DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már csaknem mindenki előtt ismeretes, hogy a mezőgazdaságban megtermelt növényi élelmiszer-alapanyagoknak világviszonylatban 31 százalékát a különböző károsítók, név szerint vírusok, baktériumok, gombák, állati kártevők és a gyomnövények pusztítják el. Ha arra gondolunk, hogy a Földön jelenleg több mint 6 milliárd ember él, akkor nem lehet közömbös számunkra, hogy a károsítókat minél nagyobb mértékben vissza kell szorítanunk, hogy minél gazdagabb termést takaríthassunk be.

A hazai tudományos növényvédelem kereken 120 évvel ezelőtt került megszervezésre. Azóta mindig igyekezett e tudományterület lépést tartani az európai növényvédelem színvonalával. A '60-as évek elején hazánkban a földművelési kormányzat olyan nagyméretű fejlesztésbe fogott a növényvédelem területén, hogy a '70-es években már a fejlett nyugat-európai országok szakemberei csapatostul jöttek hozzánk tanulmányozni ennek a szervezetnek a szerkezetét és működését. A hazai eredmények nagyszerűségének említésekor nem szabad elfeledkeznünk dr. Nagy Bálint akkori FM növényvédelmi főosztályvezetőnek nevéről, aki motorja volt ennek az egész fejlődésnek. Az őt követő főosztályvezetők hasonló lelkesedéssel és hozzáértéssel végezték munkájukat. Az előrehaladást nagyban elősegítette, hogy már a '60-as évek eleje óta megkezdődött a gödöllői egyetemen a növényvédelmi szakmérnökök képzése. Azok jelentkezhettek erre a képzésre, akik már agrármérnöki diplomával rendelkeztek, és legalább két évet dolgoztak a mezőgazdasági gyakorlatban. A kétéves nappali szakmérnökképzésben olyan gazdag ismeretanyagra tettek szert, hogy a termelőüzemekbe visszakerülve magas nívón végezhették feladatukat, amellyel a növényvédelmi munka társadalmi veszélye minimálisra csökkent.

Egyet nem szabad elfelejtenünk, hogy a kártételek elhárítása a tudomány jelenlegi állása szerint nagyobbrészt csak növényvédő szerekkel oldható meg. Biológiai védekezés is létezik, de ez elenyésző területnagyságon folyik nálunk is és külföldön is. Mint mindnyájunk előtt közismert, a növényvédő szerként használt kemikáliák mérgek. Csupán dózis kérdése, hogy halált okozhatnak. Mindebből következik, hogy a társadalom egyetlen tagja sem lehet közömbös a növényvédelemmel szemben. Ugyanis ha szakértelem nélkül, felelőtlenül végzik a termelők a károsítók elleni védekezést, akkor a fogyasztásra kerülő táplálékkal a méregmaradékok az emberi szervezetbe kerülnek, és ott leginkább a zsírszövetben felhalmozódva, látens módon fejtik ki káros hatásukat, más szóval különböző betegségeknek lehetnek okozói. Ma még nincsenek pontos adatok arra nézve, hogy például az egyre gyakoribb rákbetegségek kifejlődésében nincs-e vajon szerepük a különböző növényvédő szereknek.

A növényvédő szerek alkalmazásakor nemcsak a károsítók érintkeznek a szerrel, hanem az egész életközösség, amelynek a célba vett kártevők is tagjai. Ma már az újságolvasók, rádióhallgatók és tévénézők széles tábora értesült arról, milyen fontos társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az életközösségekbe - szaknyelven szólva ökoszisztémákba - minél kisebb mennyiségű olyan méreganyag kerüljön, amely ezeknek az életközösségeknek a dinamikus egyensúlyát megbontja; nem beszélve arról, hogy a sokat emlegetett sokféleséget, az úgynevezett diverzitást is csökkenti. Ezzel az életközösségek stabilitása kerül veszélybe.

Ma, amikor a mezőgazdasági termelés már nem olyan központilag irányítottan történik, mint a korábbi, monolitikus társadalomban, ahol az iparszerű termelési rendszer volt a domináns, és ahol előírták, hogy csak növényvédelmi szakember irányítása alatt lehet nagy területen védekezést folytatni, fokozottan előtérbe kerül az az igen fontos igény, hogy milyen módon lehetne kontroll alatt tartani a növényvédő szerekkel való tevékenységet. Már a rendszerváltozásunk hajnalán, 1990-ben felmerült az a kérdés, hogy jó lenne a növényvédelmi szakembereket a gyógyszerészekhez, a humán- és állatorvosokhoz, ügyvédekhez hasonlóan kamarákba tömöríteni, hogy fokozott védelmet lehessen nyújtani a társadalomban élő embernek a növényvédő szerekkel, vagyis a mérgekkel szemben.

A növényvédelmi-növényorvosi kamara mint szakmai kamara tömörítené mindazokat a szakembereket, akiknek felügyelete alatt volna szabad csak növényvédelmet végezni. Ezeknek a szakembereknek a száma ma már meghaladja a 2500-at Magyarországon. A növényvédelmi-növényorvosi kamara megalakulását mind a humán-, mind az állatorvosi kamara már in statu nascendi messzemenően támogatta. Tehát most, amikor a növényvédelmi törvényt a parlamenti pártok egyhangúlag támogatták, arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a növényvédelmi-növényorvosi kamarai törvényt is ugyanolyan aktivitással támogassák, mint magát a növényvédelmi törvényt.

Úgy gondolom, hogy ezzel nagy szolgálatot tesz az Országgyűlés a magyar társadalomnak, mert legalább ezektől az alattomos mérgektől megkíméli az állampolgárokat, akiknek az egészségi állapotával európai összehasonlításban egyelőre sajnos nem dicsekedhetünk. Mindezt olyan valaki kéri önöktől, aki ötven éve rovarkártevőkkel foglalkozik, s aki több száz növényvédelmi szakmérnök oktatásában is részt vett.

Megtisztelő figyelmüket köszönöm. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu