FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ez a ma délelőtti vita elment olyan irányba, ami abszolút nem volt tervezve, és amikor a vitát kezdeményeztük és a hozzászólásainkat megtettük, azt gondoltam, konstruktív légkörű parlamenti délelőttön fogunk részt venni, de úgy látom, hogy ez személyeskedő vitatkozásba ment át, és akár egymás személyes megtámadására is szolgál. Nagyon sajnálom, hogy az így alakult.

Annyit azért feltétlenül el kell mondani, hogy semmiféle aggódás nincs - úgy ítélem meg - a kormány részéről. Ma egy általános vita részesei vagyunk, ahol mindenki elmondhatja a saját álláspontját, a gondolatait, és aggódásról szó sincs. Inkább a kiútkeresésben és megoldáskeresésben vagyunk.

Amikor a képviselő úr arra utalt, hogy honnan indult ez a törvénytervezet, ez valóban - azt hiszem, ez természetes dolog - egy önálló képviselői indítványból indult, amit a bizottság nem tudott elfogadni. Volt erről egy hatpárti egyeztetés, a bizottsági ülés után visszavonult a bizottság szakértői kara, pártoktól függetlenül - ellenzék és kormánypárt együtt -, és ott került megfogalmazásra ez az országgyűlési határozattervezet. Azt gondolom tehát, hogy teljesen korrekt módon, teljesen normális ütemben és módon került ez az országgyűlési határozattervezet a parlament elé.

Még egy dolgot szeretnék mondani: nagyon fontosnak tartom azt - és kérem a tisztelt képviselőtársaimat -, hogy ne személyes vitában menjünk tovább, hanem konstruktívan, és ne próbáljuk erre a témára is rávezetni azt, a parlamentben korábban kialakult álláspontot, hogy mindig ilyen személyeskedésbe megyünk át. Próbáljuk már végre ezt az országgyűlési határozatot - amennyiben lehet - valóban a mezőgazdasági termelők érdekére fordítani!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu