MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ellenállás még létezett, visszahúzódva, baráti körökben, munkahelyeken, összenézésekben, szemvillanásokban. A novemberben, főként a volt pártellenzék vonzásköréhez tartozókból, Gimes Miklós és Ádám György vezetésével megalakított Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom sokat tett az ellenállás életben maradásáért, amelyhez egyébként többek között Litván György, Fekete Sándor, Kende Péter, Magos Gábor, Molnár Miklós és még sokan mások tartoztak, és a még le nem tartóztatott vagy külföldre nem szorított tagjai aktívak, de egyre kevesebben vannak.
Litván Györgyöt, aki a forradalom előtt elsőként szólította fel Rákosit a lemondásra, letartóztatják. Ugyancsak letartóztatják Kardos Lászlót, a NÉKOSZ Kossuth-díjas főtitkárát. De nincs nap, hogy ne értesülnénk újabb lefogásokról.
Letartóztatják a legitim magyar nemzeti kormány két államminiszterét, Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt, valamint Göncz Árpádot. Bibó már hetek óta számít letartóztatására, barátai aggódnak, hogy halálra fogják ítélni, s kérlelik, hogy ha már nem ment el külföldre, legalább kérjen majd kegyelmet. Bibó erre mosolyogva idézi a Szondi két apródjából: "Jézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni./"
Szilencium alá vetik többek között Mészáros Ágit, Bessenyeit, Darvas Ivánt. "Tóbiás Áront, a Rádió szerkesztőjét letartóztatják" - vési naplójába Zimándi. Tőle tudjuk, hogy Németh László Széchenyijének előadása során - felsőbb utasításra - a "rendőr" szó elé oda kell biggyeszteni az "osztrák" szót.
A közönség minden alkalmat megragad, hogy kifejezze rokonszenvét a forradalom, a nemzeti függetlenség iránt. Magyar Bálint színigazgató bemutatja Kodolányi felújított darabját, a Földindulást, a siker óriási volt, tele tüntetésszerű tapsokkal és meghatódott könnyezésekkel.
Letartóztatják azokat a központi szeminarista fiatal papokat, akik a forradalom alatt gyóntatni jártak a kórházakba, és maguk is forradalmi bizottságot alakítottak.
Szalagcím a pártlapban: "Mindszenty szülőfalujában, az ő szellemében urak a papok." A Katolikus Püspöki Kar a kormány nyomására megalakította a maga békemozgalmát, Opus Pacis néven.
A belügyminiszter elrendeli a rendőrség állományának főként politikai szempontú megtisztítását, mintegy 30 százalékot elbocsátanak.
A Dudás-csoporthoz tartozó Pálházi Ferencet, Varga Rezsőt és Preisz Zoltánt a Népbírósági Tanács halálra ítéli, kegyelemre méltatlannak minősíti és másnap kivégezteti.
Az első fokon életfogytiglanra ítélt, szervezkedés vezetésének vádjával illetett Folly Gábort a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa halálra ítéli, kegyelmi kérvényét elutasítva két nap múlva kivégezteti.
(19.00)
Kecskeméten kivégzik Bobek Károlyt, aki társaival a novemberben letartóztatott szabadságharcosokat akarta kiszabadítani.
Ítéletet hirdetnek Eörsi István, Nagy Mihály, dr. Káldor Vera, Szabó Béla Károly és Molnár Sándor szervezkedési-röpcédulázási ügyében, súlyos börtönbüntetésre és politikai jogaik felfüggesztésére ítélik őket.
Angyal István ügyét elkülönítették, később halálra ítélték, kivégezték.
Életfogytiglani börtönre ítélték a Széna téri Cserbakői Endrét.
Anglia hidrogénbombát robbantott a Karácsony-szigeten.
Bíróság elé állítják a tatabányai VI. telepi bányász szabadságharcosokat, Lados Istvánt és huszonnégy társát.
Letartóztatják Széll Sándor műszaki egyetemi tanársegédet, akit később halálra ítélnek.
Osztályharcos bíráskodást követel Markója Imre a pártlapban, kérlelhetetlen vasszigort a nép ellenségeivel és az ellenforradalmárokkal szemben.
A Fővárosi Bíróság a Tompa utcai Kabelács Pált halálra, testvérét, Kabelács Károlyt életfogytiglani börtönre ítélte. A hónap folyamán letartóztatták társaim közül Forgács Ferencet, Szabó Lajost, majd Tóth Nándort, Hegedűs Lászlót, Ivicz Györgyöt és Vancsó Bélánét. Már alig maradtunk néhányan szabadon.
Gromiko külügyminiszter és Zsukov marsall Budapestre látogatott. Aláírták a magyar-szovjet egyezményt a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetéről. Zsukov marsall nyilatkozott: "a szovjet hadsereg a magyar nép őszinte és odaadó barátja." (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés