CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Nagy öröm volt számomra hallani úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki képviselők véleményét, amely végeredményben egybecseng mindannyiunkéval, hogy mindnyájan fontosnak tartjuk egészségünk védelmét, és fontosnak tartjuk azt, hogy ezt a témát rangján kezeljük.
Külön öröm volt számomra hallani dr. Sáringer Gyula professzor úrnak, volt tanáromnak, a Fidesz-frakció tagjának a véleményét, amelyben újra elmondta intő szavait, most nem nekem, az órán, hanem elmondta a nagy közvéleménynek, és úgy gondolom, hogy ezt meg kell fogadnunk.
Mivel tudomásom szerint módosító indítvány nem érkezett a törvényjavaslathoz, úgy gondolom, nyugodt szívvel lezárható ez a törvényjavaslat, és már csak a parlamenti képviselőkön múlik, hogy elfogadják-e.
Köszönöm a konstruktivitást mindenkinek, úgy a kormánypártnak, mint az ellenzéknek. Azt hiszem, hogy egy olyan törvény lesz elfogadva, mint a növényvédelmi törvény, amelyet, bízom benne, hogy a jelenlévők 100 százalékban meg fognak szavazni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés