DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Lehet, hogy én nem igazán jól ismerem a Házszabályt, de úgy tudom, hogy amikor a részletes vitát tagoljuk, akkor egy tagolóegységre vonatkozik, ha van időkeret. Mi most úgy döntöttünk közösen, hogy egyberakjuk ezt a dolgot, ezáltal önkorlátoztuk magunkat a négyszer tíz percről az egyszer tíz percre. És Bauer képviselőtársam velem együtt megszavazta ezt az egyberakást. (Bauer Tamás közbeszól.) Na mindegy, én legalábbis így emlékszem.

Amit igazándiból mondani szeretnék: az alkotmányosságra többen utaltak és az Alkotmánybíróságra többen hivatkoztak. Én arra szeretnék emlékeztetni, hogy valóban az alkotmányból nem vezethető le, hogy a magzati élet, amely nyilvánvalóan a fogamzástól kezdődik, mikortól tekinthető de jure emberi életnek. Van azonban az Alkotmánybíróságnak néhány olyan utalása, amelyet érdemes figyelembe venni, különösen ha erre hivatkozunk a vita során. Nevezetesen, alkotmányellenes Magyarországon az, ha korlátlanul, mindenfajta beavatkozás nélkül a magzati élet elpusztítására lehetőséget biztosítunk, és nem lenne alkotmányellenes, ha ezt az elpusztítást tiltaná a törvény. Ez az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiből egészen világosan következik.

Annak idején ez az én számomra azt jelentette, hogy nem tudtam olyan törvényt beterjeszteni, ahol egy teljes liberális megoldás, egy teljes konzervatív megoldás és közte egy valamilyen átmenet szerepelt. Én A-, B-, C-variációban láttam volna helyesnek előterjeszteni a törvényt a parlamentnek, és abból valószínűleg a középső megoldást fogadta volna el a többség. Végül is a középső megoldás lett beterjesztve, amely a másikkal kontrosítva tisztán liberális megoldásnak számított, de ez nem az, jelen állapotában sem az, és az egészen biztos, hogy a de jure megítélés sokkal inkább átbillen a magzati élet védelmére, mint annak az elpusztítására való jogra.

Elnézést a túlbeszélésért. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu