DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két hozzászólás késztetett arra, hogy újra szót kérjek. Az egyik az a gondolatmenet, amellyel Mécs Imre most foglalkozott.

Az ő gondolatainak a jelentőségét itt most abban látom, hogy ha belátjuk, hogy egy fájdalomérzésre képes lényről van szó, akkor mélyebben és jobban gondoljuk meg, hogy mit is teszünk. Nagyon sok más adat is rendelkezésre áll, amely arról szól, hogy a magzatok érzelmi élete is sokkal fejlettebb, mint ahogyan azt korábban a tudomány gondolta. Úgyszólván napról napra növekszenek azok az ismeretek, amelyek az életnek ezt a különleges szakaszát sokkal közelebb hozzák hozzánk és a születés utáni szakasz jellegzetességeihez, mint ahogy azt akár csak tíz évvel vagy nyolc évvel ezelőtt tudtuk.

Önmagában véve én sem akarok cinikus lenni vagy a cinikusság vádját megkapni, de a dolog lényegét, a magzat életének a megóvását vagy elpusztítását illetően ez a kérdés természetesen nem érinti. Ez olyan lenne, mintha az Európa Tanács emberi élet kioltását tiltó rendelkezéseit avval próbálnánk módosított formában átalakítani, hogy kivégezni nem szabad, csak altatásban - ami ugye nyilvánvaló szamárság.

Amit még Béki Gabriellának szeretnék mondani: meg lehet szerezni azt az örömet, hogy ősszel ne kerüljön elő ez a kérdés. Meg kell szavazni Ivanics képviselőtársamnak a várandóssági pótlékra vonatkozó módosító indítványát, és akkor biztos nem fog előkerülni adókedvezmény formájában.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu