz, köztük azt, hogy egy jelentős nemzetközi sikerrel is büszkélkedhetünk: az Európai Unió adatvédelemmel foglalkozó bizottsága egy nagyon jó bizonyítványt állított ki Magyarországról a nem uniós országokat vizsgálva. Magyarország egy olyan minősítést kapott, ami mindenképpen büszkeséggel kell hogy eltöltsön minket.
Erről már beszéltünk, hiszen itt az adatvédelmi biztos úr is említette, én magam is a bizottsági beszámolóban is megemlítettem. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy azt gondolom, ez azon túl, hogy az ország számára is egy komoly dicséret, egyúttal jelez is valamit. Valami olyasmit, amiről én egy előző beszámoló kapcsán beszéltem itt, a kisebbségi biztos beszámolója kapcsán. Nevezetesen, hogy bizony a kialakult nyugati demokráciákban - "nagyképűen" azt is mondhatnánk, a civilizált demokráciákban - az a szokás, hogy azokat szokták értékelni, azokat a munkákat, beszámolókat, országjelentéseket és sorolhatnám tovább a megfelelő leíró fogalmakat, ahol az egyes országok őszintén szembe tudnak nézni a saját problémáikkal. Ahol kozmetikáznak, az általában nem arat sikert. Ahol viszont a kíméletlen őszinteség a jellemző, azt díjazzák. Ezért köszönet jár az adatvédelmi biztos úrnak és munkatársainak, hogy az ország számára hoztak dicsőséget és elismerést azzal a munkával, ami, ha úgy tetszik, megalkuvást nem ismerő, logikailag olyan pontos és élvezetet jelentő, amire Kiss Gábor képviselőtársam is utalt.
Emiatt én ezt az egész beszámolót mindenestül, a VI. fejezettel együtt rendkívül színvonalas és nagyon tanulságos beszámolónak tartom, olyannak, amely minden elemében példaszerű, az önreflexióival is, kritikai felhangjával is csak hasznát szolgálja az országnak, a demokráciának és a jogállamiság eszméjének.
A nemzetközi dicséret, mint mondtam, minősíti az adatvédelmi biztos munkáját is, méghozzá rendkívül jó minősítést állít ki róla. Természetes, hogy most ebben a vitában a nemzetközi minősítésen túl mi magunk is elmondjuk a véleményünket, és valamilyen módon az egyes frakciók részéről mi is kiállítjuk ezt a bizonyos bizonyítványt.
Mielőtt erre rátérnék, természetesen néhány tartalmi illusztrációt szeretnék elmondani, alátámasztásául annak, hogy miért fogom majd elfogadásra javasolni ezt a beszámolót is.
A bizottsági ülésről történő beszámolómban már említettem, hogy az adatvédelmi biztos beszámolója elég szomorú képet fest az 1999-es esztendőről az én értékelésemben. "A titkok éve" - ezt a címet adta biztos úr a beszámolójának, és joggal adta ezt a címet.
Nagyon szomorúnak tartom, hogy sokszor beszélünk erről parlamentben és parlamenten kívül is, hogy az elmúlt években, különösen az elmúlt két évben, a kormányváltás óta, 1998 óta milyen súlyos támadások érik a jogállamiság eszméjét Magyarországon. Nem hallgatható el, hogy az a parlament, ahol most beszélünk, a parlament intézményrendszerének a semmibe vétele az úgynevezett háromhetes ülésrend, aminek az eredményét látjuk egyébként itt, az ülésteremben, fogjuk olvasni holnap majd a sajtóhíradásokban. A parlament munkájának az eljelentéktelenítése, a parlamentarizmusnak egyáltalán a semmibe vétele, ami itt történik.
Az illusztrációt csak arra hoztam a parlament működésével kapcsolatban, hogy a jogállamisággal szembeni fellépéseket mindenhol tapasztaljuk sajnos. Az adatvédelmi biztos úr is ráirányította a figyelmet az ő területéről jó néhány ilyen ügyre.
Az egyik ilyen, és véleményem szerint a legsúlyosabb ügy, amit bizony szégyenérzet nélkül szerintem demokrata elkötelezettségű ember nem lapozhat a beszámolóban, a kormányülések titkosításának a kérdése. Odajutottunk, tisztelt képviselőtársaim, 2000-ben, a XXI. század küszöbén, amikor itt állunk és beszélünk erről a témáról, hogy 150 év óta, 1849 óta, amióta az első felelős magyar kormány hivatalba lépett, először fordul elő Magyarországon, az Orbán-kormány ténykedése alatt, hogy titkosítják a kormány üléseit, hogy nem tudhatja meg a nagyközönség és az utókor sem, mi hangzott el a kormányüléseken.
Tisztelt Képviselőtáraim! Erre mondom azt, hogy pirulás nélkül, szégyenérzet nélkül ezzel nem nézhetünk szembe szerintem, ha demokrata elkötelezettségűek vagyunk. Na persze, az más, ha hiszünk a diktatúrában. Az megint más, ha valamiféle felkent tekintélyekben hiszünk. Az egy egészen más kérdéskör. De ha demokratának, netán polgári demokratának valljuk magunkat, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy felháborító.
Oda jutottunk, hogy ha öt-tíz-tizenöt év múlva az a nemzedék, amelyik most felnő, kíváncsi lesz a múltjára, kíváncsi lesz arra, hogyan születtek bizonyos döntések, amelyek az ő életét befolyásolták, kialakították, egyáltalán hazájának történelme hogyan alakult, kik formálták és milyen indokok alapján - semmit nem fognak majd megtudni. Semmit nem fognak megtudni! És vajon miért? Mi az indoka ennek? Nyilván sok mindent gondolhatunk. Retteg a kormány attól, hogy kiderül, mi folyik a kormányüléseken? Hogy szembesül a nagyközönség azzal, hogy milyen megjegyzések vannak a kormányülésen, milyen felszólalások vannak? Erre kell, hogy gondoljunk? Ez indokolja a titkosságot? Félünk attól, hogy kiderül, milyen érvek hangzanak el bizonyos álláspontok mellett? Ez indokolja a titkosságot? Kiderül az, hogy esetleg a kormány működése milyen belső mechanizmusok szerint folyik? Vagy egyáltalán mi derülhet ki? Mi az a titok, amitől félni kell a kormány működésével kapcsolatban?
Mert az egy másik kérdés, hogy lehetne arról vitatkozni, helyes dolog-e, hogy öt-tíz-tizenöt-húsz év múlva nyilvánosságra hozzuk ezeket a dolgokat. De hogy egyáltalán nem készül semmiféle feljegyzés a kormányülésekről, ezt elképesztőnek tartom. Nem tudok erre megfelelő szavakat mondani; olyan semmibe vételének tekintem ezt a demokráciának, a demokratikus kultúrának, a jogállamiságnak, az utókor iránti felelősségnek, amire nem találok példát.
Az a véleményem, hogy ez egy rendkívül súlyos politikai kérdés. Nagyon bölcsen tette az adatvédelmi biztos úr, hogy erre bátran felhívta a figyelmünket. Ezúton is szeretném kérni a kormány egyetlen jelen lévő képviselőjét, az államtitkár urat és a kormánypárti képviselőket is, hogy tegyenek meg mindent e törvényellenes és - még egyszer mondom - minden nemes, a jogállamiságban és a demokráciában bízó eszmével ellentétes gyakorlat megszüntetése érdekében.
A másik, rendkívül lényeges kérdés, amit az adatvédelmi biztos úr felvetett, a Kriminálissal kapcsolatos kérdéskör volt. Nem akarok a részletekre kitérni; ismerjük itt is a szégyenteljes kezdetet, az úgynevezett megfigyelési ügyet, ahol a miniszterelnök úr elmondott egy vádat, amiről kiderült, hogy megalapozatlan, bizonyíthatatlan, majd kezdődött a kutyakomédia, hogy húzzuk az időt, ezzel kapcsolatban egy kis cirkusz a parlamentben, a megfigyelési bizottságban, mintha történt volna valami - de hát ismerjük a részleteket, nem érdemes ezt elemezni.
Az ominózus ügy arra világít rá, hogy ezzel kapcsolatban, amikor egy dokumentumot közöltek, ez valóban titkos volt vagy nem volt titkos, és megfelelően titkosítva lett-e. Ahogy Kiss Gábor is rávilágított, tulajdonképpen a legtanulságosabb ennek az egésznek, ha úgy tetszik, a szövegkörnyezete, hogy bizony a belügyminiszter és az akkor még titkosszolgálati miniszterként regnáló, a Fidesz prominens képviselője hogyan reagált mindezekre a megkeresésekre, mi volt a reakciója, mik voltak az első reflexeik, ha úgy tetszik. Tanulságos, képviselőtársaim. Megint csak úgy gondolom, hogy jogállamiságból, illetve tekintélyuralom iránti fogékonyságból nagyon érdekes és érdemes ezeket elolvasni, sokat megtudunk bizonyos emberek lélekrajzáról. Sajnálom megint csak, hogy az érintettek nem tették tiszteletüket a teremben, hogy erről a lényeges kérdésről beszéljünk ez ügyben.
Számtalan fontos ügy van még, de időm végéhez közeledve hadd említsek meg egy olyan témát, ami a vitában előkerült a VI. fejezet kapcsán, illetve egyáltalán Turi-Kovács Béla és Rubovszky György is kritikákat mondott el a beszámolóval kapcsolatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, ezek a kritikák azért fogalmazódnak meg a kormánypárti képviselők részéről és azért sérelmezik úgy ezt a VI. fejezetet, mert ahogy az előző példáimban is próbáltam illusztrálni, az adatvédelmi biztos a maga feladatának és munkájának megfelelően rendkívül bátran és nagyon határozottan képviseli azt, amit képviselnie kell, és nem fél valamiféle feltételezett autoritásoktól, tekintélytől, hatalomtól, hanem valóban bátran és függetlenül kimondja a véleményét. A kritikák elsősorban ezért érik.
(15.40)
Nem baj, lehet értelmes módon vitatkozni ezekről a kritikákról. Mindezek mellett viszont, visszakanyarodva az elejére, amivel kezdtem, ne feledjük, itthon is, nemzetközi szinten is óriási elismerés övezi azt a munkát, ami előtt csak fejet hajtani tudok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és a hatalmas szellemi teljesítményt is belekalkulálva, szeretném az SZDSZ képviselőcsoportja nevében elfogadásra ajánlani a tisztelt képviselőháznak a beszámolót.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés