MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Két gondolatára szeretnék csak röviden reflektálni. Az egyik: a Fidesz-Magyar Polgári Párt azokat a lehetőségeket, amelyek az ügyfelek védelmét biztosítja, egyértelműen támogatja. Tehát, tisztelt képviselőtársam, vizsgáljuk meg ezeket részleteiben, és remélhetőleg tudunk olyan kompromisszumot kötni vagy olyan szabályozást találni, amely a biztosítottak érdekeinek védelmét hatékonyabban szolgálja. Ebben mi partnerek vagyunk.
A másik a jelzálog területe, amelyben megvan a készség, hogy a biztosítók ezen a területen is lehetőséghez jussanak. Egyetértek abban, hogy alaposan körbe kell járni ezt a területet, de sajnos úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben egy végig nem gondolt, nem alaposan kidolgozott változtatásba, aminek a hatásait nem lehet előre látni, még nem szabad belemenni. A későbbiek során ezt a kérdést is alaposan meg kell vizsgálni, hiszen azt láthatjuk szerte a világban, hogy a biztosítók, a bankok, az értékpapírpiac intézményi szereplői kölcsönösen vállalnak fel másik területről különböző tevékenységeket, és ezért a világnak ezen jelenségeit a magyar szabályozási piacnak is le kell reagálnia és ki kell szolgálnia.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(17.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés