FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, amikor megnézem ezt a mezőgazdasági bizottsági határozati javaslatot.
Hogy miért sír az egyik szemem, azt egy példával szeretném illusztrálni. Sajnos, nagyon sok esetben előfordul, hogy egy szülőtől elveszik a gyerekét, és hogy ezt az elszakítást fokozzák, még ennek a gyermeknek a nevét is megváltoztatják. Az hiszem, hogy aki ebbe a helyzetbe kerül, annak a számára ez rendkívül rosszulesik.
Ebben az esetben, kedves képviselőtársaim, pontosan erről van szó. Mi is történt valójában? Március 14-én nyújtottunk be Jauernik István képviselőtársammal együtt egy országgyűlési határozati javaslatot, amelynek a következő volt a címe: "A mezőgazdasági termelőket megillető tartozások megtérítését garantáló rendszer létrehozása". Azért nyújtottuk be ezt a javaslatot, kedves képviselőtársaim, mert választási körzetemben a Solami Rt. ügye rendkívül súlyosra fordult, és különböző fórumokon azzal találtam szemben magam - Öcsödön, Tiszaföldváron, Tiszainokán és más településeken -, hogy semmiféle megoldás nem kínálkozik azon gazdák számára, akiknek a követelését a Solami Rt. nem elégíti ki.
Úgy gondoltam, úgy gondoltuk, hogy ezeknek az embereknek a számára mégis mondani kell valamit, mert nem lehet beletörődni abba, hogy ilyen helyzet tartósan fennmaradjon. Ezért nyújtottuk be ezt a javaslatot. El szeretném mondani, hogy a mi határozati javaslatunk egy biztosítási alapban gondolkozik, amely fizetésképtelenség esetén 500 ezer forintig a kistermelőknek teljes körű kártalanítást, afölött részleges kártalanítást biztosít, és a kormány részére pedig 60 napban határozta meg azt a határidőt, amíg intézkedést kell tennie.
A mezőgazdasági bizottság április 5-én tárgyalta meg a mi indítványunkat, és azt elutasította. Mindenki egyetértett persze az ötletnek részben a jóságával; ennek köszönhető, hogy azonnal összeült a mezőgazdasági bizottság, és 10-15 perc alatt megalkotta ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Mi lett ennek a címe, ami most előttünk van? A címe az: "A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozása". Meg kell nézni: 70-80 százalékos az azonosság.
És mire tesz javaslatot ez az országgyűlési határozati javaslat? Ezt mondja az első mondatában: "A mezőgazdasági termelőket megillető tartozások megtérítését garantáló rendszer létrehozása". Ez betűről betűre megegyezik azzal a címmel, amit mi a javaslatunknak adtunk.
Kedves Képviselőtársaim! Ha nem az Országgyűlésben ülnénk, és nem tudnám, hogy miről van szó, azt mondanám, hogy ez lopás. És ha finoman fejezem ki magam, akkor azt mondom, hogy ez egy plagizálás. Ez történik.
S azért is sír az egyik szemem, mert ez nem az első eset, és nemcsak velem történik meg, hanem ebben a ciklusban a kormánypárti képviselők rendre ezzel operálnak. Amikor egy ellenzéki indítványban találnak használható elemet, azt vagy saját néven beadják és úgy fogadják el, vagy pedig bizottsági indítvány lesz belőle, mint ahogy ebből is az lett.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Miért nevet a másik szemem? Azért, mert - az eredeti példámra visszatérve - egy szülőnek akkor is örülnie kell, ha a gyereke életben marad, még akkor is, ha más nevén fut; most nem akarok bibliai hasonlatokat meg példákat mondani, de van erre ezer példa.
Azt hiszem, hogy azért támogatja és terjesztette elő a mezőgazdasági bizottság ezt a határozati javaslatot, mert úgy gondolta, hogy ennek a javaslatnak a mentén valóban megoldást kell találni, és lehet is. Mert milyen javaslatai voltak eddig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak? Több levelet írt hozzám Szabadi Béla államtitkár úr, amelyekben a következőkre hivatkozik: segítik a termelőket, mert átütemezik a hiteleket; jogi és kereskedelmi információkat adnak nekik; támogatják az oktatásukat. De könyörgök, ez nagyon hosszú távú megoldás! Konkrét esetben ez nem megoldás! Én nem is hiszem el, hogy minden mezőgazdasági termelőből jogász lesz ezután, és ott koslat majd a cégbíróságon, hogy megnézze, milyen helyzetben van az a termelő, akinek le akarja adni a termékét.
Másik képviselőtársunk, Csatári képviselő úr a csőd- és felszámolási törvény módosítását javasolja. Ez Torgyán József kedvenc gondolata, aki ebben látta volna a megoldást. Csakhogy képviselőtársunk igen kemény javaslatát visszavonta, beadta ennek egy puha változatát. Én megnéztem: ma már ez a javaslat, ha megvalósul is, nem teremt megoldást sem például a Mizo esetében, sem a Solami Rt. esetében. Úgy felpuhították ezt a javaslatot, hogy semmi segítséget nem fog adni a konkrét ügyben!
A piacgazdasági megoldás az, amit mi benyújtottunk, és amit most végeredményben a mezőgazdasági bizottság is támogat. Mi egy biztosítási alapról beszéltünk - a mezőgazdasági bizottság nagyon óvatos ebben a tekintetben, és nem mondja meg, hogy miről van szó. Csak egy valamit garantáló rendszerről beszél, de rendkívül kíváncsi lennék, hogy mi lesz ez a valamit garantáló rendszer. Nyilatkozataikból kiderül, hogy ők is valami alapra gondolnak, csak nem akarták ezt kimondani. Itt Farkas Sándor elnök úr el is mondta, hogy konkrétan egy alapról van szó, ami nem közvetlen állami támogatásból fog élni, hanem a terméktanácsokból és az agrártámogatásokból fog táplálkozni, és ez biztosítási alap lesz.
(11.20)
Hangsúlyozom, mi se mondtuk, hogy ezt teljes egészében az államnak kell finanszíroznia, de hogy az államnak ebben részt kell vállalnia, az biztos, és az agrártámogatásokkal ez meg is valósul - ez valójában állami támogatás, ha azt nézem. Úgyhogy feltétlenül örülni kell annak, hogy ez a javaslat végeredményben ebbe az irányba mozdul el, mert úgy érzem, a termelők számára ez jelent valódi megoldást.
Annak is nagyon örülök, hogy a Földművelésügyi Minisztérium képviselője és a kormánypárti képviselők némileg megváltoztatták a nézetüket, mert a javaslatunkról azt mondták a bizottságban, hogy az nem jó, ez alapos rendszer; nem mondok neveket, de többen arra utaltak, hogy ha létrejönne egy alap, akkor a világ pénze nem volna elég, mert akkor mindenki kockázat nélkül gazdálkodna. Úgy látszik, ebben a javaslatban viszont már több képviselőtársamnak nincsenek ilyen problémái. Nagyon örülök, ha többen rájöttek arra, hogy ez a megoldás valóban nem is jelenti azt, hogy korlátlanul lehet kockáztatni.
Rendkívül örülök annak - és ezt el kell ismernünk, mert a mi javaslatunk nem tartalmazta ezt az elemet -, hogy a terméktanácsokkal is foglalkozni kíván ez az országgyűlési határozati javaslat - ez valóban jó elem. Magam is felvetettem a bizottsági ülésen, hogy nagy szükség van erre, mert a Solami Rt. példája alapján szeretném bebizonyítani, hogy miért kell a terméktanácsokat megreformálni. A Hús Terméktanács abban az esetben pályázatot hirdetett a felvásárlásra, amelynek a tétje a kilónkénti 30 forint összegű állami támogatás volt. Akár hiszik képviselőtársaim, akár nem, a Solami Rt. nyerte meg ezt a pályázatot. De tudták a terméktanácsnál, hogy baj van a céggel, ezért az összeg egy részét visszatartották. Ezért tartom hiteltelennek Torgyán Józsefnek azt a rendre elmondott kijelentését, hogy a minisztériuma és ő nem vétkes a Solami Rt. ügyében. Vétkes, mert a terméktanácsok esetében neki lenne és lett volna beavatkozási lehetősége.
Azért kell megreformálni a terméktanácsokat, képviselőtársaim, mert nehéz elvárni egy kistermelőtől, hogy utánanéz például a Solami Rt. kapcsán, hogy fizetőképes-e. Egy terméktanács ennek utánanézhet, mert van ehhez szervezete, van jogásza és van hatásköre. Két eset lehetséges: vagy nem nézett utána, vagy elhallgatták és nem mondták meg a termelőknek, hogy vigyázat, mi is visszatartjuk az állami támogatás egy részét, veszélyes ez az ügylet. Ezért kell átalakítást szervezni!
Bízom benne, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat meg fog születni. Remélem, lesz majd határidő arra, hogy a kormánynak meddig kell intézkednie. Vissza fog kerülni, hogy milyen támogatás kell, meddig kell kártalanítani ezeket az embereket. De kérem képviselőtársaimat, hassunk oda, és a kormány gondolja át, hogy segítse azokat az embereket, akiket ez a rendszer már nem fog megsegíteni - a Solami és a Mizo károsultjait. Ha később megoldás lesz, az ő esetükben a kormány még utoljára nyújthatna valamiféle közvetlen segítséget.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés